Esztergom felkészüljelentette be Lázár János a közösségi oldalán. Újra bedobták tehát a régóta dédelgetett, ám mindmáig el nem kezdett tervet, hogy a megyei jogú várost bekössék az autópályás vérkeringésbe. 

Ahogy a VG is írja, az M100-as autópálya kivitelezésére már évekkel ezelőtt kiírtak egy közbeszerzést, majd azon 2021 végén győztest is hirdettek. A 32 kilométeres autópálya-szakasz egyik részének építését a Strabag, a másikat a Dömper Kft. vezette konzorcium nyerte el. Később viszont az ország nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva Lázár János másik 270 beruházással együtt leállíttatta – ahogy ő fogalmazott: kukázta.

A projektről azóta nem nagyon lehetett hallani, egészen a miniszter keddi posztjáig, amiből kiderült, hogy a projektről már egyeztetett is a térség érintett országgyűlési képviselőivel. Ezen kívül még két dolog:

  • egyrészt stratégiai cél, hogy minden megyei jogú városba 2x2 sávos gyorsforgalmi úton lehessen eljutni;
  • másrészt, hogy ez a beruházás bizony nagyon drága lesz

ugyanis Magyarországon ritkán szükséges műszaki megoldásokra, így három alagútra és több völgyhídra is szükség lesz a kivitelezés során írta Lázár.

Erre a miniszterrel szintén tárgyaló Menczer Tamás, Pest megye 2-es választókerületének fideszes országgyűlési képviselője is ráerősített: mondván a budakörnyéki embereknek szükségük van az M100-as gyorsforgalmi útra, még az idén feltételes közbeszerzési eljárást írnak ki, és elkezdik a 10-es számú főutat tehermentesítő elkerülő út, az M10-es (Budapest–Kesztölc közötti szakasz, kétszer két sávos) gyorsforgalmi út tervezését is.

„Esztergom-M1-es összekötő 380 milliárd, kuka”

Hogy kormányzati szinten ismét leporolták az M100-as projektet, a korábbi nyilatkozatok fényében leginkább furcsa. 

„Pénzügyileg szűk a cipő, ezért tartalékot kell képeznie az országnak” – mondta még 2022-ben Lázár János a Tranzit Fesztiválon, azt ígérte, a megkezdett fejlesztéseket befejezik, torzó nem marad, de új fejlesztéseknél a következő években nem lesz egyetlen kapavágás sem. Lázár János állítása szerint 2100 milliárd forint fejlesztést fogtak már meg, ezek esetében leginkább közinfrastruktúra-fejlesztésekről van szó. Sorolt akkor példákat is:

Zalaegerszeg-M7-esösszekötő, 360 milliárd, kuka, Esztergom-M1-es összekötő 380 milliárd, kuka, Bicske-Budapest között autópálya hatsávosítása, kuka.

– fejtegette akkor a miniszter.

Az M100-as kivitelezését már 2022-ben is 350 milliárd forintra becsülték, de lehetett az már 380 milliárd is, ahogy Lázár János is említette. Hogy ez mai áron mennyi lenne, az nagy talány, de a munkaerőköltségek növekedése, az építőanyagok drágulása és persze az infláció miatt

már nem valószínű, hogy kijönne 12 milliárd forintból kilométerenként.

Ráadásul a költségvetés sincs sokkal jobb helyzetben, mint két évvel ezelőtt. 

Lázár János posztjára Vitézy Dávid volt főpolgármester-jelölt sem mulasztott el reagálni: a Facebookon kelt ki az M100 megvalósítása ellen – párhuzamba állítva a vasút rettenetes állapotával. Szerinte ha a terv 2022-es áron volt 345 milliárd forint, akkor nem rendelték meg, mostanra gondolom már 500 körül lehet. 

Vitézy Dávid újabb témában ugrott neki Lázár János torkának

A volt közlekedési államtitkár szerint az M100-as, kétszer két sávos, gyorsforgalmi út megvalósításának költsége mára már 500 milliárd forint körül lehet. >>>

Vitézy Dávid véleménye szerint egyébként a beruházás első számú lobbistája a Suzuki, azonban úgy véli, hogy az ő szállítási igényeiket nem közúton kellene kiszolgálni, hanem vasútra lehetne és kellene terelni (illetve ami már ott van, azt ott tartani).

A persze tény, hogy a gyorsforgalmit maga Orbán Viktor ígérte meg a Suzukinak még 2012-ben, ahogy az is, hogy az M100-as nagy nyertesei lennének más cégek is, ahogy a Nyergesújfalun működő LG-Toray is, amely a hírek szerint hatalmasra bővítené akkumulátoripari gyárát. 

Az M100-as melletti érvek közé tartozik, hogy az Esztergom és a magát közlekedésileg egyfajta zsáknak érző környék végre egy 32 kilométeres gyorsforgalmi kötést kapna, hiszen az északról délre tartó nyomvonalon Bicske, Mány és Zsámbék tájékán elérhetővé válna a Budapest felől Nyugat-Európa felé tartó M1-es autópálya.

A Mandiner írt róla még a kormányzati elkaszálás előtt, hogy M100-as beruházás elé a környező települések (gyakran egykori bányászfalvak) lakossága is nagy várakozással tekint, mint kitörési pontra, ami a turizmust is vonzaná. Ráadásul a megye keleti körzete szinte egészében agglomerációnak számít már, vagyis tekintélyes a kiköltözők száma is, akiknek az őslakosokhoz hasonlóan érdekük a mobilitás mindennapi akadálytalansága. 

Emellett a keskeny 10-es út Duna-parti szakaszának települései is fellélegezhetnének, apadhatna a környék üzemeiből induló vagy oda tartó kamionforgalom. 

A sors furcsa fintora, hogy a Völner-Schadl ügy főszereplője, (és persze az M100 egyik legnagyobb lobbistája) Völner Pál egykori államtitkár igyekezett megvédeni a beruházást, mondván az ellenzék az aggályoskodásával megbénítaná a térség további fejlődését, hogy ...azon siránkozhasson: itt nem történik semmi.

Valóban akadnak persze olyan vélemények is, hogy sokkal logikusabb lenne az M0-ás körgyűrűt végre-valahára befejezni, hogy a teljes északi szakasza meglegyen. Mi több, odáig is elmennek, hogy a nyugati szektort is készítsék el. Hogy utóbbiból egyhamar nem lesz semmi, azt magától Lázár Jánostól tudhatjuk, aki masszívan ellenzi, hogy az egész Pilist átfúrják. 

A projekt ugyanakkor egyáltalán nem helyettesíti az M0 nyugati szektort, még ha sokan ezt is látják bele a beruházásba, elég csak a nyomvonaltérképre nézni. Aki napi szinten közlekedik mondjuk Solymár és Budaörs között, az pontosan tudja. 

Az M100-as nyomvonala
Az M100-as tervezett nyomvonala
Kép: Facebook/Lázár János

Az M100 fő létjogosultsága nem is ez lenne, hanem az, hogy a teherforgalom, beleértve a nemzetközit is, amelyik a teherkompon át jön (például a párkányi teherpályaudvarról), az tovább tudjon menni dél felé, és ne kelljen közben sem a 10-esre, sem Budapest környékének, a budai agglomerációnak az útjaira ráhajtania.  

A projekttel kapcsolatban - azaz, hogy mennyire kell komolyan venni a mostani bejelentést, kérdéseket küldtünk az Építési és Közlekedési Minisztériumnak. Érdeklődtünk arról is, hogy miért változott meg Lázár János álláspontja, lesz-e folytatás, vagy csak Esztergom örülhet, illetve milyen várható költségekkel számolnak, tartható-e a már amúgy is keménynek tűnő 380 milliárd forint, vagy akár 500 is lehet belőle, valamint, hogy van-e, változott-e az álláspont az M0 befejezésével kapcsolatban. Amint válaszolnak, közzétesszük.