Megkezdődött az óvodákban és iskolákban az iskolatej kiszállítása: a program lebonyolítására idén 4,89 milliárd forint áll rendelkezésre, ehhez az Európai Unió 590 millió forintot biztosít, a fennmaradó, mintegy 4,3 milliárd forintot hazai költségvetési forrásból finanszírozza a kabinet - számol be a lap az Agrárminisztérium tájékoztatásáról.
A programban összesen 2605 oktatási intézmény vesz részt, az iskolákból az 1-8. évfolyamon tanuló gyermekek kaphatják 36 héten keresztül az ingyen tejet. Éves szinten 12,6 millió liter tejet osztanak szét így a gyerekek között.
A legnagyobb mennyiségben az ízesített tej fogy, azt követi a natúr folyadéktej, majd a gyümölcs-darabos joghurt, az ömlesztett sajt és az ízesített, illetve a natúr joghurt - közli a lap, amely szerint oktatási programot is szerveznek nekik az egészséges életről.
Idén is elindult az iskolagyümölcs-program: idén már 2286 oktatási intézmény 548,1 ezer tanulója kap friss gyümölcsöt, illetve zöldséget térítésmentesen. Erre a célra az idei tanévben összesen 3,1 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből 1,2 milliárd forintot az európai uniós támogatás, 1,9 milliárd forintot pedig a nemzeti költségvetési forrás tesz ki.
A legtöbbet almából kapják a gyerekek, ezt követi a gyümölcslé, a körte, majd a szilva, a sárgarépa, a paradicsom, a paprika, az őszibarack és a nektarin. A termékeket az idei tanévben 38 beszállító biztosítja, köztük számos zöldség-gyümölcs termelői csoporttal, termelői szervezettel és termelővel.
A fotó forrása: Pixabay.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!