A németországi központú autóipari beszállító és abroncsgyártó csütörtökön közölte, hogy árbevétele az első fél évben 10 százalékkal, 22 milliárd euróra nőtt. A konszern ezért azt prognosztizálja, hogy az árbevétel az idén 500 millió euróval nagyobb lesz a korábban tervezettnél, és meghaladja a 44 milliárd eurót.
Az abroncsgyártás eredményét az év egészében várhatóan 450 millió euróval terhelik meg az emelkedő nyersanyagárak. A második negyedévben az egyszeri tételektől megtisztított kamatfizetés és adózás előtti eredmény (EBIT) 10 százalékkal, 1,16 milliárd euróra csökkent - írja az MTI.
Kapcsolódó
A Continental csoport a világ második legnagyobb autóipari beszállítója, a cégcsoport 55 országban több mint 220 ezer alkalmazottat foglalkoztat. (A Suzuki már az indiaiak autója is.)
Magyarországon hat gyárral és egy gumiabroncs kereskedelmi központtal van jelen, a bérelt munkaerővel együtt mintegy nyolc ezer embernek ad munkát. Gyártó-, szoftverfejlesztési és kereskedelmi tevékenységet végez Budapesten, Veszprémben, Szegeden, Makón, Vácott, Nyíregyházán, valamint Budaörsön. A Continental 2013 áprilisában stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a magyar kormánnyal.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Itt az igazi repülőrajt, kilőttek a lakáshitelek

Kíméletlenül pusztít a rettegett betegség

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon
