Magyarországon a forgalomban lévő készpénzállomány értéke 2020. március végén 6 661,3 milliárd forint volt - derül k az MNB friss adataiból.
A szezonális hatások kiszűrésével az első negyedéves érték a 2019. december végi adathoz képest 5 százalékos, azaz 295,1 milliárd forintos növekedést mutat. A növekedést elsősorban az eredményezte, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet bejelentését követően a 11. és 12. naptári hetekben (azaz 2020. március 9-22 között.) a kiáramlás jelentősen felülmúlta az adott időszakban szokásos mennyiséget, március végétől azonban a készpénzforgalom konszolidálódott - olvasható a jegybanki friss Időközi jelentésében.
A forgalomban lévő 554,8 millió darab bankjegy együttes értéke az idei első negyedév utolsó napján 6 572,3 milliárd forint. Ez értékben 13 százalékos, mennyiségben pedig 8 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
A növekedés az 500 forintoson (ezek száma ugyanis 43 millióról egy év alatt 31,9 millió darabra esett vissza) kívül mindegyik címletet érintette, de a húszezer és az ezer forintosok esetében volt igazán jelentős mértékű. A legnagyobb címletből ugyanis idén március végén már 229,8 millió darab volt forgalomban, szemben az egy évvel korábbi 199,1 millióval. Az ezresek száma egy év alatt 60,3 millióról 68,8 millió darabra változott. A tízezreseknél visszafogottabb a növekedés, ezek darabszáma ugyanis 168,7 millióra emelkedett a tavaly március végi 157,8 millióról. Ehhez képest az ezresek
A forgalomban lévő érmék értéke 78,5 milliárd forint, mennyisége 2026,3 millió darab volt 2020. március végén. Ez értékben és mennyiségben is mintegy 8 százalékos növekedést mutat az előző év első negyedévi adatához viszonyítva. A forgalombővülés valamennyi címletet érintette - írta az MNB.
Címlet | 2020 (millió db) | 2020 (milliárd Ft) | 2019 (millió db) | 2019 (milliárd Ft) |
20 000 forint | 229,8 | 4 596,7 | 199,1 | 3 981,8 |
10 000 forint | 168,7 | 1 687,4 | 157,8 | 1 578,1 |
5 000 forint | 30,8 | 153,8 | 28,2 | 140,9 |
2 000 forint | 24,8 | 49,6 | 23,3 | 46,6 |
1 000 forint | 68,8 | 68,8 | 60,3 | 60,3 |
500 forint | 31,9 | 15,9 | 43,0 | 21,5 |
Összes bankjegy | 554,8 | 6572,3 | 511,7 | 5829,2 |
200 forint | 164,7 | 32,9 | 154,2 | 30,8 |
100 forint | 206,9 | 20,7 | 189,7 | 19,0 |
50 forint | 200,7 | 10,0 | 187,3 | 9,4 |
20 forint | 366,0 | 7,3 | 339,5 | 6,8 |
10 forint | 413,5 | 4,1 | 386,4 | 3,9 |
5 forint | 674,5 | 3,4 | 630,2 | 3,2 |
Összes érme | 2 026,3 | 78,5 | 1 887,3 | 73,0 |
Forrás: MNB |
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Rábólintott Putyin: jöhet a tengeri tűzszünet, de engedni kell a szankciókból

Vége lehet a nagy Trump-zuhanásnak, egyelőre

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Hídfoglalás is jöhet: összegyűltek a dühös tüntetők, akik a Pride miatt vonultak utcára

Satufékkel fordult vissza a repülő, fontos dolgot hagyott otthon a pilóta
