A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
Felkerült az Európai Bizottság (EB) honlapjára a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló, notifikációra megküldött − dohánymonopólium- vagy trafik- − törvény.
A honlap szerint a tervezet február 16-án érkezett, miközben végleges verziójáról csak február 20-án, hétfőn szavazott a parlament. Ilyen nem először fordult elő a jelenlegi ciklusban.
A feltöltött dokumentum tulajdonságaiban az eredetére mutató passzus szerint a kiadót, vagyis azt, aki utolsóként hozzáfért a tervezethez, Sánta Jánosnak hívják.
A kiadó személye önmagában nem lenne furcsa, hiszen külső szakértők is részt vehetnek a dokumentum láttamozásában, ám például a nemrég alakult Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége egyik tagjának, a Continental Dohányipari Zrt. közvetett tulajdonosának is ez a neve.
A Continental többségi tulajdonosa a Ventas Coffee Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (egy hódmezővásárhelyi társaság) egyik tulajdonosa, Sánta János József.
Az elektronikus média előszeretettel boncolgatja a dohányipari szabályozók mögött megbúvó lobbierőket, az ugyanakkor egyelőre nyitott kérdés, hogy valójában ki is adta ki a dokumentumot.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Zsákutcába vezet az üzleti érdek, ha nem az embert szolgálja a mesterséges intelligencia

Érkezik az AUDI első e-autója, a jól ismert karikák nélkül
