Az év végéhez közeledve a szokásnál is többet költenek az emberek, hiszen el kell kezdeni a karácsonyi bevásárlást. Ünnepi ebédek, ajándékok, fenyőfa és díszek – ezek mind-mind megterhelik a pénztárcánkat november-december környékén.
A boltok polcain egyébként már megtalálhatóak ezek a termékek. Ezt sok vevő még most is korainak tartja, pedig már csak egy hónap van hátra december 25-ig. Megkerestük a hazai nagy kereskedelmi láncokat, mik az eddigi tapasztalataik.
A SPAR a vevői igényekhez igazodva advent előtt néhány héttel már elérhetővé tette a készülődéshez elengedhetetlen termékeket, mint a karácsonyi dekorációk, vagy a különböző, Mikuláshoz és karácsonyhoz köthető édességek.
- Időközben kibővítették a lehetséges kedvezmények körét is és számos árucikk esetében akár 20-40 százalékos árengedményt is biztosítanak.
- Akciós stratégiájuk részeként a vásárlók érdekében – különös tekintettel a karácsonyi ünnepi bevásárlásokra – 300 termék árát befagyasztották október 1-től egészen december 31-ig, a 2023. szeptember 30-án érvényes árszinten.
- A kedvezőbb árú alapvető élelmiszerektől a különleges ínyencségekig változatos ünnepi árukínálattal, kényelmi termékekkel és szolgáltatásokkal várja az idei évben is a vásárlókat.
A PENNY-nél a korábbi évekhez hasonlóan idén is mindenszentek után, november elején kezdődött el a karácsonyi termékek beérkezése a 230 hazai üzletbe. A kereskedelmi lánc úgy látja, a decemberi hétvégéken vásárolnak legtöbbet a fogyasztók, illetve közvetlenül a karácsony előtti napokban.
Az Auchan kicsit korábban, már október végén megkezdte a karácsonyi kínálat kihelyezését a polcokra. A bolt szerint a termékkategóriánként változnak a fogyasztói trendek:
- például a dekorációs termékeket korábban beszerzik a vásárlók,
- az édességek esetében a Mikulás előtti hetekben nő meg igazán a kereslet,
- míg a friss termékek, például pékáruk, sütemények, halak az utolsó hetekben, sőt napokban is nagyon népszerűek.
„Minden megtalálható nálunk, ami az ünnepi készülődéshez kell, így kibővített karácsonyi kínálattal, többek között díszekkel, LED fényfűzérekkel, mű- és élőfenyőkkel, ajándékötletekkel, prémium különlegességekkel, édességekkel, hal-különlegességekkel várjuk a hozzánk látogatókat” – tették hozzá lapunknak megküldött válaszukban.
„Már október végén megjelentek polcainkon és online is a karácsonyi termékek. November 2-ától kezdődően pedig vásárlóinkkal együtt számolunk vissza az ünnepekig, hetente különféle – akár 30 százalékos – kedvezményeket kínálva törzsvásárlóinknak az egyes termékcsoportokra az élelmiszertől kezdve az ajándékokon át a dekorációig” – erről már a Tesco számolt be.
- Ők azt tapasztalják, hogy az áruházakban legtöbben karácsony előtt két héttel vásárolnak, azok értéke ugyanakkor csak a karácsonyt közvetlenül megelőző héten tetőzik.
- Az online értékesítésben ezzel szemben a karácsony előtti egy hét a legkiemelkedőbb értékben.
Ne hagyják az utolsó pillanatra a karácsonyi nagybevásárlást – ezzel nemcsak a tömeget kerülhetik el, de tudatos gondolkodással jelentős összegeket takaríthatnak meg. A többi kereskedelmi lánctól cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz, amennyiben ők is reagálnak kérdéseinkre, írásunkat frissítjük.
Kevesebbet fogyasztunk?
Ünnepi kiadásokra 118 ezer forinttal terveznek idén a magyarok, ebből szeretnék kigazdálkodni az ajándékokat és a menük hozzávalóit is – derül ki a Cofidis Hitel Monitor friss felméréséből. Ez egyébként közel 20 százalékkal több, mint a tavalyi költségkeret. A többség (61 százalék) ajándékot is tervez vásárolni, átlagosan 47 ezer forintot költene ajándékokra ebben a szezonban.
Van azonban egy megdöbbentőbb adat is, ugyanis
- a tavalyi karácsonyhoz képest 56-ról 65 százalékra nőtt azok aránya, akik az aktuális havi jövedelmükből tervezik fedezni a kiadást,
- csupán 40 százalék megtakarításból,
- 7 százalék pedig hitelből (is) finanszírozza a szükséges összeget.
