Mintegy fél évvel a számviteli törvényben előírt határidő után a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV, kukaholding) is nyilvánosságra hozta a 2018-as beszámolóját, amiből kiderült: 90,7 milliárd forintos árbevétel mellett 623 millió forintos nyereséggel zárt ugyan az állami társaság, de saját tőkéje és eredménytartaléka egészen gigantikus mínuszba süllyedt. A saját tőke mínusz 23,4 milliárd forint lett, míg az eredménytartalék mínusz 31,9 milliárd forint.
Ugyanakkor a beszámoló szerint a kukaholding tőkehelyzete normalizálódott, így a cég a jövőben is fenn tudja tartani működését. A normalizálódás költségvetési forrásból történt: a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztérium 26,2 milliárd forinttal emelte meg az NHKV tőketartalékát. - A társaság a rendelkezésére álló MKB Nyrt. folyószámlahitel lehívásával, továbbá az MNV Zrt-től kapott 10 milliárd forint tulajdonosi kölcsön segítségével finanszírozta gazdálkodását. A társaság mindent megtesz annak érdekében, hogy a jövőben tartani tudja a számviteli törvény alapján a számviteli politikájában meghatározott beszámolókészítés határidejét - olvasható a beszámolóban.
Speciális beszámolóról van szó. A 2017-es mérlegfőösszegükben jelentős összegű hibát találtak, ezért 2018-ban három oszlopos beszámolót kellett készíteniük önellenőrzés keretében. Ez az önellenőrzés mínusz 20,7 milliárd forint veszteséget tárt fel, és ez az összeg vonul végig a beszámolón a saját tőkétől az eredménytartalékig. A társaság árbevétele 88,4 milliárd forintról 90,7 milliárd forintra nőtt, ezen belül 87 milliárd származott a közszolgáltatásból, és csaknem 3,6 milliárd a haszonanyagok eladásából. A cég kötelezettségei is nagyon megugrottak: 56,1 milliárd forintról 90,1 milliárd forintra.
Beindult a számlagyár
Egyrészt az MNV által adott 10 milliárd forintot 2020. március végéig kell visszafizetnie a kukaholdingnak. Az MKB bankkal kötött hitelszerződés december 23-án lejár, a fennálló hitel összege 8,1 milliárd forint, a beszámoló szerint a felek tárgyaltak a szerződés meghosszabbításáról. A kötelezettségek meghatározó részét azonban a szállítókkal szembeni 69,1 milliárd forintos tartozás képezi. Ugyanakkor a kukaholdingnak is tartozik a lakosság: a 2016 végén még az 51 milliárdot súroló követelései 43,6 milliárdra zsugorodtak 2017-re, de 2018-ra megint 59,8 milliárd forintra ugrott, amiből a közszolgáltatási díj kiszámlázáshoz kapcsolódik 50,5 milliárd forint. Igazi számlagyárként működtek: 2018. végéig több mint 36 millió számlát állítottak ki 2,6 millió ügyfél részére.
A Napi.hu írta meg korábban, hogy a szemétdíj-tartozást behajtó cégek profitáltak abból, hogy a kukaholdingnak nem sikerült időben kiküldeni a lakosságnak a számlákat.
A kukaholding zavaros ténykedése a NAV érdeklődését is felkeltette: 2018. augusztus 23-án valamennyi adóra és költségvetési támogatásra kiterjedő átfogó adóellenőrzést kezdtek a társaságnál a 2016. január 8. - 2017. december 31-ig terjedő időszakra. Ez a vizsgálat idén nyáron zárult le: ez 359 millió forint áfa adókülönbözetet mutatott ki, amiért 336 ezer forint késedelmi pótlékot kellett fizetniük, de bírságot nem szabott ki az adóhatóság. A NAV jogkövetési vizsgálatot is tartott a kukaholdingnál, ez is kemény eredményre jutott: felhívták a figyelmet arra, hogy a számlákat a jogszabályban előírt határidőre állítsák ki.
A számlákkal elvileg már nem lehet gond: a Magyar Posta tulajdonában lévő EPDB Zrt. nyerte a kukaholding számlaleveleinek kinyomtatására és borítékolására kiírt közbeszerzést 1,5 milliárd forintos ajánlattal. A nyomdának 50 millió darab számlalevelet kell nyomtatnia 2022 tavaszáig: ebből 65 százalék a konkrét számlalevél, 15 százalék felszólító levél, 15 százalék beszedési értesítő, 5 százalék pedig pótlólagos küldemény.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!