Az adatok alapján a pályázat nyertesének a komplexum tervezése és kivitelezése lesz a feladata, a fejlesztés a Nemzeti Sport korábbi értesülései szerint a szlovákiai település Tóváros nevű részében valósul meg a magyar tulajdonú Szlovák Sport Development s. r. o. finanszírozásában és beruházásában, a magyar kormány támogatásával.
A Kassai Futball Aréna kivitelezését tavaly áprilisban fejezték be, az akadémia pedig ennek a szomszédságában épül meg – írta korábban a m7.sk.
A közbeszerzés szerint, ami a TED-en jelent meg, egyebek mellett a kivitelezési és az engedélyes tervek, továbbá a kivitelezési dokumentáció elkészítése is feladata lesz a nyertesnek, ahogy az akadémia működéséhez szükséges engedélyek megszerzése is – számol be róla a Magyar Építők.