Mit szeretnének elérni az év végére foglalkoztatásban? Lehet-e még látványos előrelépés, vagy elértünk egy olyan szintre, ahol minden egyes tized százalékos javulás komoly küzdelembe és pénzbe kerül?

Azt gondolom, hogy ez utóbbinál tartunk: az első hét ország között vagyunk az EU-ban mind a foglalkoztatás, mind a munkanélküliség tekintetében. Ezek nagyon értékelendő adatok. Azért az, hogy a térségünkben háború zajlik, az, hogy a gazdaság motorja itt-ott kicsit nehezebben mozog, ez azt is jelenti, hogy foglalkoztatásban ilyen időpillanatban látványos eredményeket elérni nem nagyon lehet. Örülünk annak, ha az a tendencia, amely az elmúlt években látszott, hogy lassan, de biztosan növekszik a foglalkoztatotti létszám és nagyjából 4-4,5 százalék között stagnál a munkanélküliségi ráta, ez kifejezetten jó. Látványos mozgást sem a foglalkoztatásban, sem a munkanélküliségben néhány hónapon belül nem látok. 2010 környékén a magas munkanélküliséggel küzdöttünk, most pedig a munkaerő hiánnyal. Ha a munkáltatókat kérdezem, akkor ez számukra sokkal súlyosabb és nehezebb kérdés. Számunkra sem egyszerű  feladat, az egyre szűkölő bázisból azokat az embereket megtalálni, akik aktivitást mutatnak.

Gyakran halljuk elérendő célként a 85 százalékos avagy 5 milliós foglalkoztatotti létszámot.

Az 5 milliós létszámmal kapcsolatban egyelőre mi azt látjuk, hogy nagyjából 300 ezer ember van az országhatáron belül, akik elvileg még munkára képes állapotban lehetnek. Ezeknek igen jelentős része, legalább a fele hosszútávon elérhető, jelenleg azonban nincsenek munkára kész állapotban. Akik 4-6 éve regisztrált álláskeresők, őket nem lehet azonnal a munkaerőpiacra tenni, mert mentálisan, fizikálisan, családi problémák és sok egyéb okok miatt nem tudják a munkát elvállalni, ezért oda olyan programot kell indítani, ami hónapok vagy akár évek alatt tudja felhúzni őket arra a szintre, hogy el tudjanak helyezkedni a munkaerőpiacon. Az, hogy a következő időszakban a magyar gazdaságnak mekkora, milyen létszámú munkaerőre lesz szüksége, ezt mi sem látjuk még előre. Az a célunk, a feladatunk, hogy a gazdasági aktivitást növeljük, tehát minél több emberre lássunk rá, minél több ember legyen valóban munkára kész és képes állapotban és ha a gazdaság igényli, akkor elsősorban hazai munkavállalóval egészítsük ki.

Ahogy említette, nagyjából van 300 ezer ember, akire az országhatáron belül tartalékként tekinthetünk. Hányan lehetnek, akik közülük relatíve könnyen munkába helyezhetők?

Nagyjából 40 ezer emberről beszélhetünk, akiknek jó képzettsége, végzettsége van, és mobilitási problémái sincsenek. Őket tudjuk a leghamarabb megszólítani.  Rajtuk kívül közel 50 ezres lehet az a réteg, akinek nincs megfelelő képzettsége. Őket átképzéssel igyekszünk majd segíteni a mielőbbi munkába jutáshoz, de ahogy említettem, a derékhad, a legnagyobb rész, nagyjából 150 ezer ember nagyon súlyos problémával küzd. Melléjük bármennyi támogatást teszünk, bértámogatással és bármilyen egyéb eszközzel, kitesszük a munkaerőpiacra, és legkésőbb egy héten belül vagy ő, vagy a munkáltatója fog felmondani, azért mert nincsen abban az élethelyzetben, ami a munkára kész- és képes állapotot jelenti. Ezt tisztán kell látni és őket nem azonnal a munkaerőpiacra kell tennünk, hanem egyéb eszközzel kell lépésről lépésre segítenünk. Ez lehet, hogy hónapok, urambocsá évek. Ezzel tisztába kell lennünk és az eszközrendszerünket úgy kell igazítanunk, hogy ez minél sikeresebb tudjon lenni.

Változott-e a munkaerő mobilitása? Többen hajlandóak nagyobb távolságra is munkát vállalni a lakóhelyüktől, mint korábban?

