A piaci várakozást némileg alulmúló inflációs adat egyben azt is jelenti, hogy ismét az MNB inflációs céljának megfelelő mértékre süllyedt a mutató - kommentálta a KSH friss adatait Virovácz Péter, az ING Bank Zrt. vezető makroelemzője. Úgy tűnik, hogy októberben inkább a nem-maginflációs tételek mozgatták az inflációt.
Némi meglepetésre nőtt a tartós fogyasztási cikkek áremelkedési üteme. A csaknem 3 százalékos infláció ebben a termékkategóriában szokatlanul magas, és szinte minden részkategóriában erősödő drágulást mért a KSH. Itt érhető tetten tehát a meglepetés, ami miatt a maginfláció nem tudott igazán jelentősen süllyedni. Úgy tűnik, hogy a forint leértékelődése nagymértékben és gyorsan begyűrűzött az importált termékek árába. Szintén meglepetés, hogy a szolgáltatások éves inflációja 2,4 százalék maradt, vagyis a szeptemberi negatív sokk után októberben nem folytatódott a mérséklődés. A meglepetést elsősorban az üdülési szolgáltatások vártnál kisebb havi alapú árcsökkenése okozta.
A következő hónapokban a 2019-es magas bázis mellett a koronavírus-járvány gazdaságra gyakorolt hatása tovább mérsékli majd az inflációs mutatót. Az elmúlt egy hétben mutatott erősebb és stabilabb forint árfolyam a mérséklődő inflációval párhuzamosan már elég lehet ahhoz, hogy az MNB decemberben változtasson néhány főbb üzenetén, bár gyakorlati fordulat, vagyis kamatvágás még nem valószínű - véli az elemző.
További lassulás jöhet
Az év hátralévő két hónapjában az októberi 3 százalékról tovább lassulhat az infláció. Ebben szerepet kap, hogy a járvány miatt ismét bevezették az ingyenes parkolást, és bár ez alacsony súllyal szerepel az inflációs kosárban, a változás mértéke jelentős. Így 0,2 százalékponttal húzza lejjebb a novemberi inflációs mutatót. Az viszont még kérdés, hogy decemberben is ingyenes lesz-e a parkolás, vagy csak januárban kell majd érte fizetni - értékelt Németh Dávid, a K&H Bank Zt. vezető elemzője.
A prognoszta arra számít, hogy az éves átlagos inflációs az idén 3,4 százalék körül alakulhat, 2021-ben a mostani kilátások szerint 3,1 százalékos inflációval lehet kalkulálni.
Már érezteti hatását a gyenge forint
A következő hónapokban 3 százalék közelében vagy alatta maradhat az infláció - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank Zrt. vezető elemzője. Az év végétől a jövő év elejéig mérsékelheti az inflációt a sertéspestis miatt elszálló sertéshúsárak kiesése a bázisból. Ezzel szemben a lényegesen gyengébb forint erősítheti az inflációt, ami egyre erőteljesebben látszik a tartós fogyasztási cikkeknél, az új autók árának emelkedését azonban a lényegesen magasabb műszaki tartalom is befolyásolja.
A lakbérek és más piaci szolgáltatások árnövekedése jelentősen lefékeződött. Az üdülési szolgáltatások árait jelentősen mérsékelték a járvány második hulláma miatt meghozott újabb utazási korlátozások és az idegenforgalom ismételt zuhanása.
Ellentétesen alakulnak az élelmiszerárak is: a sertés, és általában a húsárak az utóbbi néhány hónapban elkezdtek csökkenni, ami jórészt a koronavírus-járvány hatása (döntően a Horeca-szektor keresletének visszaesése miatt), ezzel szemben a katasztrofális gyümölcstermés miatt elszálltak a gyümölcsárak.
A korlátozó intézkedések fékezhetik az inflációt
A járvány második hulláma ellen hozott újabb korlátozó intézkedések, valamint a parkolási díjak újabb felfüggesztése rövidtávon várhatóan fékezheti az inflációt. Ezzel szemben a kínálati oldal gyengülése, kapacitások kiesése párosulva a később várhatóan felfutó kereslettel magasabb inflációhoz vezethet, ugyanakkor jövőre a feltehetően javuló kockázatvállalási hajlandóság miatt a forint erősödhet, ami viszont mérsékelheti az inflációt. Az inflációt a dohánytermékek jövedéki adójának további emelése is növeli. Jövőre, döntően az üzemanyagárak idei kifejezetten alacsony bázisa miatt az infláció átlagosan 3,7 százalékra gyorsulhat, ami áprilisban átmenetileg meghaladhatja az 5 százalékot is - véli az elemző.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU
Fény derült rá, ez okozta az egyiptomi tengeralattjáró tragédiáját

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet
Recseg Németország: több tízezerrel nőtt a munkanélküliek száma egy hónap alatt
