Az idei költségvetés az EU átlagát jóval meghaladó gazdasági növekedésre épül. Az államháztartás működésének pénzügyi feltételei biztosítottak. Stabilitás van - közölte a Kovács Árpád elnök által vezetett testület, amelynek tagjai még Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
Ugyanakkor az is látszik, hogy a növekedés extenzív tartalékai kimerültek, s indokolt meghozni azokat a termelékenységet, gazdasági hatékonyságot javító intézkedéseket, amelyek révén nemcsak 2020-ban, hanem középtávon is fenntartható - az Unió átlagát meghaladó - gazdasági növekedés.
Idei első ülésén a Költségvetési Tanács ugyancsak megtárgyalta és elfogadta a 2020. évi feladattervét, s benne a tervezett kutatások irányultságát, főbb területeit is. Ezekben is érvényesül a KT törekvése, amely szerint az éves költségvetési egyensúly és stabilitás feltételei mellett megfelelő figyelmet kell kapniuk a gazdasági-társadalmi fejlődés, valamint a természeti környezet közép- és hosszabb távú fenntarthatósága tényezőinek, trendjeinek és súlyponti területeinek, annak érdekében, hogy ezek is tükröződjenek a tanács véleményeiben, határozataiban.
A Költségvetési Tanács ugyancsak megtárgyalta és elfogadta a 2020. évi feladattervét, s benne a tervezett kutatások irányultságát, főbb területeit is. Ezekben is érvényesül a KT törekvése, amely szerint az éves költségvetési egyensúly és stabilitás feltételei mellett megfelelő figyelmet kell kapniuk a gazdasági-társadalmi fejlődés, valamint a természeti környezet közép- és hosszabb távú fenntarthatósága tényezőinek, trendjeinek és súlyponti területeinek, annak érdekében, hogy ezek is tükröződjenek a tanács véleményeiben, határozataiban - áll a KT közlésében.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Változik a saját autó birtoklásának szabálya
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Képeken a földi pokol: drámai fotókon a szörnyű pusztítás, mindent felemésztenek a lángok

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Megint tragédia történt az öngyilkosok viaduktján
