A stabilitásorientált megközelítéssel összhangban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa október 22-i ülésén változatlanul hagyta a jegybanki kamatkondíciókat, az alapkamat így továbbra is 6,5 százalék. A jegybank kamatfolyosón sem változtatott, így az O/N jegybanki betét kamatszintje 5,5 százalék, az O/N fedezett hitel kamata pedig 7,5 százalék.
A döntés az elemzői várakozásoknak megfelelően alakult, a kérdés csak az, hogy év végéig lesz-e még tere a tanácsnak folytatni a kamatszint normalizálását.
Nem dőlhetünk hátra, a jelenlegi kamatkörnyezetben továbbra is óvatos és türelmes monetáris politikai indokolt
– mondta Kandrács Csaba, az MNB alelnöke a döntést ismertető sajtótájékoztatón, kiemelve, hogy ha a külső környezet és az inflációs kilátások indokolják, akár huzamosabb ideig a jelenlegi szinten maradhat az alapkamat, ezzel a relatív kamatfelárunk növekedését okozva.
A jegybank tájékoztatása szerint készek swaptenderekkel, diszkontkötvény-aukciókkal és hosszabb futamidejű eszközökkel simítani a pénzügyi piaci folyamatokat. A tanács továbbra is adatvezérelten, hónapról, hónapra dönt.
Borús nemzetközi hangulat, emelkedő árak
A szeptemberi kamatdöntés óta a romló nemzetközi befektetői hangulatban erősödött a feltörekvő piacokkal szemben a kockázatkerülés. A geopolitikai konfiliktusok éleződése a nyersanyagárak jelentős emelkedését eredményezte. Eközben a Federeal Reserve (Fed) kamatpályájára vonatkozó várakozások felfelé tolódtak. A hazai hozamfelárak szintén emelkedtek, miközben a forint gyengült.
Kapcsolódó
Idén szeptemberben a hazai infláció 3 százalékra mérséklődve a jegybanki célnak megfelelő szinten alakult. A maginfláció azonban emelkedett és a felfelé mutató inflációs kockázatok is növekedtek. A szolgáltatói szektorban mért fogyasztóiár-emelkedés letörése továbbra is nehéz feladat, minimális csökkenés volt tapasztalható az év eddigi részében. A jegybank ettől függetlenül úgy véli, 2025-re elérhetjük a fenntartható inflációs célt.
A külső egyensúly javulása 2024-ben tovább folytatódik, az év első nyolc hónapjában a folyó fizetési mérleg közel 4,4 milliárd eurós többletet mutatott.
A Monetáris Tanács továbbra is elkötelezett az inflációs cél fenntartható elérése mellett.
– hangsúlyozta Kandrács Csaba, az MNB alelnöke.
Kiemelte: a döntési tér több ponton megváltozott, több negatív irányú elmozdulás történt az elmúlt időszakban. Erősödtek a felfelé mutató inflációs kockázatok:
- romlott a nemzetközi befektetői hangulat és a nyersanyagárak is változékonyan alakultak;
- a lakosság inflációs várakozásai enyhén emelkedtek az elmúlt hónapokban;
- a külső kamatkörnyezet továbbra is lassabb ütemben mérséklődhet, miközben a globálisan meghatározó jegybankok kamatpályája továbbra is bizonytalan;
- törékenyebbé vált a pénzügyi piaci környezet, emiatt a stabilitás megőrzése kiemelt fontosságú.
„A geopolitikai konfliktusok fokozódása az energiaárak emelkedéséhez és a feltörekvő piaci eszközök felárainak növekedéséhez vezetett. E két hatás következtében a felfelé mutató inflációs kockázatok erősödtek. Előretekintve továbbra is óvatos és türelmes monetáris politika indokolt. A Monetáris Tanács a beérkező makrogazdasági és pénzügyi piaci adatok alapján körültekintően és adatvezérelten dönt az alapkamat mértékéről. A Tanács megítélése szerint a geopolitikai feszültségek újbóli fokozódása, a változékony pénzügyi piaci folyamatok és az inflációs kilátásokat övező kockázatok a kamatcsökkentés szüneteltetését indokolják” – áll a tanács előretekintő iránymutatásában.
Egy hónapja vágtak utoljára
A jegybank Monetáris Tanácsa legutóbb szeptemberben módosított az alapkamaton, akkor 25 bázisponttal 6,50 százalékra csökkentették a mutatót. Augusztusban csökkent és ismét a toleranciasávba mérséklődött az infláció, ez megkönnyítette a jegybank ekkori döntését. Emellett a következő tényezők is fontos szerepet játszottak az MNB kamatvágásában:
- Az augusztusi inflációs adat alapján éves alapon 3,4 százalékra csökkent az áremelkedés átlagos üteme, az előző hónaphoz képest stagnáltak a fogyasztói árak. Az inflációs adat a jegybanki célsávon belül van, közel az MNB által kitűzött konkrét célhoz.
- A Fed is csökkentett a kamaton, ráadásul 50 bázisponttal mérsékelték az alapkamatot, eközben az Európai Központi Bank (EKB) is kamatot vágott, a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 3,50 százalékra.
- Az ország kockázati megítélése bár csak enyhén, de javult.
- Fokozatosan javult a fogyasztók bizalma a gazdasági szereplőkkel szemben, ez a jegybank szerint a háztartási fogyasztás fokozatos növekedésére is lehet számítani.
Fontos szintek között az árfolyam
A jegyzés napok óta egy szűk tartományban mozog 400 és 402 között, ma sem tudott kimozdulni onnan. Meghatározó támasz változatlanul a 399,80-400,00-as tartományban, majd alatta 397,77-nél található, utóbbi a 30 napos mozgóátlag –derül ki az Equilor elemzéséből.
Kiemelték: az ellenállási szintek 402-nél, 403,20-nál, majd 403,70-nél húzódnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!