Már 2021 novemberében megsemmisítette a külügyminisztérium a másfél évvel korábban kötött gyanús, túlárazott malajziai lélegztetőgép-beszerzés iratainak egy részét, így a gyanússá vált beszállító, a GR Technologies nevű cég átláthatóságát igazoló papírokat is.
A vonatkozó nyilatkozatok és értékelések már soha nem lesznek megismerhetőek, ez derült ki azokból az dokumentumokból, amit a külügyi tárca küldött meg a Transparency International (TI) Magyarországnak egy kúriai ítélet nyomán - írja a Népszava.
Az ügy előzménye, hogy 2020-ban a Külgazdasági és Külügyminisztériumon keresztül több száz milliárd forint ömlött ki az államháztartásból, a pénzt lélegeztetőgépek, maszkok és más egészségügyi felszerelések ellenértékeként fizették ki akkor még ismeretlen cégeknek a Covid-járvány elleni védekezés részeként.
2020 március 25-én a KKM közigazgatási államtitkára, Balogh Csaba szerződést kötött a malajziai GR Technologies SDN BHD nevű céggel 7000 lélegeztetőgép beszerzéséről közbeszerzési eljárás nélkül, amely egyébként jogszerű volt a koronavírus-járvány idején elfogadott rendkívüli szabályok alapján, 176 milliárd forintért vásárolt kínai gyártású lélegeztetőgépeket.
Ezek túlnyomó többségét soha nem is használta a magyar egészségügy, részint mert számos gép nem felelt meg a magyar és EU-s szabványoknak, illetve nem is volt ekkora lélegeztetési szakember-kapacitása a magyar kórházaknak, valamint még járvány csúcsán sem volt szükség ennyi beteg egyidejű lélegeztetésére.
A maláj cég csak az egyik, bár a legnagyobb szállító volt: 2020-ban több forrásból, összesen több mint 16 ezer légeztetőgépet vásárolt a magyar kormány mintegy 300 milliárd forint értékben.
A Transparency 2021-ben fordult adatigényléssel a Külügyminisztériumhoz, a GR Technologies SDB BHD kötött szerződéssel kapcsolatos adatok nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban. A KKM pár nappal ezelőtt a - harmadfokú - kúriai ítélet jogerőre emelkedése után arról tájékoztatta a Transparency-t, hogy GR Technologies SDN BHD nevű gazdasági társaság átláthatóságával kapcsolatban keletkezett iratokat már 2021. november 15-én, vagyis a szerződés aláírását követő 20 hónap elteltével megsemmisítették.
Válságálló-e Magyarország?
Virág Barnabás ad választ a kérdésre, továbbá Végh Richárd a BÉT vezérigazgatója is beszélget május 26-án a Müpában. Az MNB alelnöke és Budapesti Értéktőzsde vezetője a Napi.hu konferenciájának fő előadói.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!