2014-ben a cégek átlagosan számláik 66 százalékát fizették ki időben, míg egy évvel korábban csupán 62 százalékát, derül ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő fizetési tapasztalat programjából. Általánosságban elmondható, hogy javul a magyar vállalkozások fizetési fegyelme, de még így is óvatosságra int a Bisnode, mivel késés esetén átlagosan 41 napot kell várnia egy számlakibocsátónak mire a pénzéhez jut.
Az átlagos fizetési határidő Magyarországon évek óta 29-30 nap körül mozgott, de 2013-ban és 2014-ben ez fokozatosan rövidült. A Bisnode fizetési tapasztalat programból az látszik, hogy 2013-ban már 27 nap, 2014-ben pedig már 26 nap körüli számlafizetési határidő volt a jellemző. Ez önmagában nem jelzi azonban, hogy a cégek jobban fizetnének, mivel a csökkenő átlagos fizetési határidők annak is betudhatók, hogy a rosszul fizető vállalkozások miatt szigorítottak a cégek fizetési feltételeiken.
A határidőben fizetett számlák aránya is javult, mivel 2012-ben a követelések 56 %-át, 2013-ban pedig már 62 %-át fizették ki maximum egy nap késéssel a cégek. 2014-ben tovább javult a helyzet, már a számlák 66 %-a határidőben kiegyenlítésre került.
A számlafizetéseket jellemző harmadik mutató - a fizetési késedelem - is javult az elmúlt években, ami már jó hír, és a stabilizálódás jele: míg 2012-ben 23 nap volt a késedelem, addig 2013-ban 22 nap, 2014-ben pedig már csak 15 nap.
Kijelenthető tehát, hogy a magyar cégek számlafizetési fegyelme az elmúlt években javult, melynek több oka lehet. Az okok között számolhatunk azzal, hogy túl vagyunk a gazdasági visszaesés szempontjából a legnehezebb éveken, illetve azzal is, hogy a törvényi intézkedések szigorítása hatott a fizetési határidők betartására. 2013 nyarán lépett életbe ugyanis az a szabályozás, hogy késedelmes fizetés esetén behajtási költségátalányként 40 euró összeg számlázható ki. Ezzel ugyan a cégek nagy része nem él, de az adósoknak bármikor számolniuk kell ezzel a költséggel, ezért érdemes betartaniuk a határidőket.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Bődületes felmondási pénzt fizet a Mercedes: évekre bebiztosíthatja magát, aki aláír

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Kormányzati hátraarc: most a fenntarthatósági célok kerültek a kukába

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Digitális földrengés söpri el a ma ismert bankrendszert?

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert
