Az önkormányzati választásokra hatással lehetett a Borkai-ügy, amely miatt több nyomozás is indult. Jelenleg három eljárás van folyamatban, valamennyi nyomozási szakaszban - tudta meg a napilap a rendőrségtől.
Ez azt jelenti, hogy hónapok óta nyomoznak. A felvételeket, amelyen Borkai Zsolt akkori győri polgármester és Rákosfalvy Zoltán ügyvéd szexpartin látható egy Adrián hajózó jacht fedélzetén, Az ördög ügyvédje elnevezésű blog hozta nyilvánosságra - írja cikkében a Pesti Hírlap.
Kapcsolódó
Az Audi-földek több évvel ezelőtti adásvétele kapcsán is többen feljelentést tettek. A feljelentők szerint az ügyvéd és az érdekeltségébe tartozó cég azokat a földeket, ahová az autógyár logisztikai központot akart felhúzni, megvették 1,5 milliárd forintért, majd a területeket azok átminősítése után, rövid idő elteltével 7 milliárd forintért adták el a német autógyárnak. Ezzel pedig kárt okoztak az önkormányzatnak.
A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt két büntetőeljárás van folyamatban, azokban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztálya vizsgálódik. Idén májusig - mint Polt Péter legfőbb ügyész Ungár Péter LMP-s országgyűlési országgyűlési képviselőnek adott válaszából kiderült - nem hallgattak még ki gyanúsítottakat. Emellett nyomoznak a nyilvánosságra hozott videófelvételekre vonatkozóan zsarolás gyanúja miatt is - ennek a nyomozásnak a sértettje Borkai. Polt Péter erről az ügyről azt írta Ungár Péternek, hogy Borkai Zsoltot tanúként hallgatták meg. A nyomozó hatóság öt embert vagyon elleni erőszakos, valamint emberi méltóság és egyes alapvető jogok elleni bűncselekmény miatt gyanúsítottként hallgatott ki.
Volt feljelentés a szexparti közben történt drogfogyasztás miatt is, de azt a rendőrség visszadobta - írta a lap.
A botrány egyik nagy kérdése, hogy vajon ki is az ördög ügyvédje, de ez rejtély maradt. Tavaly novemberben a sajtóban megjelent az is, hogy a bloggal kapcsolatban már nem nyomoznak. Ám a Pesti Hírlap erre vonatkozó kérdésékre az ORFK azt közölte, hogy az egyik folyamatban lévő nyomozás kiterjed a blogra is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!