Ezúttal az újbudai Eleven Center hozott drasztikus döntést: a parkolója október elejétől csak díjfizetés ellenében lesz használható. Közleményükben azt írják, hogy az addig tartó próbaüzem alatt az autósok továbbra is díjmentesen parkolhatnak járműveikkel.
- Az első óra parkolás mindenki számára ingyenes,
- a második óra bruttó 250 forint, a harmadik órától minden megkezdett óra bruttó 300 forint lesz.
- Az ott található Spar vásárlói picit tovább időzhetnek: nekik másfél óra áll rendelkezésre ingyenesen.
Ahogy a kissé PR-ízű közlemény írja:
Kapcsolódó
Az józan ésszel is belátható, hogy másfél óra egy nagybevásárlásra is elég, ahogy az is értelemszerű, hogy a szigorral nem a saját vásárlóikkal akarnak kiszúrni,
hanem sokkal inkább azokat kívánják elriasztani, akik P+R-nek használják az áruházi parkolókat.
Az ilyen döntések persze valahol érthetőek, közben talán szavak sincsenek arra, hogy milyen reakciót vált ki egy ilyen lépés a lakosság részéről. Joggal tart mindenki attól, hogy helyette majd az ő utcáik, az ő kapuik, vagy társasházi parkolóik lesznek az ingázó autósok célpontjai.
Az áruházláncok lépéskényszerben vannak
Évek óta komoly probléma, hogy lassan a saját vásárlóik szorulnak ki az ott időző autóktól. A sem kell különösebben ecsetelni, hogy miért gond, ha mondjuk egy barkácsáruháznál egész napra einstandolják, sokszor a bejárat közeli helyeket.
A Bécsi úti vagy a Mester utcai Praktiker éppen ezért már évekkel ezelőtt lépett:
- A Mester utcai áruházban ha a vásárlás összértéke legalább bruttó 2000 Ft, akkor a parkolójegyet a kasszánál vagy a főinformációs pultnál érvényesítve ingyenes a parkolás.
Amúgy az első ingyenes óra után bruttó 600 Ft/megkezdett óra a parkolási díj, ráadásul 0-24 óráig. - A Bécsi úti áruházukban az első 2 óra minden nap ingyenes, utána pedig bruttó 250 Ft/megkezdett óra a parkolási díj itt is 0-24 óráig.
Az OBI esetében a Kvassay úti áruháznál van hasonló szigor: a környékbeli kerületek és települések gépjármű-tulajdonosai jó ideig tudták az OBI parkolóját és a 2-es villamos végállomásának környékét P+R parkolásra használni. Jó pár éve azonban korlátozták, majd fizetőssé tették az OBI-nál a parkolást.
A barkácsmulti (és a mellette lévő Interspar) azonban Székesfehérváron is bekeményített: az év első napján megindult a tesztüzem, az első két óra parkolás ingyenes, utána fizetni kell a Budai úti áruháznál. A Feol.hu cikke szerint ennek leginkább az volt az oka, hogy a szomszédos területen fekvő sportcsarnok eseményei miatt kiszorulnak azok az autósok, akik valóban vásárlási céllal érkeznének az üzletek parkolóiba.
Válasz a fizetős övezetre
Ám volt egy másik indok is:
– reagált a Spar kommunikációs vezetője, Maczelka Márk.
A Spar egyébként közölte, hogy csak akkor vezet be fizetős parkolást, amikor tömegesen parkoló autók akadályozzák a vásárlókat. A cég folyamatosan vizsgálja áruházainak parkolóit.
Indul a „Parkolj, ahol laksz” rendszer: Buda bekeményít
Az újfajta parkolási zónákban csak azok a magánszemélyek várakozhatnak gépjárműveikkel, akiknek állandó lakóhelyük az érintett területen van. >>>Amiatt, hogy az ingázók egyfajta ingyenes P+R parkolóként használják a boltok helyeit, egyre többen döntenek úgy, hogy saját fizetős parkolót alakítanak ki sorompós vagy élőerős felügyelettel.
A Világgazdaság tavaly számolt be arról, hogy a Penny Market bevezetett egy fizetős parkolási rendszert, amelyben az autósoknak egy óra ingyenes parkolást követően díjat kell fizetniük a parkoló további használatáért.
A kiskereskedelmi lánc azt állítja, hogy a vásárlók többsége támogatja ezt a döntést. A fizetős parkolás bevezetését azzal indokolták, hogy a nem vásárlói szándékkal érkező autósok miatt
egyre több ügyfél panaszkodott a parkolási lehetőségek hiányára.
Az Aldi a lapnak elmondta, hogy vásárlóik érdekeit szem előtt tartva jelenleg 9 üzletnél alkalmazzák a sorompós parkolórendszert, és további 10 áruházuknál 90 perc ingyenes várakozás után kell fizetniük a parkoló autósoknak.
A vállalat azon üzleteinél vezetett be sorompós parkolást, ahol a belvárosi elhelyezkedés vagy a környező utcák magas parkolási díja miatt sokan ingyenesen használták az Aldi magánterületnek számító parkolóit.
A cég szerint a vásárlók visszajelzései alapvetően pozitívak mindkét esetben.
Boltba járók kérték
Jó ideje a Lidl is bevezette a díjköteles parkolási rendszert néhány áruházánál a 206 közül. A lánc ezt a lépést ugyanazért tartotta szükségesnek, mint a többiek: a nem vásárlási céllal érkező gépjárművek, hosszú távú parkolóként használva a vásárlói parkolóhelyeket,
ellehetetlenítették az áruházba érkező vásárlók számára a parkolást.
A Lidl az első órában általában nem kér parkolási díjat,
- de a második parkolási órában 1500 forintot,
- két órát meghaladó parkolás esetén a napi zárásig 2500 forintot számít fel.
A legdrasztikusabb lépés viszont a diszkontlánc egyik budai áruházánál történt a parkolási díjak tekintetében. A II. kerületi Csalogány utcai üzlet mélygarázsában az első óra továbbra is ingyenes, azonban
a második óráért már 1500 forintot kell fizetni, míg a harmadik órától kezdve egy napra 15 ezer forintos díjat számítanak fel.
Az áruházlánc arra hivatkozott, hogy a parkolóit gyakran használják vásárlási céloktól eltérően, amely indokolja a magasabb díjszabást.
Az Auchan egyelőre mindenhol ingyenes parkolást kínál, és folyamatosan vizsgálja parkolóinak kihasználtságát a vásárlói élmény érdekében.
A Tesco csak a budapesti, Soroksári úti hipermarketjénél alkalmaz fizetős parkolást, és nem tervezi annak bevezetését más üzleteiben.
A Metro áruházainál ingyenes a parkolás, és nem terveznek ezen a gyakorlaton változtatni, mivel nagykereskedelemként fontosnak tartják a vásárlóik beszerzéseinek hatékonyságát.
A roncsautósok is retteghetnek
Azoknál a boltoknál, ahol továbbra sem díjfizetős a parkolás, megesik, hogy az adott vállalat a „magánterületre vonatkozó autóelvonatás táblát” helyezett ki, hogy elejét vegyék az otthagyott roncsautók elszaporodásának. A Tesco korábbi tájékoztatásából annyi derült ki, hogy roncsautóvá csak a kormányhivatal meghatározott osztálya nyilváníthat egy járművet, ezek megsemmisítő telepre kerülnek.
Újabb autós sarcok Budapesten: megkutyulták a fizetős zónákat
Bővítik a fizetős zónákat Budapesten, több kerületrészt drágább parkoló övezetbe soroltak. Az ingázók bosszankodnak, a helyben lakók örülnek. >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!