A közjegyzői törvény, amely 2021-ben lesz harmincéves, státuszjogszabály, abban kizárólag a hivatásrendi működésre vonatkozó szabályoknak van helyük. A jelenleg a törvényben foglalt, a nem peres eljárásra vonatkozó rendelkezéseket máshol kellene szabályozni. A közjegyzői törvény felülvizsgálatának célja a hivatásrend presztízsének emelése - mondta Trócsányi László a 30. Közép-európai Közjegyzői Kollokvium megnyitóján az MTI tudósítása szerint.
Problémát okoz a közjegyzők közötti jövedelemkülönbségek növekedése, amely már a hivatásrend egységét veszélyezteti . hívta fel a figyelmet a miniszter. Egy közjegyző bevétele jelentősen függ attól, hol található a székhelye, a kisvárosokban dolgozók komoly problémával küzdenek, az irodát is nagy nehézséggel tudják fönntartani, míg másoknál a hagyományos feladatok háttérbe szorulnak, tevékenységük jelentős részét banki okiratok szerkesztése teszi ki.
Minden közjegyző számára egyenlő feltételeket kell teremteni a szakmai munkára - mondta az igazságügyi tárca vezetője, aki szerint csak korlátozott verseny képzelhető el a közjegyzők között, amely nem mehet a szakmai munka rovására.
A miniszter közölte, az új közjegyzői díjrendelet 2019. január 1-jei hatálybalépést egyeztetések előzik meg a következő hetekben, melyeken személyesen is részt kíván venni.
A polgári közjegyzősség visszaállítása óta több mint negyedszázad telt el. A közelmúltban azonban újraszabályozták a közjegyzői vizsga előírásait, az kötelező kinevezési feltétellé vált. 2019-től pályaalkalmassági vizsgálat is a kinevezés feltétele, emellett rendezték a helyettesítés szabályait, valamint a törvényességi felügyelet kérdését - emlékeztetett Trócsányi László az MTI szerint.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Vesztegzár alatt a Balaton, elszigetelik a legelőket

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Ez nagyon nem hiányzott a németeknek, ebből komoly baj lehet

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet
