Az infláció áprilisban a piaci várakozásoknak megfelelően alakult, ami a márciusi év/éves indexhez képest érdemi emelkedést jelentett - igaz, még mindig jóval a jegybanki cél alatt maradt - kommentálta a KSH friss adatait Jobbágy Sándor, a CIB Bank Zrt. makroelemzője.
Éves összehasonlításban legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk kategória árszintje nőtt (+6,3 százalék). A hó/hó index változása ugyanakkor 0,7 százalékos, azaz az elmúlt két évet tekintve a legmagasabb volt, elsősorban az üzemanyagárak 2,7 százalékos (hó/hó) megugrása miatt. A maginfláció továbbra is a 2017-es átlaghoz közeli, így a teljes inflációs számnál még kissé magasabb ütemet mutatott (2,4 százalék).
Kapcsolódó
Az infláció trendjében a belső kereslet erősödése, a béremelkedések hatása továbbra is a vártnál lassabban jelentkezik, elsősorban a lakáspiacon jelentkező kereslet miatt. A folytatódó béremelkedés azonban továbbra is felfelé mutató kockázatot tükröz. Felfelé mutató kockázatot hordoznak a nemzetközi olajárak is. Jobbágy szerint a nyári hónapokban kissé tovább emelkedhet az infláció év/éves üteme, de továbbra is 3 százalék alatt marad. Az éves átlag 2018-ban a tavalyi (2,4 százalék) közelében alakulhat. Monetáris szigorításra nem számít.
Legkorábban 2018 végén vagy 2019 elején érheti el a 3 százalékos inflációs célt a pénzromlás üteme, hiszen a fogyasztói kosár jelentős része alig drágul. Ha az olaj világpiaci ára tartósan magasan ragad és az begyűrűzik a hazai fogyasztói üzemanyagárakba, az valószínűleg nem fogja az MNB-t kimozdítani a jelenlegi dovish álláspontjáról - véli Ürmössy Gergely, az Erste Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője.
A következő hónapokban az üzemanyagok bázishatása miatt gyorsulhat az infláció, így az év közepére átmenetileg elérheti a 3 százalékos inflációs célt, amit az okozott, hogy az üzemanyagárak a múlt közepén jelentősen csökkentek, így a viszonyítási bázis alacsony lesz, míg jelenleg több geopolitikai feszültség miatt is jelentősen nőnek az olaj- és üzemanyagárak - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank Zrt. elemzője. Várakozása szerint az év végére az infláció ismét kissé mérséklődhet, így idén átlagosan 2,5 százalékra számít, azonban a gyorsuló belső kereslet és a bérköltségek növekedése miatt az infláció akár gyorsulhat is. Ezzel szemben a tartósan alacsony importált infláció, valamint a bér- és vállalkozói terhek csökkentése fékezhetik az árak emelkedését.
Az importált infláció továbbra is alacsony, részben azért, mert az eurózónában is alacsony szinten van az infláció. Ugyanakkor a magyarországi belső környezet, a bérek emelkedése, a fogyasztás bővülése felfelé hajtja majd az inflációt - tette hozzá Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője. Az elemző mérsékelt gyorsulás számít. A mostani kilátások alapján júniusban az éves infláció elérheti a 2,5 százalékot, az év végére pedig a 3 százalékos szint közelébe kerülhet.
A következő hónapokban mérsékelt ütemben, de tovább erősödhet a hazai inflációs nyomás, főként az üzemanyagárak emelkedése nyomán - fogalmazott Virovácz Péter, az ING szakértője. Az év egészére pedig átlagosan 2,5 százalékos inflációra számít. Az év végre 2,8 százalék közelében alakulhat az átlagos árszínvonal emelkedése.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!