Felmerülhet a kérdés, hogy az Európa-rekorder infláció, valamint többek között emiatt is elinflálódó bérek miatt kevesebbet költenek majd az emberek karácsonyi árucikkekre. A számok azonban azt mutatják, hogy értékben nemhogy kevesebbet, hanem többet fizetnek, a gond azonban az, hogy sokkal kevesebb terméket kaphatunk ugyanannyi pénzért.
A PENNY arra számít, hogy mindenképp kevesebb pénz jut a karácsonyi termékekre. „A szezonális választék kialakításánál tovább arra is figyeltünk, hogy valamennyi érintett kategóriában nagy számban jelenjenek meg a kedvező áru, saját márkás alternatívák, de továbbra is színes márkatermék- és széles prémium saját márkás termékválasztékkal várjuk a vásárlókat” – tették hozzá.
Az Auchan a tavalyi év tapasztalatai alapján úgy látja, hogy az emberek nem feltétlenül a karácsonyi termékekről mondanak le, de természetesen az is megfigyelhető, hogy kisebb kosárértékkel, többször jönnek vásárolni. „Mindezek mellett egyre népszerűbbé válnak a jó ár-érték arányú sajátmárkás termékek” – hangsúlyozták.
Drágább termékek
Korábbi cikkünkben részletesen írtunk a karácsonyi dekorációk és a fenyőfák árának alakulásáról, egyes termékekért másfél-kétszer annyit is kell fizetni, mint egy évvel ezelőtt – részleteket itt olvashat.
A PENNY tájékoztatása szerint jó hír, hogy a nem élelmiszer jellegű (non-food) termékek esetén egyáltalán nem tapasztalható áremelkedés, stagnálnak az árak. Ezzel szemben az élelmiszerek esetén a beszállítók megemelték az árakat a tavalyi évhez képest.
„Az Auchan üzletpolitikája hosszú távú, ezért a vásárlóerő megtartását tartja szem előtt, ezért a folyamatos akciók mellett hétről hétre átlagosan 3 000 terméket kínálunk rendkívül kedvező áron” – mondták az Economx kérdésére. A kedvezmény mértéke esetenként elérheti a 40 százalékot is, egyes termékeiket pedig a tavalyi áron kínálják.
A Tesco szerint az árazás, illetve az áremelkedés mértéke termékenként eltérő, a karácsony előtti 8 hétben azonban változatos kedvezményeket kínálunk vásárlóinknak a megszokott akciókon felül, így sokkal olcsóbban tudják beszerezni többek között az ünnepi menü hozzávalóit, a műfenyőt, a díszeket, egyéb dekorációs elemeket, a sütés-főzéshez és tálaláshoz szükséges eszközöket, valamint az ajándékokat.
Ezek a legnépszerűbb termékek
A PENNY-nél a szaloncukor a legnépszerűbb termék, illetve a karácsonyi ételek alapanyagai. Mindezek mellett szintén kedveltek a dekorációk és csomagolások. Tapasztalataik szerint a vásárlók szeretik az előre elkészített gyártói ajándékcsomagokat, mint például a díszcsomagolású italok vagy kozmetikai termékek.
Az Auchannál szintén az édességek viszik a prímet, idén több mint 400 szezon termékkel várják a vásárlókat, ezek közül a legkeresettebbek a figura, adventi naptár és szaloncukor termékek.
„Egyre többen keresik a jó minőségű, ugyanakkor kedvező árú sajátmárkás termékeket, így ezek számát megnöveltük a választékban” – erről már a Tesco adott tájékoztatást. A top 3 legnépszerűbb szaloncukorfajta náluk a lédig zselés, a Bonbonetti zselés és a Milka mogyorós.
- A haltermékek értékesítése az adventi időszakban az éves átlag duplájára, triplájára szokott növekedni. Leginkább a harcsát, a pontyot és a lazacot keresik a vásárlók.
- Az elektronikai árucikkek közül sokan vásárolnak ilyenkor például wireless fülhallgatót, gaming kiegészítőket, konyhai kisháztartási gépeket (különösen forró levegős sütőt), hajnyírót, szakállvágót és hajszárítót. A játékok közül a legkeresettebbek a LEGO termékek, az X-shot, a babák és a távirányítós autók.
- Műfenyőkből tavaly a 150 és 180 centiméter magas, sima zöld (tobozok és műhó nélküli) verziók voltak a legkelendőbbek, de évek óta közkedvelt a fehér műfenyő is, illetve elsősorban a szűkösebb terű lakásokba való, vékonyabb kialakítású havas fenyő.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!