A kormány a magyarországi kastélyok állagmegóvását reméli attól a törvénytől, amely nagyvállalatok gondjaira bízna az állami tulajdonban álló épületeket. Az atv.hu megkeresésére a Richter és az OTP is azt közölte, hogy részt vennének a programban.
A Lázár János által jegyzett törvény jelenleg alkotmánybírósági felülvizsgálatra vár, miután Novák Katalin köztársasági elnök továbbküldte normakontrollra. A testület várhatóan a mai napon tárgyalja az indítványt.
A törvény többféle módját rögzíti a kastélyok értékmegőrzésének, ezek egyike, hogy nagyvállalatok lennének az épületek új gazdái.
A Richter kapott megkeresést az elképzeléssel kapcsolatban, és folytak előzetes egyeztetések róla. Elkötelezettek vagyunk a kulturális örökség és az épített örökségünk védelme iránt, ezért komolyan fontolóra vettük a kérdést
– írta a portál megkeresésére a gyógyszeripari vállalat, a részletekről azonban nem tudtak beszámolni, mivel ők is az alkotmánybírósági normakontrollra várnak.
Az OTP részéről pedig azt a választ kapták, hogy „a vonatkozó részletszabályok megismerését követően nyitottak vagyunk az egyeztetésekre, amennyiben hozzá tudunk járulni a nemzeti értékek fenntartásához úgy, hogy az nem jár jelentős teherrel az OTP Bank számára”.
A válaszokból az is kiderül, hogy a kormány már a törvényjavaslat előkészítése során felvette a kapcsolatot a kiszemelt nagyvállalatokkal. Azt viszont csak a részletszabályok fogják eldönteni, hogy ezek a vállalatok végül milyen formában tudnak részt venni a kastélyprogramban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót