A Központi Statisztikai Hivatal adati arra mutatnak rá, hogy miközben 2010-ben még nagyjából 21 500 kocsmánál is többet jegyeztek nyilvántartásba, addig 2023-ban már körülbelül csak 11 500-at.

A 24.hu riportjában megjegyzi, hogy a vendéglátóipar egészét tekintve megfigyelhető a visszaesés, de a kocsmák bezárási hullámához képest ez elenyésző: 2010-ben 25 ezer éttermet regisztráltak, míg 2023-ban 22 ezret.

Ugyan ez is 10 százalékos esést jelent, ám ezzel is bőven eltörpül a kocsmák közel 50 százalékos fogyásához képest.

Ráadásul a koronavírus-járvány a vendéglátásban egy súlyos visszaesés kezdetét jelezte, ahogy azt a Magyar Vendéglátóhelyek Ipartestületének 2023-as jelentése mutatja. Ebből kiderül, hogy a szektorban 5 százalékkal kevesebb a foglalkoztatott, és az is, hogy a szektoron belüli átlagkereset továbbra sem éri el a nemzetgazdasági átlagkeresetet.

Az is figyelemreméltó a jelentés szerint, hogy a vendéglátóhelyeken belül az alkoholfogyasztás 2019 óta 25-30 százalékkal esett vissza, de 15 százalékkal kevesebben fogyasztanak nem alkoholos italokat, jó 10 százalékkal kevesebben pedig kávét. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor az ételforgalom megnőtt.

A lap a jelenség kapcsán több kocsmatulajdonost, valamint szakértők, többek között Kovács Lászlót, a Magyar Vendéglátók Ipartesületének elnökét is megkérdezte. Véleményük szerint a kocsmázás mint közösségi élmény sok helyen elkezdett megszűnni, hasonlóképpen úgy, ahogyan annak idején a kávéházi kultúra. A változás főként a vidéki kistelepüléseket érintheti.

A szakértő szerint ennek több oka is van: egyrészt, gyökeresen átalakult a szórakozási kultúra, a társadalmi szórakozás sokkal inkább az egyéni szórakozás felé vette az irányt a közösségi élmények helyett. A fiatalok már nem mennek unalmukban a kocsmába, inkább a digitális eszközeiken keresztül élnek szociális életet.

Másfelől pedig a nemzeti dohányboltok már lényegében egyfajta kocsmákká alakultak át: főleg a kistelepüléseken ott veszik az italt, és nem ritkán a bolt mellett levő asztalnál vagy padon fogyasztják el azt.

Teljesen kiürültek a kocsmák, a fiatalok is hibásak

Az Egyesült Királyságban több száz pub zárt be az év első három hónapjában. A fiatalok között egyre többen vannak, akik egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.