A felsőoktatási intézmény által szerdán az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Rovó Lászlóval kapcsolatos széles körű járványügyi kontaktkutatás alapján beazonosított több mint 120 ember második mintavételének eredménye is mindegyikük esetében negatív lett.
A rektor által vezetett Fül-Orr-Gégészeti Klinika és a Rektori Hivatal épületét fertőtlenítették, mindkét helyen zavartalan a szakmai munka. A járványügyi vizsgálat azt is megállapította, hogy a Szegeden fertőzöttnek bizonyult személyekkel a rektor nem találkozott, tőle teljesen független esetekről van tehát szó.
Rovó László vasárnap erősítette meg közleményében, hogy megfertőződött az új típusú koronavírussal. Mint írta, bár március elején egy hónapokkal korábban betervezett, magáncélú külföldi utazáson vett részt Dél-Tirolban, az nem bizonyított, hogy ott fertőződött meg. Leszögezte azt is, hogy miután észlelte magán a betegségre utaló tüneteket, haladéktalanul és felelősségteljesen megtette a szükséges óvintézkedéseket.
A Magyar Orvosi Kamara Csongrád megyei területi szervezetének etikai bizottsága hivatalból eljárást indított az ügyben.
Koronavírus
Legolvasottabb
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Kézzelfogható közelségben az űrturizmus, bár egyelőre csak a kiváltságosoknak
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma