A koronavírus-járvány hatására bevezetett, szélesebb elérésű bértámogatási programok relatíve alacsony összegűek voltak. Ezzel szemben a válságkezelés legköltségesebb eszközei a korábbi évek beruházásösztönzési logikáiba illeszkedtek, s jórészt a hatékony és versenyképes feldolgozóipari társaságokat támogatták (jelentős arányban multinacionális - elsősorban német - cégeket is). 

Az ilyen típusú kormányzati válságkezelés azonban a tőkét támogatta a dolgozókkal szemben, miközben a szociális párbeszéd visszaszorult - állapítja meg friss kutatásában Czirfusz Márton, a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont alapítója, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjának külső munkatársa. 

Kapcsolódó

A vállalatok kormányzati támogatása során a legkevésbé sem foglalkoztak azzal, hogy a munkakörülmények vagy a munkaügyi kapcsolatok javuljanak. A válságkezelő támogatások sikerének egyedüli mérőszáma, hogy minél több pénz elköltésével minél több munkahelyet „mentsenek meg”. A Covid–19-válságkezelő eszközök hatékonyságának nyilvánosan hozzáférhető kormányzati hatásvizsgálata ugyanakkor nem ismert - ezek a Friedrich-Ebert-Stiftung Budapesti Irodájának kiadásában megjelent dolgozat fő megállapításai. 

A tanulmány statisztikai adatelemzésre, dokumentumelemzésre, szakértői interjúkra és esettanulmányos feldolgozásra épül.

A tőkeerős vállalatok kaptak pénzt, ahogy a válság előtt is

A gazdaság újraindítása Magyarországon a 2020-as visszaesés után a kormány szerint elsősorban a beruházások támogatásán alapszik. Emellett szempontként jelent meg a munkahelyek megtartása is – ami alatt azt értette a kabinet, hogy a foglalkoztatottak száma minél hamarabb érje el a válság előtti szintet. Bár a koronavírus-járvány gazdasági hatásait a KSH szokásos adatfelvételei, vállalatok és a lakosság körében végzett felmérések is nyomon követték, az eddigi kutatásoknak némiképp vakfoltja maradt az, hogy mi történt a munkahelyeken a dolgozók szempontjából.

Czirfusz szerint a koronavírus-járvány elméletileg lehetőséget nyújthatott volna arra – és sok kutató, elemző és a munkavállalói oldal is arra számított –, hogy a kormány merészebbet lép, és a válságot felhasználva új pályára állítsa a gazdaságfejlesztési eszköztárat. Az első eredmények alapján ez a váltás nem történt meg: a tőkének juttatott támogatások bővültek, a munkavállalói oldal számára (legalábbis közvetlen módon) kevés forrás jutott.  A munkavállalói oldal képviselői és a szociális partnerek a válságkezelő eszközök megtervezésébe nem voltak bevonva.

A válságkezelés során a dolgozókat közvetlenül elérő támogatások hiányoztak (az önfoglalkoztatók 2021. nyári támogatását kivéve), nem volt olyan eszköz, amely automatikusan pénzt juttatott volna a foglalkoztatottak számára, pályázat és formális igénylés nélkül. A vállalatok által igénybe vehető bértámogatási programok relatíve alacsony összegűek voltak (munkahelyenként 200– 450 ezer forintot tettek ki, kivéve a kutatás-fejlesztésben dolgozók esetében igényelhető összegeket). 

A koronavírust kezelő, foglalkoztatást támogató programok közül a magyar Kurzarbeit volt a leginkább szűkmarkú: egy dolgozóra 170 ezer forint támogatás jutott a 2020. szeptemberi összesítés alapján. A bértámogatási hányad (a támogatás aránya a munkabérhez képest) és a bértámogatás időtartama szempontjából a Kurzarbeit európai uniós összehasonlításban is rosszul teljesített.

Kiemelt szerep jutott viszont a versenyképesség-növelő támogatásoknak - amelyek a kormányzat korábbi, multinacionális cégekkel kötött stratégiai megállapodásainak logikáiba illeszkedtek. (Vagyis a kormány 2020 és 2021 folyamán a vállalkozások - azon belül is elsősorban a tőkeerős, beruházásokat vállaló vállalatok - támogatásával kívánta új fejlődési pályára állítani a gazdaságot.) Az ilyen típusú csomagok esetében munkahelyenként átlagosan több mint 1 millió forintba kerülő támogatások voltak elérhetőek, az egyedi kormánydöntések esetén pedig már 21 milliónál is nagyobbak! A Covid-19 válságkezelés effajta aránytalanságait az alábbi táblázat jól szemlélteti:  

Kép: Czirfusz Márton

A kormányzati támogatások legtöbbjénél a rendezett munkaügyi kapcsolatok megléte a támogatás feltétele, ugyanakkor egyéb, a kedvező munkakörülményekre, a magasabb bérekre, a munkaegészségügy és a munkavédelem területére vagy a munkaügyi kapcsolatokra vonatkozó részletesebb feltételek hiányoztak, még szándéknyilatkozat formájában sem jelentek meg - állapítják meg a tanulmányban.

A versenyképesség-növelő támogatások esetében a bértömeg növelése ugyan megjelent a támogatási szempontok között, még ha választható formában is. A pályázatok elbírálása során a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) megvizsgálta a foglalkoztatottak létszámát és a béreket is az adott vállalatnál, arról viszont nincs információ, hogy ezeket a szempontokat miként vette figyelembe a támogatások odaítélésénél. A HIPA hivatalos kommunikációjából az sejthető, hogy a támogatás odaítélését informális egyeztetések és nem transzparens alkufolyamat előzte meg. Ugyan az ügynökség meghatározott bírálati szempontokat, de ehhez nem tartozott bírálati pontrendszer és független szakértők által végzett bírálat. A támogatások gyors odaítélése sem valószínűsíti, hogy a pályázatok érdemi bírálatára sor került volna.

