A koncesszió indulása előtt a hazai számok messze elmaradtak a kitűzött EU-s céloktól. Környezetünk védelme, az uniós célok teljesítése és a hazai ipar erősítése szempontjából kulcsfontosságú volt tehát a hazai hulladékgazdálkodási rendszer átalakítása.
A MOHU vállalt feladata az, hogy a mintegy 4-5 millió tonna éves hazai települési szilárdhulladék minél nagyobb hányada legyen újrahasznosítva, illetve a lerakást – vagyis amikor tulajdonképpen eltemetjük a szemetet – minimálisra csökkentse.
A koncesszió előtt a hazai újrahasznosítás aránya 32 százalék körül mozgott, míg a lerakásé több mint 50 százalékos volt. Az Európai Unió kijelölt célja azonban az, hogy
Magyarország 2035-re a teljes hazai hulladékfeldolgozási arányt feltornázza 65 százalékra, míg az „elásott”, vagyis a lerakókra kerülő hulladék arányát leszorítsa 10 százalékra.
A Molnál elégedettek az eddig elért eredményekkel, hiszen mint azt az Economx megkeresésére megírták:
a vállalat sikeresen tette le az új, hazai hulladékgazdálkodás profi és piaci alapjait, amellyel nemcsak a hulladékgazdálkodás színvonala emelkedik meg, hanem elérhetővé válik az uniós célok elérése is. A MOHU egy tisztább és fenntarthatóbb jövőt épít azáltal, hogy a hulladékgazdálkodás terén igazodik az EU újrafeldolgozási kvótáihoz.
Amióta működik a MOHU, a szervezet első évében, azaz idén július 1-ig
a hazai települési hulladék újrafeldolgozási arányát csaknem 2 százalékponttal tudta növelni, 34 százalékra
– tudta meg az Economx a társaságtól. Ezzel párhuzamosan a lerakást a korábban „bőven 50 százalékot meghaladó” arányról sikerült levinni 49 százalékra. Közben pedig szinte minden kiemelt hulladéktípus elkülönített gyűjtési aránya nőtt a koncesszió elindulását követő évben a 2022-es adatokhoz képest.
Műanyag jövő
Ahhoz, hogy a kitűzött célokat sikerüljön elérni, óriási szükség van a műanyagok újrafelhasználására, valamint olyan alapanyagok gyártására, amelyekből tartós műanyagokat lehet előállítani. Ennek egyik lehetséges iránya a műanyagok kémiai újrahasznosítása, a körforgásos gazdaság egyik legizgalmasabb és leggyorsabban fejlődő területe, amelynek során a műanyagból kémiai eljárások révén ismét műanyagot gyártanak sokkal kisebb energiafelhasználással, mintha új alapanyagot dolgoznának fel.
A közelmúltban mindehhez gyakorlatilag megreformálták a teljes hazai hulladékkezelési rendszert, amelynek középpontjába a Mol került: a cégcsoport teljes értékláncot épített ki, a visszagyűjtéstől – például a palackok visszaváltásától – az újrafeldolgozásig, ezzel pedig importot vált ki, energiát takarít meg, és a föld alá is kevesebb hulladék kerül.
A műanyagok esetében ugyan csupán kismértékben, 4 százalékkal emelkedett a gyűjtési arány, de a MOHU-nál nagy célokat tűztek ki ennél a hulladéktípusnál – a műanyag újrahasznosításának ugyanis óriási szerepe van az uniós elvárás teljesítésében, a 65 százalékos újrafelhasználási arány elérésében.
A Mol a tervek szerint kémiailag újrahasznosított polimer típusokat állít majd elő, és a hazai kis- és középvállalkozások számára is elérhetővé teszi a műanyaghulladékból (PCR) készült termékeit. Ezek a PCR-típusok érzékeny alkalmazásokhoz, például élelmiszerekkel érintkező csomagolásokhoz is használhatók – írta válaszában a cég. A középtávú terveik között pedig szerepel egy 40 ezer tonna kapacitású pirolízis-üzem felépítése is, ahol a műanyaghulladék hőbontásával állítanak majd elő értékes műanyagipari alapanyagokat.
A másik lehetősége a tartós műanyagok előállításához szükséges alapanyagok gyártása. Ehhez húzták fel azt az új poliolgyárat Tiszaújvárosban, amelyet idén májusban adtak át. A tiszaújvárosi gyár a Mol eddigi legnagyobb organikus beruházása: összesen 1,3 milliárd eurót költöttek el rá – ez nagyságrendileg 500 milliárd forint.
A beruházáshoz állami támogatást is kapott a cégcsoport: a kormány összességében 131,5 millió euróval segítette a projektet – egy 93,6 millió eurós, a beruházás üzembe helyezését követően igénybe vehető társasági adókedvezménnyel, valamint egy 37,9 millió eurós, egyedi kormánydöntésen alapuló beruházási támogatással.
Mi „került” a gyárba?
A Mol közlése szerint a beruházáson több ezer fős nemzetközi szakembergárda dolgozott: a mérnöki tervezés Németországban, Thaiföldön, Indiában és Magyarországon zajlott. Az üzemek berendezései 24 országból érkeztek. A komplexum építéséhez 75 ezer köbméter betont, 13 ezer tonna acélt használtak fel, 2500 kilométer kábelt és 700 kilométer csővezetéket fektettek le több mint 18 millió munkaóra alatt.A német Thyssenkrupp Uhde és az Evonik innovatív technológiájának köszönhetően az elérhető legmodernebb eljárást használják Tiszaújvárosban, ahol évente 200 ezer tonna poliolt állítanak majd elő. Ezzel a Mol az egyetlen olyan cég lesz nem csak Magyarországon, de az egész kelet-közép-európai régióban, amely a kőolaj feldolgozástól kezdve a poliolok (széles körben alkalmazott műanyag-alapanyagok) előállításáig kézben tartja a gyártás teljes értékláncát.
Mi készül majd Tiszaújvárosban?
Az, hogy mi a poliol, a legtöbb embernek nem sokat mond, azonban, ha arra gondolunk, hogy ez a fő alapanyaga a poliuretán műanyagoknak, melyből olyan tartós használati cikkek készülnek, mint például egy ágymatrac vagy az autók formahab ülése, a házak szigetelőanyaga, vagy épp a sportcipők talpában megtalálható szivacsos rész, akkor talán sikerült közelebb hoznunk az olvasót is ezeknek a polimereknek a világához.
Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!