A százezer lakosra jutó kulturális intézmények száma az elmúlt öt évben stagnált, a színházak száma kismértékben emelkedett, a könyvtáraké csökkent Magyarországon, ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kultúráról készült tanulmányából.
2023-ban a költségvetés kulturális kiadásai 742 milliárd forintot tettek ki, ami a GDP 1 százalékát jelentette. Az összes forrás több, mint egynegyed részét 195 milliárd forintot a művelődési központok és művelődési házak kapták. A közgyűjteményekre 165 milliárd forintot fordítottak, míg a történelmi emlékhelyekre 98 milliárd forint jutott. A színházak, zene- és táncművészet 139 milliárd forintnyi forrást kapott, az összes kulturális kiadás 19 százalékát.
Kulturális költés az EU-ban
Az Eurostat (Európai Uniós Statisztikai Hivatala) adatai szerint a kulturális és kreatív iparágak összesen mintegy 8,7 millió embert foglalkoztatnak az EU-ban, ami a teljes uniós munkaerő 3,8 százalékát jelenti, és 1,2 millió vállalkozást ölel fel. Az Eurostat szerint az európai háztartások a kiadásaik 2,6 százalékát fordítják kultúrára. Kulturális költések tekintetében 2020-ban Magyarország 2,3 százalékon teljesített. Uniós összehasonlításban az magyar GDP arányos kulturális költések magasak. Az Eurostat adatokban az látszik, hogy a kulturális szolgáltatásokra fordított kiadások Észtországban, Magyarországon, Lettországban és Máltán kiemelkedőn jók 2,2 százalék felett voltak 2022-ben. A legalacsonyabb állami költést Görögországban (0,3 százalék), Cipruson és Olaszországban figyelték meg, utóbbi két országban 0,5 százalékon álltak a kultúrára fordított állami kiadások.A legelterjedtebb kulturális intézménytípusok a közművelődési intézmények voltak, 2023-ban 62 darab jutott százezer lakosra, míg könyvtárból 39. 2023-ban szinte minden településen elérhető volt könyvtári vagy közművelődési tevékenységet folytató intézmény. Egyre elterjedtebb, hogy ez a két típusú intézmény egy „fedél” alá költözik, ami segít optimalizálni a rezsiköltségeket.
Kapcsolódó
A mozik, múzeumok, színházak megközelíthetősége korlátozottabb és elsősorban a nagyobb városokra jellemző.
Százezer lakosra 2023-ban
- 4,4 moziterem;
- 7,3 múzeum;
- 39,3 könyvtár;
- 2,5 színház;
- 62,3 közművelődési intézmény jutott.
A kulturális rendezvények száma, többek között a koncertek, fesztiválok, színházi előadások száma a koronavírus-járvány miatti korlátozásokból adódó visszaesést követően 2022-től újra emelkedett, de 2023-ban is még mindig 6 százalékkal elmaradt a járvány előtti szinttől.
A kilábalás üteme változó, míg a moziknál a 2020–2021. évi jelentős visszaesés után 2023-ra már csak 1,9 százalékos volt az elmaradás mértéke, addig a közművelődési intézmények 16 százalékkal, a színházak rendezvény száma pedig 15 százalékkal volt alacsonyabb a pandémia előttinél.
2023-ban több mint ötezer mozielőadás jutott százezer lakosra, a pandémia évében, 2020-ban pedig 2700. Színházi előadásból 319 jutott százezer nézőre, 2020-ban pedig 192. Összesen 40 ezer színpadi előadásból választhattak a nézők.
2023-ban 9,4 milliónál is több jegyet vettek színházakba, táncelőadásokra és komolyzenei hangversenyekre.
Országosan 980 látogatás jutott ezer lakosra, Budapesten kiemelkedő volt a színpadi szórakoztatást igénybe vevők száma és aránya is.
Még nem tartunk az utolsó békeév számainál
2023-ban a kulturális rendezvények összes látogatás száma meghaladta az 54 milliót, ami még 18 százalékkal kevesebb volt a 2019-ben. Például moziba 2023-ban több mint 11 millió jegy kelt el, a színházakban pedig 6,8 millió, a múzeumok pedig 11,3 millió jegyet értékesítettek.
Összehasonlításul a pandémiát megelőző utolsó békeévben vagyis 2019-ben 15 millió feletti mozijegyet és közel 8 millió színházjegy értékesítést realizáltak a kulturális terület. 2023-ban a 128 beltéri mozi közül 15 rendelkezett nyolc vagy több teremmel. Az úgynevezett multiplex mozikban összesen 29 ezer férőhely volt, ez a teljes befogadóképesség 41 százalékát jelentette.
2023-ban az egy teremmel rendelkező mozik száma 64 volt, ami jelentősen elmaradt az öt évvel korábbitól 105 moziszámtól. A szabadtéri mozik száma 24 volt, a kertmozik száma 2019 óta hét új mozival bővült.
A mozikban a nézőszám csökkenése mögött persze a streaming szolgáltatók népszerűsége is állhat. A JustWatch streaming guide piackutatása szerint, ami 255 ezer havi felhasználó adata alapján mutatja be, hogyan alakult a streaming-piac Magyarországon 2024 harmadik negyedévében.
A Netflix továbbra is az élen jár, 31 százalékos részesedéssel, a második helyen az Amazon Prime Video van, 25 százalékos részesedéssel, azaz a piac egynegyedét uralják. Holtversenyben a harmadik helyen van a MAX és a Disney+, egyformán 13-13 százalékon, mögöttük 8 százalékkal az Apple szolgáltatása áll, erről itt írtunk bővebben.
A kultúra része a tévénézés és a rádióhallgatás is. Statisztikai adatok szerint 2023-ban a televíziókban sugárzott műsoridő összesen 787 ezer órát, a rádiókban pedig összesen 655 ezer órát tett ki.
A két médium műsoridejének megoszlása igen eltérő, a rádió esetében egyértelműen a zene dominált, míg a televíziónál sokkal egyenletesebb volt az egyes műsortípusok megoszlása.
A rádiónál a zene részesedése 59 százalékot jelentett az összműsoridőből, a televíziónál a hírek-hírműsorok műsoridő aránya több mint 24 százalékot tett ki.
Kevesebb könyv drágábban
A könyvek segítségével és az olvasás is elrepíthet minket távoli tájakra, történeteket, kultúrákat, de akár ételeket is megismerhetünk. 2023-ban mintegy 16 ezer művet jelentettek meg a kiadók, összességében majdnem 37 milliós példányszámban. 2022-höz képest 11 százalékos műszámcsökkenés és 16 százalékos példányszámcsökkenést jelent. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) szerint 2023-ban a szabadforgalmú könyvpiac becsült forgalma 64,2 milliárd forint volt, ami 8 százalékos emelkedést jelentett 2022-höz képest. 2023-ban 10-15 százalékkal drágultak a könyvek, erről Gál Katalin, az MKKE elnöke beszélt lapunknak. A kiadott könyvek és füzetek közül, körülbelül minden harmadik kötet külföldi szerzőtől származott 2023-ban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Hatékonyság, biztonság és mesterséges intelligencia egy üzleti laptopban (x)

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Szintet lépett a szuverenitásharc, milliárdos hálózatot vettek célba Lánczi Tamásék
