A magyar társadalmat - a politikát nem számítva - kevés jelenség osztja meg annyira, mint a lomtalanítás. Az emberek nagyobbik része szörnyülködve nézi, hogy egy napra vagy hétvégére szemétteleppé változik a lakóhelye és annak környéke, míg mások kifejezetten várják, hogy eljöjjön az a nap. Utóbbi csoport szélső perifériáján helyezkednek el azok, akik megélhetésből járják a környékét, de a náluk mérsékeltebb oldal azokból áll, akik kollégistaként bútort keresnek, vagy egyszerűen virágcserepeket visznek haza.
Hagyományosan szeptember közepe-vége felé tartják a II. kerület nagy részén a lomtalanítást, amely a budai elitkörnyékeken viszonylag kevés ellenállásba ütközik. Míg Óbudán vagy Zuglóban a kerületi lakosok, sőt, Karácsony Gergely XIV. kerületi polgármester is kifakadt a szemétkupacok ellen tavaly, addig a Rózsadomb környékén csendben telik az az egy hét, amíg a kipakolás tart.
Munkaerőhiány és szeméthegyek
2018 őszén kiderült, hogy súlyos létszámhiánnyal küzd a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF), több budapesti kerületben is tapasztalható volt, hogy a szelektívszemetet nem, csak a háztartási hulladékot szállítják a megszokott rendszerességgel. A központi cég 2017-es beszámolójában is panaszkodtak a fizikai munkaerő hiányára.
Márpedig a lomtalanítás az, ahol szükség van a kézi pakolásra, gereblyézésre és takarításra. Vagyis kockázatos ötletnek tűnt, hogy a beígért egynapos időszakokban fel tudják számolni a szemétkupacokat. A II. kerületben meghirdetett szeptember 23-30. közötti időszakban összesen nyolc körzetben lehetett kirakni a lomokat, amelyeket aztán az FKF Zrt. munkatársainak kellett eltakarítania.
A rossz előjelek ellenére ezt többnyire tartani tudta a fenntartó: egy-két utca és nagyobb kivételével mindenhol időben eltakarították a használt ruhákból, megunt játékokból és minden másból álló halmokat. Hétfő reggelre pedig nagyjából helyreállt mindenhol az utcakép.
Napi 20-100 ezer forintnyi bevételt hozhat
A kipakolások elhagyhatatlan résztvevői, a széken a kupacokat őrző lomisok sem számítottak elhúzódó, akár több napig tartó gyűjtésre. A Napi.hu többeket megkérdezett és bár sokan jelezték, hogy vannak kerületek, ahol az idén lassabban ment a takarítás, valójában a konkurenciaharc, a rivális guberálók miatt nem éri meg elkényelmesedni. "Főként a külpesti kerületekben lassultak le tavaly és idén a takarítók" - mondta egyikük, de szerinte legfeljebb félnapos csúszások vannak, amiből sokat nem éreznek az ott lakók.
Az összességében az időfaktor nem is növeli a "megélhetési lomizók" bevételét. "Sokkal fontosabb, hogy mit dobnak ki, mert mostanában volt egy hely, ahol csak ruhát dobtak ki, az meg totál értéktelen" - magyarázta egy csapat nekünk, hogy pontosan hogyan néz ki a lomtalanítás közgazdaságtana. Az jól látszott az általunk megkérdezetteknél, hogy pontosan mekkora bevétel jöhet a szemét áttúrásából. Egy négy fős, vidéki csapat is csak egy tág intervallumot adott meg fejenként 20 ezer forinttól akár 100 ezerig összejöhet egy nap alatt. Az előkelőbb kerületekben főként a régiségek hozhatnak pénzt, a kertvárosokban inkább a fémhulladék. De azt hangsúlyozták, főállásnak kevés a lomizás.
Van, amit jobb otthagyni
Utóbbinál egyáltalán nem mindegy, hogy mit gyűjtenek: a vas például kilónként tíz forintokba kerül, míg a használható alkatrészek már az ezres kategóriába is átcsúsznak. A vörös- és a sárgaréz árát telepe válogatja, de ott az ezer forintot meghaladó ár a gyakoribb, az alumínium is inkább a pár száz forintos árkategóriában mozog.
Sok használható dolgot nem is adunk el, hanem felhasználjuk
- mesélik, példaként főként bútorokat és gyerekjátékokat sorolnak fel a megtartott holmik közül. Az is kiderül, hogy idővel "az embernek szeme lesz a szeméthez", vagyis tudják, hogy mibe érdemes beleölni az időt és a szállítási költséget, mi javítható, minek van piaca. Például nem ép szőnyeget is érdemes elvinni, ha vannak jó állapotú részei, mert abból még kárpit is lehet. Viszont sietős munka ez, mert az embert könnyen beelőzik, akkor pedig oda egy hűtő, ezért nagyon nem maradnak mesélni.
Ahogy az a beszámolókból is kirajzolódik, a lomtalanítás egy meg nem énekelt, de annál fontosabb eleme az újrahasznosításnak. Bár pontos statisztikák nincsenek a jelenség környezetvédelmi és közgazdasági hatásairól, több módszerrel is meg lehet közelíteni a fontosságukat.
A jótékony mellékhatás
A környezetvédelmi hatásnál abból lehet kiindulni, hogy szemben az újrafeldolgozással, amikor a hulladék valójában alapanyaga valamilyen új terméknek, amelynek előállítása energiafelhasználással jár, a lomtalanított tárgyak gyakorlatilag változtatásnál kerülnek újra használatba. Mivel mérhetetlen, hogy pontosan milyen termékekből mennyit vittek el a kipakolásokról, egyes darabokra érdemes vizsgálni, mekkora lenne a szén-dioxid-lábnyoma azok újraelőállításának. Így kiindulva abból, hogy a lomtalanítások sztártermékei a bútorok - székek, asztalok, polcok, szekrények - itt látszik a legjobban, hogy mennyi üvegházhatású gáztól kímélhető meg a légkör.
Petar Antov és Tanya Pancheva 2017-es tanulmányában azt vizsgálta meg, hogy az átlagos termékeknél mekkora ez az érték. Táblázatuk szerint egy közönséges szék esetében a gyártáskor az üvegházhatású gázok kibocsátott mennyisége 76 kilogramm szén-dioxid egyenérték (kgCO2e). Egy konyhai munkalap esetében pedig átlagosan 24 kgCO2e, míg egy köbméteres szekrénynél ez a szám 26 kgCO2e. A kutatók által közölt adatok szerint 2015-ben a Közép-Kelet-Európai térségben kevesebb mint egymillió konyhai bútort adtak el, így az alacsony bázis miatt az újrafelhasználás érezhető hatású is lehet.
A fémek esetében a hatás még jobban érezhető: egy tonna alumínium bauxitból való előállítása a kohászati fázisban közel 15 ezer kWh-t igényel, viszont egy tonna alumínium elkészítése alumíniumhulladékból pedig csupán 2 ezer kWh-t energiát szükségel. A teljes hazai piacon évente több mint 1 millió tonna (nagyobb részt ipari) fémhulladék kerül begyűjtésre és újrahasznosításra, így összességében rengeteg nyersanyag spórolható meg. Bár rejtély, hogy ebből egy lomizás után mennyi kerül be a rendszerbe.