A KSH friss adatai szerint a novemberivel megegyező, 7,4 százalékos infláció volt decemberben, az év egészében is meghaladta az 5 százalékot a ráta. Korábban abban lehetett reménykedni, hogy a novemberi adat lesz a csúcs, erre cáfolt rá a legfrissebb közlés.
Aggasztó, hogy a változékony tételektől megtisztított maginflációs mutató 1,1 százalékponttal megugrott és decemberben 6,4 százalékon állt a KSH legfrissebb jelentése alapján. Legutoljára 2002 elején, vagyis gyakorlatilag húsz évvel ezelőtt volt hasonlóan magas az inflációs alapfolyamat – kommentálta az adatokat Virovácz Péter, az ING elemzője.
Kapcsolódó
Bár januártól a bázishatás is kedvezőbben alakul és áprilistól kifut a tavalyi jövedéki adóemelés hatása is, ugyanakkor a decemberi adatok még inkább rávilágítanak arra, hogy az alapfolyamatokban egyelőre nem várható lassulás – fogalmazott Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője.
Németh Dávid, a K&H elemzője szerint a 2022. januári infláció többek között azért is kérdéses, mert új inflációs kosárból számolja majd a KSH. Bár minden év elején módosítja a statisztikai hivatal az inflációs kosarat, a mostani változtatás a koronavírus-járvány miatt megváltozott fogyasztási szokások miatt mutathat komolyabb eltéréseket a korábbi gyakorlathoz képest. Ha például az idei évhez képest növekszik az inflációs kosárban az élelmiszerek és tartós fogyasztási cikkek aránya, akkor ez felfelé húzhatja a januári inflációt.
A vártnál jóval szélesebb körű, és meredekebb áremelkedések hatására az idei inflációs várakozásomat 5-ről 5,5 százalékra emelem – reagált az adatközlésre Suppan Gergely, a Takarékbank szakértője. Emellett továbbra is érdemi kockázatok vannak, amit a globális alapanyag-, nyersanyag-, alkatrészhiány, a nemzetközi szállítási árak elszállása és a globális energiaválság okoz. Az inflációra emellett a jelentős béremelések, a bérköltségek érdemi növekedése, a lakosság többletjövedelmei miatt várható keresletélénkülés is kockázatot jelent.
A gyorsuló infláció és a felfele mutató inflációs kockázatok továbbra is szigorú monetáris politikát indokolnak, a jegybank jövő héten biztosra vehetően tovább emeli irányadó kamatát, a szigorítási ciklus pedig ezt követően is folytatódhat – mondta Trippon Mariann, a CIB bank vezető közgazdásza. A kamatszint a pénzintézet prognózisa szerint az év közepén tetőzik.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Rohamtempóban fertőz a vírus, riadót fújtak a szakemberek

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Olyan hír érkezett, amelyre húsz éve nem volt példa Budapesten

Megérkezett Varga Mihályék döntése

Új pótszabadság jöhet, szívszorító ok áll a háttérben
