A Belvárosi Aukciósház árverésén az első napon a festmények kétharmada talált gazdára, s a 13 millió forintos összkikiáltási ár 16,5 millióra emelkedett. A második napon a műtárgyak, ékszerek, bútorok, porcelánok 8 millióról indulva valamivel több mint 11 millió forintot értek el, a harmadik nap pedig szinte ugyanúgy alakult, mint az előző. Részletek a hétfői Befektetőben.
Nagy Márton azt kérte a bankoktól, készüljenek fel a munkáshitel mielőbbi és sikeres közvetítésére. Emellett elvárás, hogy a lakáshitel kamatokat önkéntesen szorítsák 5 százalék alá.
Kivásárolná a többi részvényest az Akko Invest legnagyobb tulajdonosa, a Veres Tibor érdekeltségébe tartozó Mevinvest.
Flesch Tamás: Már hosszú évek óta lobbizunk, és nem az Airbnb ellen.
Csütörtök reggelig több mint 150, a Duna áradása miatt veszélyeztetett helyen kapcsolta ki biztonsági okokból az áramot az E.ON Hungária Csoport.