A nyolc kategóriában kiosztott elismeréssel a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) azokat a cégeket díjazta, amelyek a tavalyi év beruházási döntéseivel és eddigi elkötelezett magyarországi tevékenységükkel kiemelten járultak hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez.

Az ország iránt elkötelezett vállalatok hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország 2014-ben tartós növekedési pályára lépett - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A magyar kormány a keleti nyitás stratégiáját komolyan vette, aminek eredményei nem maradtak el. Ez a stratégia nemcsak az export növeléséről, hanem a Magyarországra irányuló beruházások ösztönzéséről is szól. Példaként említette, hogy 2014-ben Magyarországon a legnagyobb zöldmezős beruházást az Apollo Tyres valósította meg. Az indiai gumiabroncsgyártó vállalat 146 milliárd forintot fektet be Magyarországon, és 975 új munkahelyet hoz létre.

Utalt arra is, hogy "a nemzetgazdaság lelkét" a kis- és közepes vállalkozások alkotják, mivel ők foglalkoztatják a Magyarországon dolgozó emberek mintegy háromnegyedét. Az év magyar beszállítója a Hajdu Autótechnika Zrt. lett.

A Nemzeti Befektetési Ügynökség 2014-ben 60 sikeres projektet zárt le, amelynek összértéke 1,66 milliárd euró volt. Ezek a befektetések mintegy 11 ezer új munkahelyet hoztak létre az országban - mondta Ésik Róbert, a HIPA elnöke. Az adatok értékét az elnök szerint tovább növeli az a tény, hogy Magyarország a befektetők vonzása tekintetében jobban teljesített Szlovákiánál és Lengyelországnál is. Jelenleg 109 döntés előtt álló projektet kezel a HIPA. Ha ezek a projektek megvalósulnának, akkor további 18 800 újabb munkahelyet jelentenének az országnak, a befektetések összértéke pedig mintegy 2,5 milliárd euró lenne.

Az Apollo Tyres Kft. és a Hajdu Autótechnika Zrt. mellett a gálán díjat vehetett át az év legnagyobb volumenű bővítéséért a Denso Gyártó Magyarország Kft., az év legtöbb munkahelyet teremtő vállalataként az Autoliv Hungary Kft., az év legnagyobb regionális szolgáltató központját létrehozó vállalatként a GE Hungary Kft., az év legnagyobb mértékben bővülő regionális szolgáltató központjáért az IT Services Hungary Kft. és az év k+f beruházójaként a Nokia Solutions and Networks Kft. Az év befektetőbarát ipari parkja a Miskolc déli ipari park lett.