A támogatások ellenére bérharcra volt szükség 

A tanulmány szerint a hazai helyzet hiányosságait jól mutatja, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vállalati fehér könyve a vállalati pandémiás terv elkészítéséről és végrehajtásáról egyáltalán nem foglalkozik a dolgozói érdekképviselet bevonásával a járványkezelési folyamatba. Ez annak fényében különösen aggasztó, hogy a járványügyi intézkedések a munkahelyi viselkedésről szólnak, egy nagyobb vállalatban a döntéseket meghozó felső vezetés viszont éppen erről nem feltétlenül rendelkezik részletes információkkal. 

Magyarország Európában egyedi volt abból a szempontból, hogy a munkaadói oldalt rendszeresen és érdemi módon bevonta a kormány a válságkezelő eszközök kidolgozásába, míg a munkavállalói oldalt egyáltalán nem. A kabinet a munkáltatói oldallal való egyeztetéseket a koronavírus gazdasági hatásairól és azok csillapításáról szóló állandó, az Innovációs és Technológiai Minisztérium által koordinált felsővezetői értekezleteken hajtotta végre, nem pedig a szociális párbeszéd fórumaként szolgáló Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF).

Tovább súlyosbította a helyzetet az a tény, hogy a kormány maga is rossz példával járt elöl: ahogyan a szociális partnerek nélkül hozott döntéseket a veszélyhelyzetre hivatkozva, úgy a vállalatok is sok esetben a dolgozók bevonása nélkül irányították a vállalatokat. 

Czirfusz Márton interjúalanyainak megítélése szerint a beruházásösztönző kormányzati támogatások jellemzően technológiavásárlásra mentek, nem pedig a bérekre, nem a dolgozókhoz jutottak, és ráadásul nagyobb arányban támogatták az amúgy is prosperáló vállalatokat. 

Így a kormányzati támogatások ellenére kemény bérharcot kellett és kell folytatniuk a szakszervezeteknek.

Sőt, 2021 első felében több 2020-ban nyereséges és osztalékot fizető vállalatnál történt arra kísérlet, hogy a vezetők a dolgozói juttatásokból vissza akartak venni (például 13. havi bér elvétele), vagy a bértárgyalásokon tett munkaadói ajánlat nem állt arányban azzal, amit a vállalat pénzügyi adatai mutattak. A szakszervezetek ilyen esetekben sztrájkfenyegetéssel, vagy figyelmeztető sztrájkkal tudtak eredményeket elérni. Nagyobb sajtónyilvánosságot például a GE Aviation-nél történtek kaptak.

Nem különösebben munkavállaló-barát válságkezelés

A járvány során több esetben épp a kormányzat adott a foglalkoztatók kezébe olyan megoldásokat, amelyek a munkaerőt tovább "olcsósítják". Ezek közé tartozik a Munka törvénykönyvének 2020. tavaszi „felfüggesztése”, amelynek alapján a vállalatok lényegében olyan szabályozást tudtak hozni, hogy a túlórákat ne kelljen kifizetni. 

A feldolgozóiparban áttételesen a bértámogatási program (Kurzarbeit) is az olcsósításhoz vezetett: több termelővállalatnál előfordult, hogy a bértámogatást annak bürokratikus volta miatt nem vették igénybe, viszont csökkentett munkaidőre szerződtek át a dolgozókkal. Számos esetben így valójában a munkáltató döntése és a nem megfelelő állami konstrukció miatt dolgozók estek el annak a lehetőségétől, hogy a csökkentett munkaidővel járó bérkiesést állami támogatásként megkaphassák. A kölcsönzött vagy határozott idejű szerződéssel rendelkező dolgozók szintén kimaradtak a támogatásokból. Azoknál a vállalatoknál viszont, amelyek igénybe vették a vállalati hitelekkel párosulva hozzájárult a foglalkoztatás bővítéséhez.

Kedvezőtlen volt a munkavállalói oldal szempontjából, hogy a veszélyhelyzeti időszakban (különösen az első hullám idején) az amúgy is az elmúlt években meggyengült állami munkaügyi (foglalkozás-felügyeleti) és munkavédelmi ellenőrzések száma lecsökkent. Az Interjúalanyok továbbá azt feltételezik, hogy az állami támogatásokban részesülő vagy a kormánnyal stratégiai megállapodást kötő vállalatokban rendszerszintűen kevesebb a munkaügyi ellenőrzés, azaz az állam a tőke oldalára állt ebből a szempontból (is) - vélekednek a tanulmányban.

Czirfusz Márton beszélgetőpartnerei szerint a járványhelyzet rámutatott arra, hogy a valós segítséget a válság kezelésében a dolgozók nem a kormánytól várhatják, hanem a munkáltatótól: a védekezéshez a cégeknek a kormány nem adott sem pénzbeli, sem materiális (védőeszközbeli) támogatást. A bértámogatási program és a beruházásösztönzés – ezen keresztül a munkahelyek számának fetisizálása – pedig nem vezetett ahhoz, hogy a járványhullámok alatt a dolgozók biztonságos körülmények között dolgozzanak, mind anyagi, mind munkaegészségügyi értelemben. 

A kutatásban kiemelik azt is, hogy a kormányzati támogatások nem adtak szakpolitikai választ a reproduktív, gondoskodási, háztartási munkát végzők megnövekedett terheire; nem pótolták az így kieső béreket, nem javítottak a munkaerő újratermelésének feltételein.