Véghajrához érkezett a szeptember elsejei becsengetés előtt az új tanévre való felkészülés családoknál, ahol már gyűlnek az idei tapasztalatok a tanszervásár augusztus 20.-a óta tartó csúcsidőszakáról. Idén átlagosan 25-30 százalékkal drágábban lehet megvásárolni az iskolakezdéshez feltétlen szükséges eszközöket, de a költekezés mértéke családonként eltérő – a pénztárnál fizetendő összeg attól is függ, hogy például első osztályba, felső tagozatra vagy éppen középiskolába készül-e a nebuló.
Mindenki megérzi a pénztárcáján
A napi fogyasztási cikkeket árusító áruházláncok mellett a szaküzletek – papírboltok, író- és irodaszer boltok, illetve a ruha- és cipőüzletek, sportszeráruházak –, továbbá többféle, vegyes termékkörű kiskereskedelmi egység állt rá az aktuális igényekre: a kínálat országosan nagyon széleskörű, és az árak is változatosak.
A megugrott infláció kutyafüle az író- és tanszerárak emelkedéséhez képest: bolti körkép tanév előtt
A tavalyi árakhoz képest átlagosan 25-30 százalékkal drágultak az iskolakezdéshez szükséges eszközök, író- és tanszerek. Az infláció miatt az üzletekben nem kell meglepődni a 30 ezer forintnál drágább iskolatáskán vagy az ezer forintos füzeten sem – derül ki a Napi.hu tanévre hangoló riportjából, amely arra is rámutat, hogy nem mindig az olcsó tömegáruval járnak jól a vásárlók. Készüljenek velünk: a jövő héten fellángol a becsengetés előtti bevásárlási szezon. Bővebben>>>Bár, mint azt a Napi.hu által megkérdezett családok állítják, az árak tekintetében az üzletek között nincsenek túl nagy különbségek az egyes termékek (például a füzetek, író- és rajzeszközök, festékek, mappák, táskák, tolltartók, csomagolók) esetén, a kötelező kellékeket pedig így is, úgy is meg kell venni.
Az általános tapasztalatok szerint mindenesetre minden szülő megérzi a pénztárcáján az infláció, a megemelkedett gyártási költségek és a kereskedőket terhelő kiadások növekedése miatti drágulást.
Ahogy azt a piaci felmérések is mutatják, idén a családok többsége összességében átlagosan 20-50 ezer forint közötti összeget költ az induló tanszerkészletre, ugyanakkor a szülők jelentős része úgy látja, a költségek elérhetik a 100 ezer forintot is. Nem mindegy, milyen korú a gyermek, akit éppen beiskoláznak.
Százeres kiadás az elsősnél, a nagyobbak megússzák kevesebből
Árban nincsenek óriási különbségek a füzetek, tollak között, de mindenütt ki lehet fogni kedvezményeket, viszont az időigényes. „Mi azért megyünk inkább egy nagyobb irodaszer áruházba és nem a hipermarketekben mazsolázzuk a kínálatot, mert a szaküzletben szélesebb a választék, és elég, ha odaadom az iskola által diktált listát, ami alapján segítenek összeszedni a szükséges holmikat. Ez egy plusz szolgáltatás, amivel időt, energiát spórolok meg” – mondta kérdésünkre egy XV. kerületi családanya, aki két gyermekét indítja szeptemberben iskolába, közülük az egyik első osztályba készül.
Mint mondta, eltérőek az igények, a kisebb gyermeknek több mindent kell beszerezni, és vannak olyan extra kérések, amelyek így is utánajárást igényelnek, vagy például kreativitást, kézügyességet.
– Például a babzsákot a nagymama fogja megvarrni és van olyan szükséges eszköz is, ami miatt már a harmadik üzletet keresem fel. Összességében egyértelműen többe kerül az elsősnek szánt csomag, aminek a végét még nem látjuk, de a kiadás már közelít a százezerhez. A szintén alsó tagozatos, nagyobb gyermekemnél még jó állapotban van a tavalyi iskolatáska, most csak a füzetekre, új tollakra, színes ceruzákra kellett beruházni. Nála eddig 18 ezer forintnál tartunk, de szerencsénk van, sok minden megmaradt korábbról
– mondta.
