A ciklus fő feladata az adósságkonszolidáció volt (állami, önkormányzati, lakossági) - mondta Kósa Lajos, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Debrecen polgármestere, a Fidesz alelnöke egy mai sajtótájékoztatón. A politikus szerint ez nem azonnal megoldható probléma - ezt jól mutatja az önkormányzati adósságkonszolidáció folyamata. Ennek körében az első lépés volt a megyei önkormányzatok adósságának átvállalása, majd az év elején az önkormányzati adósságkonszolidáció első köre következett be, ahol az 5000 fő alatti helyhatóságok esetén teljes, az ennél nagyobb települések esetén 40-70 százalékos.

A 2013-as költségvetési törvényben a 72. paragrafus azt teszi lehetővé, hogy a megmaradt önkormányzati adósság (ami a teljes állomány közel fele) megmaradó részét az állam hajlandó átvállalni, amennyiben az érintett hitelállomány 7 százalékát a költségvetésbe a hitelező bank befizeti. Fontos, hogy ezt a szándékot szeptember 30-ig be kell jelenteni.

Az állam jobb adós

A törvényalkotó szándéka egyértelmű: az állam jobb adós, mint az önkormányzat, ezért a csökkenő kockázat okán járhat a 7 százalékos mérték. Az adósság átvállalás a költségvetés helyzetét nem érinti, hiszen az EU-szabályok szerint az önkormányzati adósság az államadósságba beleszámít.

A Megyei Jogú Városok Szövetsége által folytatott tárgyalásokon kiderült, hogy a bankok a megoldást csak akkor szeretnék alkalmazni, ha ezt a 7 százalékos terhet az önkormányzatok maguk vállalják át. Ez önmagában ésszerű Kósa Lajos szerint is, hiszen a települések már a következő költségvetési évtől jobban jár az adósság leírásokkal.
Az átvállalást a bankok egyes esetekben kifejezetten aggályos, más esetekben ugyanakkor a törvénynek megfelelő módon eljárva tudták volna megoldani az átterhelést.

Az NGM észlelte a problémát és szeptember 7-én a kormány benyújtotta a költségvetési törvény módosítását, amelyben az érintett paragrafust is módosítaná: lezárja az újabb adóskonszolidációs lehetőséget. Az MJVSZ ezt a javaslatot támogatni tudja, ugyanakkor azt javasolták (egyetértve a kisvárosok és a budapesti kerületek képviselőivel), hogy kezdődjék tárgyalás arról az NGM-mel, hogy a 2014-es költségvetési tervezés idejéig szülessen megoldás az adósság-átvállalás végleges rendezéséről.

Lemaradhatnak az önkormányzatok az uniós pályázatokról

Ha a múltból örökölt adósság bennmarad a rendszerben, az önkományzatok az új EU-költségvetési ciklus pályázatain nem tudnak elindulni, hiszen az adósságtörlesztés miatt nehézzé válik az önrész biztosítása. Újabb hitelt a települések a törvények szerint csak egyedi kormánydöntéssel vehetnek fel, azaz lényegében nincs új hitelfelvétel.
Az új jogszabálynak novemberig kellene megszületnie, vannak konkrét ötletek is, ám ezekről még nem akart beszélni a képviselő.

A fennmaradó adósságállomány finanszírozási költsége éves szinten 50-60 milliárd forint között van - ezt Naszvadi György NGM államtitkár szerint még el. A portfólióban 400 önkormányzat meglehetősen vegyes minősítésű hitele található. Amennyiben az állam (az ÁAK) ezt a portfoliót egyben tudja kezelni és átstrukturálja, akkor jobb feltételeket tud elérni, akár 10 milliárddal is csökkenthető az adósságszolgálat.

A törvénynek normatívnak kell lennie - a korábbi elképzelés láthatóan nem működött, mivel a 7 százalékos megoldást a bankok nem fogadták el - mondta Kósa Lajos. Ki kell találni egy olyan megoldást, amely működtethető. Például az NGM egyeztethetne az állomány adatai alapján a bankokkal, hogy milyen szintet tudnának elviselni.

Lázár János javaslatával kapcsolatban, amely szerint a megyei jogú városok kapjanak 10 milliárd forintos támogatást az uniós pályázatokhoz, Kósa Lajos jelezte: ma is van lehetősége az önkormányzatoknak, hogy átmeneti időre - például EU-pályázati önrész-finanszírozáshoz - hitelt vegyenek fel. Azt pedig egyáltalán nem tartja rossznak Debrecen polgármestere, hogy a "szakmányban" kiadott engedélyek mellett a kormánynak vagy az NGM-nek pontos képe lenne az önkormányzati adósság-átvállalás mértékéről. Ez már csak azért is üdvözlendő, mert az MVJSZ-nek sincs ma kimutatása a tagok pontos adósságáról.