A Napi Gazdaság keddi számának cikke
Felkerült a parlament honlapjára a dohánymonopóliumról és a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló törvényjavaslat. E szerint a cigaretta és a dohánytermékek kereskedelmi joga a költségvetési és adóügyekért felelős miniszter (jelen pillanatban Matolcsy György) hatáskörébe kerülne. A miniszternek lehetősége van állami tulajdonú társaságot alapítani, amely a koncessziós jogokat gyakorolja és rajta keresztül nyerhetik el a dohányboltok a kereskedési jogot. A kiskereskedő legalább 20, legfeljebb 30 évre kaphat dohánybolti működési lehetőséget, amit egyszer meghosszabbíthat.
A jogszabály szerint 2000 lakosonként egy dohánybolt (értékesítési pont) működhet településenként, de oda is kerülhetne egy, ahol a lélekszám nem éri el az említett szintet. Egy tulajdonosnak kilenc bolt működtetésére lehet joga. A dohánybolt külsején semmilyen kép vagy látványelem nem utalhat dohánytermékre, dohányzásra. A boltos a bolton belül nem részesíthet előnyben egyetlen gyártót sem, nem köthet kizárólagos forgalmazásra vonatkozó szerződést, de még olyan helyzetet sem teremthet, amivel más gyártókat hátrányba hoz. Ugyanakkor egy másik paragrafus szerint a boltosnak kötelessége készleten tartania a Magyarország területén gyártott dohánytermékeket, például akkor, ha "részére ilyen terméket megvásárlására felkínálnak". Vagyis a magyar gyártók leköthetik a bolt likviditását olyan termékekkel is, amelyek komolyabb forgalmat nem generálnak, ezáltal súlyos hátrányba kerülnek más gyártók.
Megszűnik a dohányipari szövetség
Január végén megszűnik a Magyar Dohányipari Szövetség − így döntött a szövetség korábban megtartott rendkívüli közgyűlése. A szervezet szerint a megszűnés oka a tagok kilépése. A szövetség közleménye szerint több mint 17 éves működése a dohányipar privatizációját követően hozzájárult az EU-konform szabályozási környezet létrejöttéhez és működéséhez és a hazai dohányipar nemzetközi versenyképességének megőrzéséhez.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Érkezik az AUDI első e-autója, a jól ismert karikák nélkül

Orosz-amerikai megállapodás született, a magyar kormányfő vétózott
