Óriási hiány van háziorvosokból, egy-egy körzetbe lasszóval sem találnak körorvost. Már jócskán ezer felett van az üres praxisok száma, ezekben a körzetekben helyettesítéssel próbálják megoldani az alapellátást. Megnéztük, hogy melyik vármegyében és a fővárosban mely kerületében kell türelmesnek lenniük a betegeknek. Térképen mutatjuk az eredményt.
A háziorvosok és a házi gyermekorvosok 2023-ban átlagosan egy-egy praxisban 12 679 esetet láttak el, jellemzően egy alapellátó orvosra naponta 50 beteg jutott a rendelőkben.
A vármegyék többségében éves szinten az egy háziorvosra jutó betegforgalom 13‒16 ezer főt tett ki, kivéve Budapestet, ahol kicsivel jobb a helyzet, mert 9 ezer beteg jut egy orvosra.
Magyarországon tavaly összesen 5601 háziorvos praktizált, így tízezer lakosra átlagosan 5,8 háziorvos, illetve házi gyermekorvos jutott, míg 2022-ben még hat orvos gyógyított ugyanennyi lakost.
Kapcsolódó
Az ellátottság területi szintű mutatója 4,8 és 7 tízezrelék között mozgott, Pest vármegyében volt a legalacsonyabb, Baranyában a legmagasabb.
A Pest vármegyei betegeknek kellett tovább várniuk, mert esetükben 4,9 orvos, Baranyában pedig 7,3 orvos jutott tízezer lakosra
– a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.
A 2022-es évhez képest Vas és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben történt javulás, a többi vármegyében stagnált vagy csökkent a tízezer főre jutó praktizáló háziorvosok száma. A 2023-as adatok alapján a dolgozó orvosok száma összességében szinte minden korcsoportban nőtt, ugyanakkor a háziorvosoké és a házi gyermekorvosok között pedig tovább csökkent a megelőző évihez képest.
Egyre több rendelő lesz üres
Az orvosok korfája komoly gondot okoz az alapellátásban, sok a hetven év feletti gyógyító, aki inkább a nyugdíjas éveit szeretné élvezni. Tavaly év elejéhez képest közel ötven százalékkal nőtt a tartósan ellátatlan háziorvosi praxisok száma, erről a VálaszOnline írt átfogó helyzetjelentést.
Az egyre idősödő orvosok számát jól mutatja, hogy a valamivel több mint 42 ezer orvosból:
- az 50-és a 70 év felettiek korosztályába tartozik 20 800 orvos;
- a 40 és 49 év közötti korosztályába tartozik 6 800 orvos;
- a 29 és 39 éves orvosok száma pedig 14 400-ra tehető.
Az egyre sokasodó üres praxisokra, talán majd a körzethatárok átrajzolása jelenthet megoldást, miszerint a praxiskezelőnek 2027. december 31-ig kell megalkotnia az alapellátási körzethatárokat, amelynek során új körzeteket alakítanak ki, a meglévő körzethatárokat módosítják, illetve körzeteket szüntetnek majd meg.
Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár szerint az általuk kidolgozott egészségügyi reform alapján legalább 1200 főnek kell lennie egy vegyes vagy felnőtt praxisban, gyermekeknél ezt 600-1200 főben határozzák meg. A betöltetlen körzeteket majd beolvasztják a szomszédos körzetekbe, a kis létszámúaknak pedig szintén ez lesz a sorsa, amit a 2028-ig szeretnének megvalósítani.
Budapest is nagy bajban
A legtöbb üres praxis az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) adatai szerint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében van, ahol 95 alapellátó praxis áll üresen és emellett 17 alapellátó fogorvosi praxisban nincs fogászati rendelés.
Budapesten annak ellenére, hogy kevesebb beteg jut egy orvosra, 70 alapellátó praxis áll üresen, a fogászati praxisok között pedig 40-ben nincs fogorvos. A főváros az OKFŐ nyilvános adatai szerint az üresen álló praxisok között a második helyen áll.
Budapesten itt van a legtöbb üres praxis
- a XVII. kerületben öt praxis;
- a XVIII. kerület hat praxis;
- a XIX. kerületben tíz praxis;
- a XX. kerületben négy praxis;
- a XXI. kerületben nyolc praxis;
Ha már olimpiai évben vagyunk, akkor a bronzérmet Jász-Nagykun-Szolnok vármegye kapta 57 üres alapellátó körzettel és 16 üres fogorvosival.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2023-ban a megelőző évhez képest minden vármegyében stagnált vagy legfeljebb 1–2 százalékkal változott a betegforgalom, a legnagyobb betegforgalmat Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye háziorvosai bonyolították le. Ha már a keleti országrészt vizsgáljuk, akkor az OKFŐ adatai szerint 29 háziorvosi és 5 fogorvosi praxisba keresnek Szabolcsban orvost.
A háziorvosi morbiditási adatok alapján a lakosság egészségi állapota - legyen az gyermek vagy felnőtt - az Alföldön és a Dél-Dunántúlon volt a legkedvezőtlenebb.
Az Alföld vármegyéi közé tartozik Hajdú-Bihar is, - a másik két vármegyét Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét, és a Jászságot már említettük - itt 26 háziorvosi körzet üres, az alapellátó fogorvosi praxisból pedig kettőben nincs orvos.
Országszerte 1068 üres praxis van
Nagyon nehezen találnak a betöltetlen háziorvosi praxisokba alapellátó orvost, erről itt írtunk bővebben.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) honlapján elérhető adatok szerint a tartósan betöltetlen alapellátó háziorvosi körzetek száma augusztusban 820, a tartósan betöltetlen fogorvosi körzeteké pedig 249.
Vagyis a legfrissebb, nyilvánosan is elérhető adatok szerint Magyarországon 2024 augusztusában összesen 1068 alapellátó körzet betöltetlen.
Az AI SUMMIT két napra campusszá alakítja a Városligetet
Az AI Summit BUDAPEST rendezvénysorozat egyedülálló lehetőséget nyújt a hazai és a nemzetközi szakértők és érdeklődők számára, hogy valós betekintést nyerjenek a mesterséges intelligencia világába, hogy felfedezzék az üzleti életre, a társadalmi viszonyokra és az ipar világára gyakorolt jelenlegi és jövőbeli hatásait. Magyarország vezető digitális média cége, az Indamedia, 2023-ban rendezte meg, elsőként hazánkban, az AI Summit-ot, a konferenciát, amely csak és kizárólag a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdésekre fókuszált. A tavalyi rendezvény kimagasló sikere alapján biztosak vagyunk abban, hogy az AI Summit a kelet-közép-európai régió legfontosabb és legmeghatározóbb AI és innovációs eseménye lesz 2024-ben is.
Találkozunk 2024. szeptember 9-én és 10-én a Magyar Zene Házában és a Néprajzi Múzeumban. Részletek és jegyvásárlás az alábbi linken.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!