Dawson szerint a független intézmények és gondolkodás egyik utolsó mohikánjaként szinte törvényszerű volt, hogy a CEU is sorra kerül. Az Orbán-kormány mostanra egészen nagy gyakorlatra tett szert az EU intervencióinak kezelésében. A mostani támadás már egy kicsiszolódott, tökéletesített technikája az autokratikus gyakorlatok elrejtésének a nemzeti érdekek mentén hozott szabályozások és a bürokratikus reformok között: csak arra törekszik, hogy nagyobb adminisztratív felügyeletet biztosítson a magyarországi oktatási intézmények felett. Ennek azonban több eleme is kifejezetten a CEU-t érinti - jegyzi meg a professzor.

A felsőoktatási intézményeket kötelező nehezen teljesíthető követelmények úgy tűnek, mintha szembe mennének az EU Alapjogi Chartájának 13 cikkelyében biztosított akadémiai szabadság garanciáival, ez azonban egy meglehetősen sajátos eszköz, hiszen nem vonatkozik általánosságban minden tagállami intézkedésre, csak azokra, amelyek egyértelműen kapcsolódnak az EU joghoz. Ezt Magyarország vélhetően ki fogja ezt használni, és arra fog hivatkozni, hogy ez magyar belügy, így az EU-nak semmi köze hozzá.

Kapcsolódó

Fel kéne venni a kesztyűt

Dawson szerint azonban az EU-nak is bele kellene mennie ebbe a jogi játszmába, miután véleménye szerint az EU relatíve sikeresen gyakorolt jogi nyomást Magyarországra korábban. Erre egyik példájaként említi a jegybankra helyezett nyomást, amikor az EU szerződésben meghatározott, az európai rendszer jegybankjai függetlenségének garanciáját kapcsolta a szélesebb körű EU joghoz és így sikeresen megakadályozta a végrehajtó hatalom beavatkozását a magyar bankrendszer autonómiájába.

Hasonlóan sikeres uniós nyomásgyakorlás volt szerinte a más EU tagállamban bejegyzett Magyarországon is működő, Orbánnal nem barátságos tévécsatornák engedélyének visszavonására tett kísérlet megakadályozása is.

A CEU esetében az EU-nak nem kellene tartania attól, hogy rámutasson a több száz más uniós tagállamból érkező diák és akadémikus tanuláshoz és külföldi képzettség megszerzéséhez való jogára, amelyet most a magyar kormány veszélyeztet.

 


A CEU-nak is meg kell tanulnia a játékot

Dawson szerint a CEU-nak is meg kell tanulnia ezt a játékot. Hogy ha az a magyar kormány célja, hogy adminisztrációs formalitásokkal megfojtsa a CEU-t, akkor itt lenne az ideje, hogy az EU is alkalmazzon néhány ehhez hasonló adminisztratív korlátozást Budapesttel szemben.

Ennél közvetlenebb eszközként említi az uniós szerződés atombombaként emlegetett 7. cikkelyének aktiválását a jogállamiság és az alapjogok rendszerszintű megsértése miatt, amely a tagállam szavazati jogának felfüggesztésével járhat. Dawson kiemeli, hogy ennek az eljárásnak nincsenek olyan korlátai, mint az EU Chartájának, ahol feltétel például a tágabb értelemben vett kapcsolódás az EU joghoz. Ennél az eszköznél a komolyabb akadály az elindításához szükséges kormányok közötti politikai megállapodás.

Dawson szerint eddig pontosan a politikai megállapodás hiányától való félelem volt az, ami miatt nem indult el ez az eljárás Magyarország ellen és vezetett a jelenlegi Lengyelországgal szembeni monitoring eljárás (jogállamisági mechanizmus) elhúzódásához. A magyar vétótól tartva ugyanis az Európai Bizottság folyamatosan csak több időt adott a lengyel kormánynak, hogy alkalmazkodjon az uniós jogállamisági elvekhez az egyre csak halmozódó bizonyítékok ellenére, amelyek arra utalnak, hogy a lengyel kormánynak esze ágában sincs az uniós követeléseknek megfelelni.

Ez ütne

Dawson szerint viszont egy Magyarországgal szemben elindított 7. cikkely szerinti eljárás (amelynek megszavazásához a tagállamok egyhangú egyetértése szükséges) a CEU ügye, vagy más aggasztó ügyek, mint például a menekültek őrizetbe vétele miatt, erősíthetné az EU hitelességét a lengyelekkel kapcsolatos eljárásban is. A professzor ennek kapcsán megjegyzi - mint arra már mások is rámutattak -, az eljárás "kettős aktiválása" korlátozná a lehetőségét annak, hogy egy állam a másik javára vétózzon, továbbá ezzel a lengyelek ellen elindítandó eljárás ellen érvelők által hangoztatott kettős mércére sem lehetne hivatkozni, miszerint Magyarországon is hasonló folyamatok zajlanak.

A szerző ugyanakkor úgy véli, még ha nem is veti be az EU a 7. cikkely "nukleáris fegyverét", az illiberális reformok fokozatos "köszörülésével" lehet még sikert elérni - például az uniós források felfüggesztésétől, a pénzpiacokhoz való hozzáférés korlátozásától kezdve a kormány megszégyenítéséig az Európai Parlament plenáris ülésén. Bár a folyamatos nemzetközi nyomás a helyi ellenállásokkal (utcai tüntetések) és a civil társadalom mobilizálásával nem fogja Magyarországot egyik napról a másikra liberális állammá változtatni, de legalább arra kényszerítheti a kormányt, hogy hagyjon fel a CEU elleni támadásával.

Dawson továbbá megjegyzi, hogy szerinte az EU-nak még vannak ütőkártyái, amelyeket használhat a CEU megmaradásáért vívott harcban. Ehhez viszont az kell, hogy az állampolgárok - és kutatók - Németországban, Magyarországon és más tagállamokban arra ösztönözzék az uniós intézményeket, hogy használják is ezeket az eszközöket - hangsúlyozza Dawson.

Az alábbi térkép azt mutatja, hogy a világon hol álltak ki a CEU mellett és tiltatkoznak az intézmény ellehetetlenítése ellen: