A Termalonline szakportál gyűjtötte össze azokat a hazai fürdővállalatokat, amelyek 2023-ban a legmagasabb árbevételt érték el.

A kimutatások szerint a 2022-es 51,1 milliárdról 2023-ban 63,2 milliárd forintra nőtt a nettó árbevételük, ami 23,6 százalékos, bőven infláció feletti bővülést jelent. Az egyes cégek szintjén nézve 2023-ban a tízből hatan tudták legalább az infláció mértékével növelni a nettó árbevételüket.

A tíz legmagasabb árbevételű fürdőüzemeltető társaság 2023-ban:

10. Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. – árbevétel: 2,13 milliárd forint

A nyíregyházi fürdőket működtető, önkormányzati tulajdonú társaság tavaly növelni tudta az árbevételét, hiszen egy évvel korábban kerek kétmilliárd forintos bevételt hoztak össze.

9. Kehida Termál Kft. – árbevétel: 2,18 milliárd forint

A nettó árbevételük 16,2 százalékkal nőtt, s bár az adózott eredményük kismértékben csökkent, de még így is 206 millió forintot tett ki.

8. Demjén Termál Fürdő Kft. – árbevétel: 2,4 milliárd forint

A gyógyfürdőt és a kapcsolódó hotelt is üzemeltető cég árbevétele tavaly nominálisan 6 százalékkal nőtt.

7. Zalakarosi Családi-, Élmény- és Gyógyfürdő Zrt. – árbevétel: 2,9 milliárd forint

A Zalakarosi Fürdőt működtető társaságnak 24 százalékkal nőtt az árbevétele.

6. Sárvári Gyógyfürdő Kft. – árbevétel: 3,8 milliárd forint

17,8 százalékkal, azaz majdnem pontosan az infláció mértékével bővült a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőt működtető társaság árbevétele.

5. Büki Gyógyfürdő Zrt. – árbevétel: 3,9 milliárd forint

Az eredmény terén hatalmas javulást értek el, a 2022-es 121 millió forintról tavaly 963 millió forintra nőtt a profitjuk.

4. Aquaticum Debrecen Kft. – árbevétel: 4,6 milliárd forint

Néhány tízmillió forinttal kevesebb volt 2023-ban az árbevételük, mint 2022-ben, azaz náluk nominálisan is némi csökkenést látni. Ám ehhez 668 millió forint veszteség is párosult a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás terén.

3. Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. – árbevétel: 7,9 milliárd forint

Tavaly közel járt a nyolcmilliárd forintos szinthez a Hungarospa nettó árbevétele, ami 22,1 százalékkal nőtt.

2. Aquaworld Zrt. – árbevétel: 10,4 milliárd forint

A fürdő működtetéséből tavaly 2,1 milliárd, a gyógyászati és wellness

szolgáltatásokból 596 millió forint árbevételük származott. Azaz a bevételeik döntő részét a szálloda és a vendéglátás adta.

1. Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. – árbevétel: 22,9 milliárd forint

A 9 budapesti fürdőt és 2 szezonális strandot üzemeltető fürdővállalat tavalyi árbevétele annyi volt, mint az előtte lévő három szereplő – Aquaworld, Hungarospa, Aquaticum – árbevétele együtt.

(via)