A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerdán Salgótarjánban, egy lakossági fórumon azt mondta: "befizetünk egy forint tagsági díjat, és hármat kapunk vissza".
"Ha van maguk között valaki, aki velem köt ilyen üzletet - én vagyok az egyforintos oldalon -, azzal nagyon gyorsan fogok megállapodni, és sokkal tisztességesebb leszek, mint Orbán, mert aki minden forint után ad hármat, azt éjjel-nappal dicsérni fogom. Mi ennek az ellenkezőjét tesszük. Tartjuk a markunkat, és szidjuk, ütjük-vágjuk őket" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: szabadságharcot folytatni Brüsszel ellen Brüsszel pénzén, ez maga az őrület. "Képzeljék el, mintha a Rákóczi-szabadságharcot a Habsburgok pénzén vívták volna meg" - példálózott a volt miniszterelnök.
Gyurcsány Ferenc a fórum mintegy 300 résztvevője előtt az Európai Unióval kapcsolatos legnagyobb kérdésnek azt nevezte, hogy Magyarország szorosabban akar-e együttműködni a többi európai országgal.
Azt mondta, a két jobboldali párt, a Fidesz és a Jobbik azt javasolja Magyarországnak, hogy egyre kevesebb ügyben működjön együtt, Brüsszelre ellenségként tekintve "szabadságharcot folytatunk". A baloldalon a Demokratikus Koalíció képviseli a másik, legkarakteresebb álláspontot, a DK Európai Egyesült Államot akar - tette hozzá.
Az ellenzéki politikus kitért arra, hogy az Európai Parlament 751 tagú, ebben lesz 21 magyar képviselő.
"Rajtunk kívül van 730. El tudják azt képzelni, hogy 21 képviselő erőből, szabadságharcos lelkesedésből lenyomja a 730-at? A 21 képviselő egyféleképpen érvényesítheti az akaratát: barátot, szövetségest, partnert gyűjt. A párbeszéd, a normalitás, a kompromisszum nem gyengeség, a németeknek sem megy egyedül" - érvelt Gyurcsány Ferenc.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Patthelyzet a Csúcshegyen, leválna a fővárosról Óbuda széle

Orosz-amerikai megállapodás született, a magyar kormányfő vétózott

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Hét fantasztikus világörökségi emlék került veszélybe
