Több egymástól független forrásból származó értesülésünk szerint Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára, és szintén a minisztériumban dolgozó munkatársa a nyár eleji törökországi nyaralásuk során megfertőződtek az új típusú koronavírussal. Hazaérkezésük után az államigazgatásban is megjelenhetett a koronavírus, rengeteg minisztériumi dolgozót küldtek el tesztelni. Solymár Károly Balázs a kormányzati VírusRadar alkalmazás felelőse - írja az Átlátszó.hu.
A július elején a szintén a minisztériumban dolgozó párjával utazott el Törökországba, onnan hazatérve mindkettejük tesztje pozitív lett. A portál emlékeztet, hogy a kormányrendelet akkoriban nem kötelezte a Törökországban nyaraló Solymárt és munkatársát a tesztre, amennyiben július 15-ig hazaértek Magyarországra. Törökország csak július 15-től került a piros (utazásra nem javasolt) országok közé, ami a magyar állampolgárok onnan történő hazatérésekor kötelező egészségügyi vizsgálatot, illetve karantént ír elő. Az incidenst bár a nyilvánosság elől eltitkolták, az ITM rengeteg munkatársát kötelezték tesztelésre Solymárék pozitív eredménye után.
Kapcsolódó
Azt írja az oknyomozó oldal, hogy az ötcsillagos Hilton Dalaman Sarigerme Resort & Spa szállodában szálltak meg, mely közvetlenül az Égei-tenger partján található. Az üdülőhely saját stranddal, 10 kültéri medencével, 7 étteremmel, és exkluzív wellnessközponttal rendelkezik. Az ötcsillagos hotelben egy szoba két főre 130-150 ezer forint éjszakánként, így egy egyhetes nyaralás akár 780-900 ezer forintnyi összegbe is kerülhetett a nyári időszakban.
Ironikus módon éppen Solymár Károly Balázs helyettes államtitkár a VírusRadar alkalmazás kormányzati felelőse: a mobilos alkalmazás segítségével kideríthető, ki került igazolt koronavírus-fertőzött közelébe. Az alkalmazás használata önkéntes alapon történik, a fertőzött használó önként küldi el az adatait a járványügyi hatóságoknak - teszi hozzá az Átlátszó.
Solymáron kívül is van ismert fertőzött
A kormánytagok között viszont csütörtökön már elkezdett terjedni a járvány: Hollik István képviselő, a Fidesz kommunikációs igazgatója, az Ekho tévé volt riportere maga közölte, hogy a hét elején rosszul érezte magát, majd tesztet kért és kiderült, hogy egy szombati eseményen megfertőződött. A politikus jelezte, hogy több kormánytaggal is érintkezett.
Bár nem részletezte, kikkel, de szintén egy szombati eseményen járt Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Orbán Balázs államtitkár is, akiknek ugyan egyelőre az első koronavírus-tesztje negatív lett, mivel azonban kapcsolatba kerültek fertőzöttel, egyelőre hatósági karanténban vannak. Kérdéses, hogy a pénteki kormányülésen részt tudnak-e venni.
Míg Solymár külföldön kapta el a betegséget, addig Hollik állítja, nem hagyta el az országot a nyáron, amit még a kormányfő is kért a magyaroktól, mondván idén nyáron "több Balaton, kevesebb Adria". Más kormánytagok viszont Magyarországon kívül nyaraltak: így volt ezzel Szijjártó Péter külügyminiszter, aki egy luxusjachton volt Horvátországban, míg Orbán Viktor miniszterelnök egy vitorláson pihent a hírek szerint.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható
Brutális ukrán támadás, halálos sebet kaphatott az orosz gázellátás

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Berobbantották a kínaiak a szegedi ingatlanpiacot

Van egy súlyos betegség, ami megszüntethető - A magyar betegek történelmi lépés előtt állnak

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást
Recseg Németország: több tízezerrel nőtt a munkanélküliek száma egy hónap alatt
