Októberben 4,3 százalékkal csökkent a támogatott vényköteles gyógyszerek forgalma szeptemberhez képest. Előző év októberéhez viszonyítva pedig már csak 0,9 százalékos a forgalom növekedése, ez pedig az előző hónapok növekedéséhez képest jelentősen kisebb érték - mondta a Napi.hu-nak Farsang Bence, a Hiflylabs Zrt. adatelemzője.
Bár a gyógyszereket is elérte az inflációs nyomás, de ez a vényköteles gyógyszerek árában egyelőre kevésbé tetten érhető, jegyezte meg a szakember. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint novemberben Magyarországon az árak 22,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.
Az őszi hónapban 49,1 milliárd forintot költöttek a páciensek 15,3 millió doboz gyógyszerre. Egy hónappal korábban 51,3 milliárd forintot 16 millió doboz pirulára.
Az eladott dobozok számában szeptemberhez képest 4,5 százalékos csökkenést látunk, tavaly októberhez képest pedig 8,1 százalékkal esett vissza a patikákban kiadott dobozszám
- mondta a szakember.
Hónap | Fogyasztói ár (milliárd forint) | Doboz (millió darab) | Átlagár (forint) |
Január | 47,3 | 15,7 | 2996 |
Február | 46,6 | 15,5 | 2998 |
Március | 52,5 | 17,4 | 3017 |
Április | 47,6 | 15,5 | 3064 |
Május | 50,5 | 16,3 | 3096 |
Június | 50,4 | 16 | 3141 |
Július | 47,5 | 14,9 | 3174 |
Augusztus | 51,2 | 15,8 | 3241 |
Szeptember | 51,3 | 16 | 3199 |
Október | 49,1 | 15,3 | 3204 |
Forrás: Hiflylabs Zrt. |
Közel tíz százalékos drágulás
A receptköteles gyógyszerek átlagára egy év alatt 9,8 százalékkal emelkedett, mondta a gyógyszerinflációs adatokról Farsang Bence. Hozzátette: nyáron lépte át a 6 százalékos határt, szeptemberhez képest pedig októberben 0,1 százalékos emelkedést mért a Hiflylabs.
A vényköteles gyógyszerek egy dobozra jutó átlagos árát alapvetően a betegek gyógyszerpreferenciája határozza meg.
A szakember példaként említette többek között, hogy az átlagárat mi befolyásolja:
- ha a páciens egy nagyobb gyógyszerkiszerelést választ,
- vagy a támogatott gyógyszerek ki- vagy bekerülnek a tb-támogatott körbe,
- vannak időszakosan keresett gyógyszertípusok,
- ha a beteg a gyógyulása érdekében a drágább készítményt választja az olcsóbb helyett.
Más képet fest az árak alakulása, ha a teljes gyógyszerpiacot nézzük, ebben benne vannak a vény nélkül kapható termékek is.
Októberben a magyar gyógyszerinfláció a harmadik legnagyobb volt Európában. A magyar áremelkedést csak a görögök és a litvánok tudták felülmúlni. Izlandon, Finnországban és Svájcban pedig csökkentek a gyógyszerárak ebben a hónapban.

Magyarországon a regionálisan minden megye gyógyszerforgalma csökkent az előző hónaphoz képest, a legnagyobb mértékben Baranya megyében 6,6 százalékkal, és Győr-Moson-Sopron megyében 6,2 százalékkal.
Tavaly októberhez képest is több megyében megjelent a csökkenő tendencia, Tolna megyében 3,2 százalékkal, Vas megyében pedig 3,1 százalékkal csökkent a gyógyszerforgalom.
Ugyanakkor vannak megyék, ahol magasabb a forgalom, mint tavaly ilyenkor: Nógrád megyében 4 százalékkal, Budapesten és Csongrád-Csanád megyében pedig 3,7 százalékkal többet költöttek receptköteles gyógyszerre.
A magisztrális termékek forgalmának legnagyobb részét a palackozott oxigén adja, októberben ezek forgalma 2,8 százalékkal emelkedett - derül ki a Hiflylabs adataiból.
Az új Covid-fertőzöttek számában is történt egy nagyon enyhe emelkedés a hivatalos adatközlés szerint. Október ötödikén egy hét alatt 13 765 új fertőzöttet jelentettek, azóta ez a szám heti négy- és ötezer fertőzöttre zsugorodott, a heti friss adatok is ezt támasztják alá, hiszen a koronavirus.gov.hu adatközlése szerint is az elmúlt egy hétben 5193 új koronavírus fertőzöttet regisztráltak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Rohamtempóban fertőz a vírus, riadót fújtak a szakemberek

Figyelem: nem a várt napon jön a nyugdíj áprilisban

Olyan hír érkezett, amelyre húsz éve nem volt példa Budapesten

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Megérkezett Varga Mihályék döntése

Júniustól négy új helyre is repülhet ezekkel a légijáratokkal
