Palkovics László Kadri Simson energiaügyi biztossal folytatott megbeszélését követően közölte: noha az Európai Unió folyamatosan kritizálja a magyar energiaár-rendszert, Magyarország az energiaárak ingadozását kihasználva gázellátásához tartalékot képez. Ez a tartalék teszi lehetővé, hogy akár magas energiaárak esetén is a rezsicsökkentés révén a magyar háztartások kevesebbet fizessenek. A kormány azon dolgozik, hogy ugyanez az árrendszer működhessen a távhőkassza esetében is - tette hozzá.
Magyarország nem ért egyet az Európai Bizottságnak az energiapiac liberalizációját érintő elképzelésével, azt ugyanis túl korainak tartja, illetve nem tartja összeegyeztethetőnek a magyar emberek érdekeivel. Az Európai Bizottság múlt héten bemutatott magas energiaárak kezelésére vonatkozó tervével kapcsolatban egyebek mellett azt közölte, Magyarország számára nem elfogadható, hogy a terheket középtávon a lakosságra terhelnék.
Egy ilyen elképzelés megvalósulása legkevesebb 200-300 ezer forint pluszköltséget jelentene a háztartásoknak, ha például az üzemanyagárakon keresztül a szén-dioxid-kibocsátásra vonatkozó kvótát az unió megjelenítené - közölte. Nem ez a jó irány. Elmondta ugyanakkor, hogy Magyarország egyet tud érteni az energiatakarékosság elvével, ahogy az energiahatékonyság, vagy a megújulóenergia részarányának növelésével is, ugyanakkor a célértékek mozgatását, akár megkétszerezését nem tartja helyesnek.
Palkovics László tájékoztatása szerint az energiaügyekért felelős uniós biztos megerősítette: a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós finanszírozásra vonatkozó magyar tervek zöld beruházásokról szóló fejezete teljes támogatást élvez.
A zöld átállás vonatkozásában a miniszter hangsúlyozta: Magyarország álláspontja szerint a földgáz és az atomenergia felhasználásának szerepelnie kell a 2050-ig megvalósítani kívánt klímacélok elérését szolgáló energiaforrások között.
Tájékoztatott arról is, hogy Mircea Geoanával, a NATO-főtitkár helyettesével folytatott megbeszélése során jelezte: Magyarország intenzívebben részt kíván venni a katonai szövetség új innovációs rendszerének a kiépítésében. A rendszer azt kívánja elérni, hogy a civil szférában elért kutatási eredményeket becsatornázza a hadiipar területére - mondta. A miniszter közölte: Magyarország szívesen fogadná a rendszert működtető központot, valamint azokat az alközpontokat is, amelyek feladata a kutatási eredmények átfordítása lesz innovációs eredményekké. Magyarország a program megvalósulásához felajánlotta továbbá a Zalaegerszegen létrehozott autonóm járművek tesztközpontját is, amely a gumikerekes járművek mellett már lánctalpas járművek és drónok tesztelésére is alkalmas.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni