Magyarországon az állam az uniós átlaghoz és a V4-ek  átlagához képest is keveset költ az egészségügyre, ráadásul relatíve rossz hatékonysággal. Minden egészségügyre fordított 100 forintból 36 forintot a betegek állnak saját zsebből, miközben a 15 százalékos lakossági hozzájárulás fölötti arány növeli a társadalmi egyenlőtlenséget és jelentősen gyarapítja azok számát, akik számára egy betegség katasztrofális anyagi terhet jelent.

A koronavírus-járvány idején ugyan Magyarország egészségügyi ráfordításai is megemelkedtek, de ezek egy része egyszeri, a védekezéshez kötött plusz kiadás, illetve az orvosi béremelés költsége. Az ellátás finanszírozása azonban valójában stagnál, vagy csökken, szemben a növekvő nemzetközi számokkal. Az egészségügy minőségét 6 féle paraméter szerint mérő, európai fogyasztói indexszel mért rangsorban is a legutolsók között található Magyarország, a lakosság átlagos egészségi állapota rossz, de ebben is hatalmasak az egyenlőtlenségek.

Kapcsolódó

Nyomasztó a humánerőforrás hiánya, a legfájóbb pontok közé tartozik a szakdolgozók hiánya, valamint a motivációvesztés, aminek a hátterében alulszervezettség, felborult betegutak, a költséghatékony ellátási formák hiánya és a rossz finanszírozási motiváció éppúgy megtalálható, mint az az állítás, mely szerint a magyar egészségügyben mindenki a végzettségénél alacsonyabb szintű munkát végez. További fájdalmas tényező a minőségi és a teljesítményelvárások hiánya - vázolta a KEKSz stratégiaalkotásának indokát és kiindulópontját az orvosokból, kutatókból, gyógyszerészekből, és egészségügyi közgazdászokból álló szakértői kör egyik alapítója, Rékassy Balázs.

Növelni kell a közösségi arányt a finanszírozásban

A KEKSz szakértői teljes mértékben egyetértenek abban, hogy a hiányzó forrás megteremtésében a közösségi arányt kell növelni,  a 30 százalékos lakossági részesedés az összes egészségügyi kiadásból már így is jóval meghaladja a 15-19 százalékos uniós átlagot, de még a V4 országok között is sereghajtók vagyunk a közkiadásokkal, illetve a nagy arányú lakossági hozzájárulással  - hangsúlyozta előadásában Dózsa Csaba, egészségügyi közgazdász. 

Az egészségügyi kiadások nagy részét fedező egészségbiztosítási alapban az állami hozzájárulás mértéke hektikus, ad hoc politikai döntéseken alapul, hiányzik a makrogazdasági szemlélet, nincs végiggondolva a béremelés fedezete, a szociális hozzájárulás mértékét pedig annak ellenére drasztikusan csökkentették, hogy mind az egészségbiztosítási alap, mind a nyugdíjalap forrásigénye sokkal magasabb - fejtegette Dózsa Csaba. A jövedelemalapú, illetve járulékalapú bevételek a mostani vetítési alappal nem elegendőek a forrásképzésre. Az ebből származó forrás 50 - 80 százalék között ingadozik, nem elég az egészségügyi kiadásokra - tette hozzá.

Magas prioritású ágazatok közé kell emelni az egészségügyet

A szakember kijelentette, nem lát más kiutat, mint hogy az egészségügy egy magasabb prioritású ágazattá váljon, és többletforrásokat kapjon az adóból vagy a járulékalap kibővítéséből. Az adóból biztosított részt viszont normatívvá kellene tenni - jegyezte meg Dózsa Csaba, hozzátéve, hogy egyéb, néhány tízmilliárdos nagyságrendű tételt a speciális adók bővítése, például a népegészségügyi termékadó bővítése is hozhat.

Dózsa szerint konszenzusra kell jutni a pénzügyi vezetéssel abban, hogy szükség van a "torta" nagyságának növelésére, illetve hogy az államháztartáson belüli részesedést illetően az alacsony prioritású ágazatból a magas prioritásúba kerüljön az egészségügy. Az pedig már a tortaszelet nagyságát érintő kérdés, hogy az egyént vagy a munkáltató terhelik inkább, a járulék,  az általános vagy a speciális adó kerül reflektorfénybe.

Kérdés az is, hogy érdemes-e speciális finanszírozásból fedezni bizonyos speciális területek forrásigényét - vetette fel az előadó.

Az egészségügy finanszírozásával kapcsolatban Pogátsa Zoltán egyetemi docens az újraelosztás szempontjait fejtegette, kiemelve, hogy Magyarországon az összes fontos területet - így az egészségügyet és az oktatást is alulfinanszírozzák, ezzel szemben az állam nagyon sokat költ magára, ezért azt kellene megvizsgálni, ebből mi spórolható meg.

A lakosság egy részének nem európai szintű az egészségi állapota

Kollányi Zsófia szociálpolitikus az egyenlőtlenséget kiemelve úgy fogalmazott: a lakosság egy részének nem európai szintű az egészségi állapota, főleg ezen kell javítani, ami különleges megközelítést igényel.

Az adóból finanszírozott egészségügynek szerinte az univerzális hozzáférés lenne az előnye, ezt számos ország érvényesíti is ellentétben Magyarországgal, ráadásul máshol nincs az a keménykedés a jogosultsággal, mint nálunk - fogalmazott, rámutatva, hogy a jogosultság alapú ellátás 2020-as élesítésekor pont a legelesettebbek, legrászorultabbak estek ki az ellátásból.

A legrászorultabbak nem tudják kiváltani a drága gyógyszereket

A forrásteremtési dilemmák kapcsán elhangzott, a lakossági hozzájárulás mértékének növelése kontraproduktív.  Kósa István kardiológus, szintén KEKSz alapító például arról beszélt, hogy azért olyan magas Magyarországon az infarktusos halálozás az eseményt követő egy éven belül, mert a legrászorultabb betegek az akut ellátás után nem tudják kiváltani a drága, 5-10 ezer forintos kardiológiai gyógyszereket.

Kovács László, az IFUA  szakértője úgy vélte, nem a magyar lakosság költ sokat, hanem az állam keveset, ha az állam növelné a hozzájárulását a GDP 1-1,5 százalékával, a magyar kiadások is belesimulnának az uniós átlagba.

Lantos Gabriella egészségügyi menedzser pedig az egyéni felelősség szerepéről beszélt, szerinte anyagi motivációval lehet az embereket egészségesebb életmódra ösztönözni, ezzel közvetetten csökkenteni az ellátások iránti igényt.

A szakértők többsége ezzel ellentétben úgy vélte, nem korrekt az alacsony  jövedelmű, hátrányos helyzetű rétegeken számon kérni a tudatosságot, ehhez az államnak kellene sokat hozzátenni.

Alapelv legyen a szektorsemleges szolgáltatásvásárlás

A szakértői kör újragondolta az egészségbiztosító szolgáltatásvásárló szerepét is, és szükségesnek tartják ennek a megerősítését. Fontos elvként hangsúlyozták a szektorsemleges szolgáltatásvásárlást, bizonyítékokon alapuló elemzéseken alapuló döntéshozatalt, minőségi indikátorok bevezetését, és minőségbiztosítás rendszerének kialakítását.

A szolgáltatásvásárlás fejlesztéséhez meg kell határozni az egészségügyi ellátási alapcsomagot - erősítették meg sokadszorra.

Az egészségbiztosító sikeres működéshez a giga intézmény helyett potens minisztériumra,  autonómiára és társadalmi felügyeletre is szüksége van - hangsúlyozták.

Túlfinanszírozás kell az elmaradások bepótlásához

Mezei Szabolcs költségvetési szakértő arról beszélt, hogy az egészségügy alulfinanszírozása az államháztartás egyensúlyát javította, azonban rengeteg elmaradt kiadás halmozódott fel, ami azt jelenti, hogy nem elég, ha felküzdjük magunkat az uniós átlag környékére. Túl kell finanszírozni ahhoz, hogy az elmaradásokat behozzuk. Véleménye szerint az intézményeket költség alapon csak gazdasági társaságként lehet finanszírozni, nem maradhatnak a központi alrendszerben. 

Elhangzott, hogy az ellátásokkal gazdálkodni kell és elemezni, mi az oka a hatalmas különbségeknek a hozzáférésekben.

Váradi Péter egészségbiztosítási szakértő álláspontja szerint nem reális vágy, hogy elérjük az uniós átlagot, ehhez rövid időn belül 1200 milliárdot kellene betolni az egészségügybe. 400 milliárdra pluszra a béremelések fedezet miatt így is szükség lesz, de ettől nem lesz jobb az ellátás színvonala - vélte Váradi.

A szakember inkább a zsebből fizetett kiadások arányának 15 százalék alá csökkentését tűzné ki célként, annak érdekében, hogy a lakosság 10 százaléka ne szembesüljön katasztrofális egészségügyi kiadásokkal. Szerinte 600 milliárdot viszont érdemes lenne egy sokszereplős biztosítási csomagon keresztül a rendszerbe tenni, ezzel legalább a V4-ek közül Szlovákiát utolérnénk.