A megfulladt fiatal szülei és testvére egyrészt a veszélyes üzemi felelősség, másrészt az általános kártérítési felelősség alapján kérték a nem vagyoni kárukat.
Az első fokú bíróság meg is ítélt számukra - fejenként - 5-5 millió forintot. A bíróság kifejtette, hogy a hajó étterem (szaknyelven úszómű) nem veszélyes üzem, így csak az általános kártérítési szabályok szerint felel a tulajdonos cég. (A jogi formula ebben az esetben az, hogy aki másnak jogellenesen kért okoz, köteles azt megtéríteni, kivéve, ha úgy járt el, ahogyan az az adott esetben elvárható.)
Az étterem tulajdonosa tiltotta ugyan, hogy a vendégek számára elzárt területre ők kijussanak, de nem tett meg mindent azért, hogy ennek érvényt is szerezzen. A tiltás inkább volt szóbeli, mint olyan fizikai akadály, amely lehetetlenné tette volna a kijutást. A szerencsétlenül járt személy így könnyűszerrel kijuthatott a kikötő bakokhoz, ahol a keskeny, korlát nélküli területről könnyen beleeshetett a folyóba. Vagyis az üzemeltető vétsége és a bekövetkezett esemény között ok-okozati összefüggés áll fenn.
Igaz, hogy a szerencsétlenül járt közepesen részeg volt és úszni sem tudott, de ez ebben az esetben - jogilag - nem számít.
Miután a cég fellebbezett, a másodfokú bíróság helyben hagyta az első fokú ítéletet, így az jogerős lett. Az indoklásban szerepel az, hogy eredetileg a hatóság egy tolóajtót szereltetett a nyilvános és a zárt terület közé, de azt az átépítéskor megszüntették. Az indoklás egyéb része megismétli az elsőfokú bíróság véleményét.
Ezt követően a cég a Kúriától kért felülvizsgálatot, de változatlan maradt a jogerős ítélet. Az elmarasztalásban itt is döntő elem volt, hogy a vendégek kijuthattak a nem kellően elzárt - és veszélyes - területre.