Egy másik szülő, akinek a gyermeke már szintén rutinos diáknak számít az általánosban, eddig 8 ezret költött az alap eszközökre és úgy látják, nem lesz több 10-15 ezernél, mire az új tanévre mindent beszereznek. Olyan nyilatkozónk is volt, akinek a gyermeke most lesz elsős egy fővárosi gimnáziumban: mint mondta, az új, nagylányos iskolatáska, tolltartó, tornazsák, továbbá a divatos mintájú spirálfüzetek, tollkészletek, füzetboxok, naptárak, egyéb minőségi eszközök, illetve a tornaruha, iskolai póló, a márkás sportcipő, melegítő beszerzése már lassan eléri a kétszázezer forintot.
Lista szerint is zsebbe kell nyúlni
Az egyik nagyáruház kínálatában – konkrét tanszerlista mellett – évfolyamonként sorolják fel az iskolai eszközöket, amely alapján az előre tervezők nagyjából ki tudják számolni, mennyibe kerülhet az alapcsomag összeállítása. Így például az általános iskolák elsőseinek a legolcsóbban elérhető termékeket alapul véve, – táska, tolltartó nélkül – alsó hangon 24-28 ezer forintra rúghat a számla végösszege, míg a negyedikesek szülei 14-20 ezret hagyhatnak a pénztárnál. A nyolcadikosok, – ha csak új spirálfüzetek, golyóstollak szükségesek – márkáktól függően 8-10-15 ezer forint hagyhatnak a pénztárnál az adott élelmiszerlánc üzletében.Hódítanak az akciók, de a minőség is
„Tavaly még az egyik játék webáruház iskolai kínálatából vásároltam, ott viszont most nem voltak akkora akciók, ezért annál az élelmiszerláncnál vásároltuk meg a nagyját, ahová egyébként is járunk.
Viszonylag jól jártunk a saját márkás iskolai termékekkel, és még olyan ruhaneműket is találtunk ennél a láncnál – pólót, zoknit, melegítőnadrágot –, ami megfelelő lesz. A hetedikbe készülő gyerekre eddig 35 ezret költöttünk, de nem vagyunk a végén, viszont várjuk a nagyobb akciókat. Egyelőre ennyi fért bele
– mondta egy másik szülő.
A megkérdezettek között többen vannak, akik kihasználják a hűségkártyához járó kedvezményeket egy adott hálózatnál, vagy az alkalomszerűen kínált kuponokat a szaküzletekben, és valóban sokaknál népszerűek az egyes cégek sajátmárkás, kedvezőbb árú termékei.
Szép számban vannak viszont olyanok is, akiknek az árnál jobban számít a minőség, illetve az, hogy a szaküzletekben lévő választék speciálisabb, gazdagabb a kiegészítő eszközökből (például kapható balkezes olló, többféle füzetborító, márkás tűfilc vagy 48 darabos ceruzakészlet), és ezért – a kényelmes bevásárlás jegyében – eleve nem élnek a tömegértékesítésben kínált sztenderd lehetőségekkel.
Felfrissül a gardrób: repkednek az újabb ezresek
Sokaknál szükséges az őszi ruhatár felfrissítése is szeptember előtt, ezt a családok nagy része úgy oldja meg, hogy nagyobb figyelmet fordít a szezonális ajánlatokra a már bejáratott ruhaüzletekben, áruházláncoknál vagy az internetes shopokban. Mivel az online áruházakban is rengeteg iskolakezdésre időzített akciót kínálnak, a tömeget kerülő vevők inkább rendelnek, bár van, aki ragaszkodik a megszokott kereskedők vagy márkák üzletben elérhető kínálatához, a helyszíni próbához. A ruha- és cipővásárlás kétségtelenül megnyomja a tanévkezdésre szánt alap keretet, minimum 10-20 ezer forinttal – attól függően, mire van szüksége a fiatalnak.
