A budapesti éjszakában a fényt egykor több ezer gázlámpa biztosította, amelyeket a lámpagyújtogatóknak egyenként kellett belobbantaniuk minden este, majd eloltani hajnalban. A gázlámpák a XIX. század második felében élték fénykorukat, Pesten 1856-ban gyulladtak fel az első utcai gázlángok, méghozzá a mai Rákóczi úton – emlékezik meg a nevezetes dátumról  a PestBuda.hu.

A közvilágítás tekintetében jelentős változást hozott a gáz alkalmazása.

A városokban az éjszakai utcák sokáig veszélyesek voltak, hiszen a sötétben könnyen kirabolhatták a járókelőket.

Akinek este, sötétedés után volt dolga, magának kellett gondoskodnia a világításról, akár úgy, hogy maga vitt lámpást, vagy felbérelt egy lámpavivőt.

Gyertyával fizettek a színészeknek

Pesten és Budán ugyan volt némi közvilágítás, Budán 1777-től, Pesten 1790-től voltak az utcán olajlámpások, de egyik városról sem mondható el, hogy fényárban fürdött volna. A Nemzeti Színházban a színészeknek járó fizetség része volt napi két szál gyertya, hogy legyen mivel világítaniuk a hazafelé vezető úton.

A közvilágításban az áttörést a városi gáz megjelenése jelentette. A városi gáz más, mint a ma használt földgáz, ugyanis az előbbit szénből gázgyárakban állították elő. Nagy előnye volt, hogy viszonylag könnyen lehetett csövekben szállítani, és már 1807-ben használták utcai világításra, Londonban.

Lepipálták a drága olajlámpásokat

Buda és Pest világításában sokáig nem használták, ám az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után, 1850-ben császári rendelet írta elő a városok részére a közvilágítás kiépítését, és ez lökést adott az elterjedésének. A gáz előállítására szolgáló első pesti gázgyár 1856-ban épült meg, és nemcsak a lakosságnak szolgáltatott világítógázt. A mai Rákóczi úton gyulladtak ki az első utcai gázlámpák, mégpedig 1856. december 24-én. A város a pesti gáztársulattal 25 évre kötött szerződést, e szerint a társaság tartozott felállítani és üzemeltetni a lámpákat úgy, hogy a város az este hat órától hajnalig égő lámpa után 56 forint 42 krajcárt, míg az este 7 órától éjfélig működőkért 30 forint 36 krajcárt fizetett évente. A kimutatások szerint már az első időben felszerelt lámpák is évi 13 ezer forintos megtakarítást jelentettek az olajlámpákkal szemben. A szerződésben kikötötték, hogy ha 25 éven belül új, olcsóbb utcai világítási rendszert találnak fel, a társaság vállalja, hogy 3 éven belül Pesten is meghonosítja azt.

Amikor Buda még elmaradott volt

A gázvilágítás ekkor még csak Pesten volt elérhető, hiszen Budára nem vezetett át gázcső. A budai utcákat csak azután lehetett megvilágítani, miután 1862-ben a Lánchídon átvezették a gázcsövet, amelyért a Lánchídtársaság, a híd tulajdonosa évi 500 forintot kért. A hidat egyébként ekkor már 3 éve gázzal világították. A híd esetében a gázvilágítás jelentősen olcsóbb volt, mint az olaj, és nagyobb volt a fénye is. 

A városegyesítéskor, 1873-ban Budapesten összesen 2170 gázlámpa működött. A következő évtizedekben a gázvilágítás elterjedt, de csak lassan szorította ki az olajlámpákat, 1896-ban is a budapesti utcai lámpák negyede még olajlámpás volt, hiszen a 10 ezer gázlámpa mellett még 2565 olajlámpa működött.

És jött az elektromosság kora

A gázlámpák visszaszorulását az elektromos lámpák megjelenése okozta. Az új világítótestek nemcsak erősebb fényt adtak és olcsóbbak voltak, de azokat nem kellett egyenként meggyújtani és eloltani, mint a gázlámpákat.