Az a megállapodás, amelyet Ukrajna kötött Magyarországgal, nemcsak a hónapok óta tartó patthelyzetet oldja fel, de a magyar energiaóriás, a MOL és közvetve Orbán Viktor számára is jelentős hasznot hajt - olvasható az Onet lengyel portálon, a Politico cikkére hivatkozva.

A lap emlékeztet rá, hogy a Mol bejelentette, hogy a szankciókkal sújtott fehérorosz-ukrán határon átveszi a kőolaj mennyiségének tulajdonjogát. Mindez az ukrán kormánnyal kötött megállapodás eredménye, a mostani ügylet révén pedig Orbán Viktor kormánya megkerülheti a Kijev által a Lukoil orosz olajóriással szemben bevezetett szankciókat .

A Magyarországgal kötött megállapodás keretében több millió hordó orosz kőolaj kapott zöld utat Ukrajnából az Európai Unióba.

Ezzel véget ér a kijevi kormány által bevezetett új olajszankciókkal kapcsolatos hónapok óta tartó patthelyzet.

A megállapodás szerint az orosz Lukoil energiacég, amelynek termékeit jelenleg tilos Ukrajnába belétetni, közvetlenül fehérorosz-ukrán határon adja el majd az olaját a magyar MOL energiaipari óriásnak, amely bevételeit tekintve legnagyobb cég Magyarországon.

– A Mol bejelentette, hogy az Ukrajnán áthaladó termék tulajdonosa, és ennek örülünk – mondta kedden Denisz Smihal ukrán miniszterelnök a Politico kérdésére válaszolva. 

Az ukránok számára mindez azért megnyugtató, mert a Mol már nem orosz cég, így nyugodtan szállíthatja az ukrán rendszeren keresztül  - azaz a Barátság kőolajvezetéken - az olajat. 

Közben Hernádi Zsolt is megszólat

A MOL vezér az Indexnek adott interjújában további részleteket is megosztott, köztük azt, hogy a Mol egyik legnagyobb szállítója a Litasco nevű cég, amely a Lukoil 100 százalékos leányvállalata. Bár a Lukoil került a tiltólistára, a Litasco se szállított kőolajat Ukrajnán keresztül, mert az oroszok úgy értelmezték az ukrán szankciót, hogy az vonatkozik a kőolajszállítást végző leányvállalatukra is. – Július elején ezért le is állították a szállítást, mert féltek, hogy az ukránok lefoglalják majd a sok millió dollárt érő árut. Gyorsan megoldást kellett találnunk, és sikerült is több más orosz termelőtől és a hazai stratégiai készletből kipótolni a kiesett mennyiségeket” – fogalmazott Hernádi Zsolt.A megoldás végül az lett, hogy míg korábban csak az ukrán–magyar határon került magyar tulajdonba a kőolaj, most az áru egy részét már a belarusz–ukrán határon veszik át. Hernádi Zsolt hozzátette: jó hírnek tartja, hogy szerinte orosz és ukrán üzleti partnereik egyaránt érdekeltek abban, hogy hosszú távon fennmaradjon a szállítás. >>>

Ahogy ismert, Ukrajna nyáron jelentette be, hogy megtiltja a Lukoil termékeinek a területén keresztül történő szállítását.

Ez jókora riadalmat keltett Magyarországon és Szlovákiában, amely főként ezen a vezetéken keresztül oldja meg az importját. 

A javaslatot eredetileg Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter hozta nyilvánosságra: – Amint alá tudjuk írni a szerződéseket az ukrán féllel, azok hatályba lépnek – emelte ki, hozzátéve, hogy a korábbi megállapodásokon kívüli tranzit biztosítása hordónként további 1,50 dollárba kerülne.

Emlékezetes, hogy Gulyás Gergely még azzal kezdte az egyik július végi kormányzati tájékoztatót, hogy véleménye szerint Ukrajna a kőolajszállítás blokkolásával zsarolja Magyarországot és Szlovákiát a békepárti álláspontjuk miatt. Ugyanakkor azt is hozzátette: mindezek ellenére Magyarország nem fogja zsarolni Ukrajnát. Utóbbi azért érdekes, mert éppen néhány nappal előtte fejtegette az ukránok lépését meglehetősen barátságnak nevező Szijjártó Péter, hogy mindaddig, amíg Ukrajna nem oldja fel ezt a kérdést, addig az Európai Békekeretből származó, 6,5 milliárd eurós fegyverszállítási ellentételezés kifizetését felejtse el mindenki.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közben már azt is megelőlegezte, hogy amennyiben a helyzet nem változik, akkor üzemanyaghiány alakulhat ki Magyarországon. Gulyás Gergely szerint a szomszédos ország lehetetlen helyzetbe hozza Magyarországot, miközben Ukrajna Magyarországról importálja a legtöbb áramot, valamint rengeteg ukránnak nyújtunk menedéket. A miniszter akkor azt mondta, hogy szeptemberig megoldást kell találni erre a helyzetre - és úgy tűnik ez sikerült is. 

Annak ellenére történt mindez, hogy az Európai Unió többször megtagadta, hogy beavatkozzon vagy bármifajta segítséget nyújtson. Sőt, leginkább a csalódottságukat fejezték ki amiatt, hogy a magyar kormány ténylegesen profitál az orosz energiából, miközben a kontinens többi részének le kellett mondania róla. 

Bóka János uniós ügyekért felelős miniszter ugyanezen a tájékoztatón úgy fogalmazott, hogy Magyarország és Szlovákia álláspontja is az, hogy Ukrajna megsértette az EU-s társulási szerződés szabályait, így joguk van konzultációt kezdeményezni az Európai Bizottságnál. 

A lap arra is emlékeztetett, hogy Magyarország két évvel ezelőtt kapott egy szankciók alóli kivételt, amely által importálhat orosz olajat. A kivételt ideiglenes intézkedésnek szánták, de Magyarország 2021 óta ténylegesen 50 százalékkal növelte az ukrán vezetéken keresztül történő kőolajimportot.

A Mol profitja is rekordszintre emelkedett.

Szlovákia is hasonló megállapodást szorgalmaz, ami lehetővé tenné számukra, hogy továbbra is Ukrajnán keresztül importálhassanak orosz gázt, amikor a tranzitszerződés az év végén lejár.

Kormányzati szereplők - köztük Szijjártó Péter - az elmúlt hetekben többször és több helyütt hangoztatták, hogy átmeneti megoldásokkal sikerült stabilizálni a helyzetet, de már középtávon sem biztosítható a magyar és a szlovák kőolajellátás biztonsága a Lukoil szállításai nélkül. A Politico szerint az általa csak nyafogásnak nevezett hozzáállásnak egészen más volt az oka: 

Magyarország kiváltságos helyzete ugyanis számos előnnyel járt Orbánnak. 


Az uráli olaj köztudottan olcsóbb, mint a nem orosz olaj, ezért a magyarok az egyik legalacsonyabb üzemanyagárat élvezhették Európában. Emellett Magyarország komoly árréssel értékesítette a többlet olajat. Ahogy portál megjegyezte: ez jelenleg döntő fontosságú, mivel Orbán Viktor épp a költségvetés egyensúlyáért küzd egy igencsak lassú gazdasági növekedéssel súlyosbítva, hátában az új erőre kapó ellenzékkel.