Próbaképpen megnéztük: az egyik leglátogatottabb ruházati üzletláncnál a 9-14 éves gyermekeknek szánt kínálatban egy mesehőssel díszített kapucnis pulóvert 6500 forintért, melegítőszettet kilencezerért, sima pólót 3-4 ezerért, orkándzsekit 10-14 ezerért, vízálló, magasszárú cipőt 8000 ezerért, esőnadrágot pedig 12 ezerért kínálnak.
A tanévnyitóra, iskolai ünnepségekre is gondolni kell: például egy öltöny- vagy iskolanadrágot, sötét mellényt 3500 forintért, az ünneplős inget vagy blúzt 3500-6000 ezerért, komplett, alkalmiruhaszettet 9500-ért kaphatnak a vásárlók. A tanévkezdő ruhavásárban a hasonló kategóriájú, másik ismert boltláncnál nagyjából 1500-3000 forinttal kerülhet többe a fentiekből összeállított kosár, vagyis a minőségi, átlagos kínálatban a különbség ezen a piacon sem olyan jelentős, habár sokan vannak, akiknek a párszáz forintos eltérés is számít egy-egy terméknél.
Érdemes előbb felmérni a műszaki cikkek kínálatát
A kereskedők tapasztalatai szerint az iskolakezdés előtt látványosan megugrik a kereslet a műszaki, számítástechnikai eszközök, illetve a mobiltelefonok iránt is. Az egyik legismertebb hazai elektronikai lánc nemrég felmérte, hogy idén például a mobiltelefonokra átlagosan 100 ezer forintot költhetnek a szülők, ezért az összegért egy alsó- vagy középkategóriás, megbízható készüléket lehet kapni. Ennél a cégnél egy jó teljesítményű, megfelelő akkumulátoridejű és memóriájú laptopot a közlemény szerint 250 ezer forint körül lehet megvásárolni. A számítógépes kínálatban bőséges lehetőségek vannak: több üzletláncnál, webáruházban akadnak 150-180 ezer forintos termékek is, vagy nagyobb összegű, de alkalmi akciós lehetőségek – a döntés előtt érdemes felmérni a teljes választékot az interneten és az üzletekben is. Ugyanígy, az egyes mobilszolgáltatóknál tájékozódjanak a szülők, hogy a meglévő előfizetéseiket lehetséges-e úgy bővíteni, hogy akár 0 forintért vagy nagyon kedvezően hozzájuthatnak egy új készülékhez.Alternatív lehetőségek: adományozás, garázsvásár
Ezzel párhuzamosan érdemes észre venni azt is, hogy több kerületben és az áruházláncoknál is hirdetnek olyan akciókat, amelyek keretében országos segélyszervezeteken keresztül a rászoruló családoknak lehet adományozni a kinőtt ruhákat, cipőket és a tanszereket, iskolai eszközöket. A közösségi oldalakon meghirdetett események alatt olvasható kommentek alapján idén is rengeteg olyan család lesz, ahol a gardróbfrissítés előtt adományozóként élnek ezekkel a lehetőségekkel.
Népszerűek az úgynevezett garázsvásárok is: ezek keretében magánházaknál, lépcsőházak összefogásával vagy több helyütt a helyi művelődési ház közreműködésével olyan vásárokat szerveznek szeptember elején, ahol az őszi bevásárlásokat olcsóbban megúszhatják a kispénzűek, vagy azok, akik vadásznak az egyedi, second hand termékekre. Ezeken az alkalmi rendezvényeken jellemzően ruhaneműt, cipőket, táskákat, játékokat, ajándéktárgyakat, különféle használati eszközöket, sőt, iskolaszereket és könyveket, illetve kézműves termékeket lehet a bolti áraknál olcsóbban beszerezni.
(Thurzó Katalin)