Juhász Szabolcs arról is tájékoztatott, hogy uniós forrásokból, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) a Balaton-régióban 33 projekt részesült 40 milliárd forintnyi támogatásban. A részben megvalósult, részben 2022-ig befejeződő beruházások nyomán egyebek közt kastélyokat, várakat, ökoturisztikai létesítményeket, gyógyhelyeket, világörökség várományosi helyszíneket fejlesztettek.
A hazai forrásokról szólva elmondta, ezek révén hat tourinform iroda újult meg 127 millió forintból, és a tervek szerint jövőre folytatódik ez a program. A Kisfaludy program szálláshely-fejlesztési pályázatain 5500 balatoni magánszálláshely fejlesztésére 1,7 milliárd forintnyi támogatás jutott. A strandfejlesztő programban 38 balatoni település 85 strandja újulhatott meg 7,17 milliárd forint értékben, a program múlt héten kihirdetett negyedik ütemében pedig 52 strand juthat a jövő nyárig megvalósuló fejlesztéseihez 1,5 milliárd forintnyi forráshoz.
Az ülésen a tanács elfogadta a Balaton Kiemelt Térség 2021-2027-es évekre szóló fejlesztési programját, amelynek ezzel megkezdődhet a társadalmi vitája. Az elhangzottak szerint a BFT számára jövőre is a korábbi évekhez hasonlóan, 219 millió fejlesztési forrást biztosít az illetékes tárca.
Gombos Márk a Miniszterelnökség településfejlesztési osztályának vezetője arról beszélt, hogy várhatóan jövőre kezdődik meg a világörökségi várományos helyszínek, így a Balaton felvidéki kultúrtáj felülvizsgálata. Kérdésekre válaszolva közölte,
vizsgálják, miként lehet kinevezni balatoni főépítészt, de még egyeztetni kell a leendő feladatkörről és illetékességről, és jogszabály-módosításra is szükség lesz.
Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke az ülésen arról számolt be, hogy a Miniszterelnökség és a Lechner Tudásközpont szakembereivel zajlik az új vízparti tervek egyeztetése a tóparti önkormányzatokkal. Hangsúlyozta, a vízparti településeknek is szerepe van a Balaton megvédésében.
Jamrik Péter, a BFT közbiztonsági testületének elnöke elmondta, hogy két új javaslatot dolgoztak ki a vízbiztonságról szóló programban: egyik a vízfelületi kamerarendszer fejlesztéséről, a másik az automatikus hajókövető-rendszer bevezetéséről szól.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!