A jövő évi költségvetési bevétel 19 580 milliárd forint lesz, amelyhez 20 579 milliárdos kiadás társul. A hiány így a tervek szerint több mint 998 milliárd lesz.
A működési költségvetés 16 586 milliárd lesz, hiány nélkül, a felhalmozási költségvetés 1634 forintos bevétellel, 2037 milliárdos kiadással és 402 milliárdos hiánnyal számol.
Az uniós fejlesztések bevétele 1359 milliárd lesz, kiadása pedig 1956 milliárd, amely így 596 milliárdos hiányt mutathat majd.
Az államadósság várhatóan 70,3 százalékán áll majd 2019 december végére.
A kormány a 2019-re a GDP arányában 1,8 százalékban határozta meg az európai
uniós módszertan szerinti hiánycélt, miközben.
Bérek és adók
Az egyik legfontosabb jövő évi változás, hogy a kétgyerekesek adókedvezménye 20 ezer forintra emelkedik gyerekeként.
A reálkereset alakulásának függvényében 2019 folyamán (várhatóan július 1-jétől) további 2 százalékponttal csökken a szociális hozzájárulási adó kulcsa. 2019-től új, önálló szociális hozzájárulási adó törvényt vezetnek be.
A kisvállalati adó sikerére hivatkozással jövőre már 1 milliárdos bevételig, illetve mérlegfőösszegig választható.
2019-től megnövekszik a fejlesztési tartalék értékhatára, az energiahatékonysági kedvezmény pedig már a felújításokra is kiterjed.
A Nemzeti Foglalkoztatási Alapot 485 milliárdos kiadással tervezték 31 milliárdos hiány mellett. Jelentős tétel a Start program 166 milliárdos összege, illetve az álláskeresési ellátások 70 milliárdos tervezete.
A számok alapján jövőre is marad a 15 százalékos egykulcsos szja.
Egészségügy
Jövőre is folytatódik a fővárosi és Pest megyei szakellátások fejlesztése és azt ígérik, hogy hatékonyabb lesz a sürgősségi ellátás. Megemlítik a családbarát szülészeteket és a mentőgépjárművek beszerzését is.
Az egészségbiztosítási alap mérlegfőösszege 2442 milliárd forint, ebből a táppénz kiadása 107 milliárd, a gyerekgondozási díj 190 milliárd, míg a rokkantsági ellátásokra 286 milliárd jut majd. Jelentős tétel még a gyógyszertámogatás 280 milliárdja is.
Oktatás
A költségvetés az oktatással kapcsolatban a legfontosabbnak azt tartja, hogy folytatódik a tornaterem, tanuszoda és tanterem program, illetve fejlesztik a Testnevelési Egyetemet. Emmellett több helyen lesz internet is.
Sport
Szerencsére a sport 2019-ben is kiemelt terület lesz a költségvetésben, a korábban megkezdett fejlesztéseket mindenképpen továbbviszik.
Nyugdíjasok
A kormány azt ígéri, hogy megőrzik a nyugdíjak vásárlóerejét, azok az inflációval emelkednek majd. 2019-ben is lesz nyugdíjprémium és marad a nők 40 program.
A nyugdíjasok foglalkoztatását adó- és járulékkedvezmények biztosítják.
A Nyugdíjbiztosítási alap mérlegfőösszege 3451 milliárd forint. Az öregségi nyugdíjakra 2773 milliárd forintot fordítanak majd, a nők 40 költségvetése 259 milliárd forint, míg az özvegyi ellátás kiadása 357 milliárd.
A nyugdíjprémiumra közel 25 milliárd forint céltartalékot képzetek.
A fotó forrása: MTI Fotó/Kovács Tamás.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!