Ha nem is maradt meg ugyanazon a szinten, ahol 15-20 évvel ezelőtt volt a magyar emberek mobilitása, de általánosságban elmondható: mi ott szeretünk munkát vállalni, ahová születtünk. A fiatalabb korosztály nyilván mobilisabb, ezért is támogatjuk jelentős összegekkel a lakhatási támogatást a 30 év alattiaknál, mert ők hajlandóak mozdulni akár több száz kilométert is a munkahelyért. Az idősebb korosztály inkább ott szeretne munkát vállalni, ahol lakik. Ezért fontosak azok a beruházások, amelyek olyan térségbe mennek, ahol relatíve sok a munkanélküli, így Nyíregyháza, Debrecen vagy most Szeged környékére. Infrastruktúra fejlesztésekre szükség lesz ez egész biztos. Az, hogy tömegközlekedéssel, akár oda-vissza 3 órán belül el lehessen érni a munkahelyeket, erre biztos, hogy a következő időszakban nekünk forrásokat kell fordítanunk.

A hazai munkaerő átlagéletkora változott-e? Nőtt-e vagy pedig kellő számban jönnek a fiatalok? Mennyiben segít a 25 év alattiak személyi jövedelemadó mentessége ebben?

Azt látjuk, hogy folyamatosan idősödik a társadalom sajnos, és ezzel együtt a munkavállalási korúaké is. Ez nem magyar specialitás, szinte egész Európa ettől szenved. Ezért van az is, hogy míg Magyarországon 2013-ban 30 ezer ember volt, aki nyugdíj után munkát vállalt, most 130 ezren vannak. Nyilván ennek egy jelentős része anyagi és egyéb megfontolások miatt alakult így, a korábbi magasabb inflációs időszak is közrejátszott, hogy növekedett ez a szám.

A 25 év alatti fiatalok esetében az, hogy a bruttó kvázi nettó nagyon komoly segítség. Látszik is a munkavállalói hajlandóságban. Itt azonban a demográfiai problémák miatt, a  fiatalok létszáma ami folyamatosan csökken. Ha csökken a létszám, akkor pedig a munkába állók száma is, attól függetlenül, hogy arányaiban esetleg javul, összességében mégsem pozitív a kép.

Az állami apparátusból van-e még tartalék a versenyszféra felé?

Van mozgás, de az a méretű tartalék, ami a korábbi évtizedben volt, már nem jellemző.

Egy-két éven belül, a nagyobb beruházások megépültével, és a termelés beindulásával várhatóan több százezres munkaerőigény lesz, amire választ kellene adni?

Ez a következő kérdés, persze az is kérdés, hogy akkor vajon a most meglévő munkahelyekkel kapcsolatban mi a helyzet. Hogy alakul majd át a munkaerőpiac, tehát azok a cégek, akik mondjuk egy nagy járműgyártónak, belsőégésű motorokat gyártó cégnek dolgoznak, azok, ha mondjuk nem állnak át az elektromos hajtásra, akkor gyakorlatilag nemcsak a nagyvállalatok, hanem az oda beszállító kkv-szektor,  – legyen akár magyar, akár külföldi tulajdonú – ők is komoly bajba kerülnek. Ezért fontos, hogy a nagy beruházások támogatása mellett a kis- és középvállalkozásokat is erősítsük, hogy képesek legyenek első, második vagy akár harmadik körben is beszállítóvá válni.

A TOP Plusz programban több mint 70 milliárd forintból bővítik a munkaerőpiacot az Európai Unió és amagyar költségvetés társfinanszírozásában? Mire elég ez a hatalmas támogatási összeg?

Legalább 33 ezer embert akarunk bevonni. A célcsoportot az inaktívak mellett a tartós munkanélküliek, a gyes-ről, gyed-ről visszatérők és a valamilyen szempontból hátrányos helyzetű álláskeresők adják. A cél az, hogy számukra vagy konkrét munkát biztosítsunk, vagy közelebb hozzuk őket a munkalehetőséghez. Ennek érdekében a programban bér-, képzési- és lakhatási támogatást is biztosítani lehet az érintetteknek. Országosan – Budapest kivételével – valósul meg a program, a keretösszeg le van osztva vármegyékre. A legnagyobb arányú támogatásokat, amelyek értéke meghaladja az 5 milliárd forintot, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Pest vármegye kapta. Bízunk abban, hogy sikeres lesz a program, hiszen a helyi közösségek, az ott működő vállalkozások, önkormányzatok, kormányhivatalok együttes gondolkodásával igyekeznek segíteni azokon, akik normál körülmények között nem vagy csak nehezen találnák meg a munkalehetőséget. Harcedzett csapat van e mögött. „Nem most kezdte az ipart senki”. Tudjuk, hogy mit akarunk, meg vannak a források rá, meg vannak az eszközök. Jól kell felhasználnunk, jól kell hasznosítanunk azt a tudást, tapasztalatot, ami a birtokunkban van és nekem meggyőződésem, hogy mint ahogy a korábbiak is, ez a program is sikerre lesz ítélve.