A miniszterelnöknek írt nyílt levélben kérnek pénzügyi segítséget, egyszeri 50 ezer forintot a nyugdíjas szervezetek azoknak az idős embereknek, akik havonta 150 ezer forint alatti nyugdíjból élnek, s kiemelt támogatást azoknak, akiknek a havi 100 ezer forintot sem haladja meg az időskori járadéka.
Egekbe szökő árak
Kapcsolódó
Az aláírók - a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas tagozata, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa -, valamint több szervezet szerint ugyanis az idős emberek nagy része kényszerből elköltötte mostanra a havi nyugdíját. A járvány miatt az egekbe szöktek az árak, s ez különösen nehéz helyzetbe hozta főként az átlagnyugdíj alatti összegből élő idős embereket - hívja fel a figyelmet Juhász László, a MASZSZ Nyugdíjas tagozata, valamint a NYUSZET elnöke.
A szervezetek a nyílt levélben azt is kérik Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy a támogatást még áprilisban kapják meg az érintettek. Az érdekvédelmi szervezetek szerint javaslatunk tekintettel van a körülményekre, arra, hogy a gazdaság és a munkavállalók reális igényeinek kielégítését még átmenetileg se akadályozza.
Javasoljuk, hogy minden nyugdíjas, akinek a nyugdíj összege nem haladja meg a havi 150 ezer forintot, kapjon - lehetőség szerint még április hónapban - 50 ezer forint egyösszegű, rendkívüli juttatást. Támogathatónak tartjuk, ha a havi 100 ezer forintot meg nem haladó összegű nyugdíjban részesülők "kiemelt összeget" kapnának. Természetesen a módszer, illetve a részletes szabályok meghatározása kormányrendeletben történik
- olvasható a nyílt levélben.
Juhász emellett leszögezi azt is: ez egy rendkívüli kérelem, amivel nem a helyzet miatt egyelőre "jegelt" rendszerszintű - a nyugdíjreformról szóló - követelésüket akarják kiváltani.
Koronavírus
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!