A kormányfő arról is beszélt, hogy a járvány miatt 15-en hunytak el - öt nő, tíz férfi -, átlagéletkoruk 72 év. Van 447 regisztrált fertőzött, 16 közülük súlyosan beteg, van 103 kezelésre nem szoruló, de igazoltan fertőzött ember és van 279 tünetmentes hordozó. Az ellátásukhoz szükséges kórházi kapacitásokat "hadrendbe állítottuk" - tette hozzá az MTI szerint.
A kormányfő azt mondta, április 6-án vagy 7-én bemutatják Magyarország történetének legnagyobb, legátfogóbb, a gazdaság növekedését és élénkítését segítő akciótervét, ami azt eredményezi, hogy mindenkinek lesz munkája. Azt mondta, "sok minden van a fejükben", de itt számokról, komoly tételekről van szó, ezért erről egyben adna majd tájékoztatást. Az akcióterven Palkovics László miniszter vezetésével dolgoznak - idézi Orbán Viktort a hvg.hu. A kormány tartja az eddigi irányt, "munkán keresztül segíti az embereket jövedelemhez és megélni is."
Kapcsolódó
Tordai Bence párbeszédes képviselő kérdésére elmondta, az alapjövedelmet nem támogatja (a Párbeszéd ezt, illetve azt vetette fel, a munkájukat elvesztő emberek kapják meg a jövedelmük 80 százalékát.) "Minden vitára emlékszem, ami erről szól, kell-e adni mindenféle teljesítmény nélkül a magyar embereknek 100 ezer forintot, és további 50 ezret gyerekenként. Minden magyar ember ki tudja számolni, hogy ez mibe kerül, hova kerül-e és hogy jó lenne-e." Ezért szerinte azt kell megcélozni, hogy az embereknek legyen munkája és tisztességes bére.
A miniszterelnök által közzétett videóból kiderül: a 2020-as költségvetést eltérítik, a 2021-es költségvetés a 2020-as folytatása lesz, illetve elmondta azt is, a kormány gazdaságújraindító csomagot akar összeállítani.
A miniszterelnök kérte, hogy mindenki viseljen maszkot, de mivel a patikákban nem kapható, nem tudja kötelezettségként előírni.
Orbán számol az orvosok megbetegedésével, és nem hiszi, hogy ez nálunk a nemzetközi adatoktól jelentősen eltérne. Szerinte itthoni orvos nem fog meghalni, mert nem engednek 65 évnél idősebbet dolgozni, a kieső orvosok, ápolók helyére rezidensek állnak majd be.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!