A Pénzügyminisztérium 2024-es költségvetési tervezete alapján jövőre a biztosítási adó előirányzata 234,2 milliárd forint, 6,7 százalékkal, 14,8 milliárd forinttal több az idén várt bevételnél.
Ez az elvárás a szektor számára fenntarthatatlan helyzetet eredményezne
– fogalmazott a szövetség.
2024-ben megy az extraprofit-adó, jön a 6 százalékos infláció
A kormány jövőre azzal számol, hogy kivezeti az extra terheket, ahogy azt korábban ígérték – jelentette ki a pénzügyminiszter a Magyar Bankszövetség 34. éves testületi ülésén pénteken Budapesten. Kiemelte: a magyar bankrendszer a romló nemzetközi környezetben is képes jól teljesíteni. Bővebben>>>Azt is megadóztatják, ami nincs
A Mabisz javaslata szerint az extraprofit-adót fokozatosan ki kellene vezetni, a biztosítási szektorban ugyanis szerintük nem képződik extraprofit, ráadásul az egyéb szektorok extraprofit-adó terheléséhez képest a biztosítási pótadó aránya „kiemelkedően magas”.
A szövetség a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva rámutatott arra, hogy a biztosítási szektor tavalyi
adózott eredménye a megelőző évihez képest 57 százalékkal 35,8 milliárd forintra csökkent, míg az extraprofitadó-teher meghaladta az 50 milliárd forintot.
Idén a tavalyinál nagyobb összeg befizetése várható – erősítették meg.
A 2022. december 23-i módosítással megemelt pótadó a biztosítók számára 2023-ra olyan mértékű terhelést jelent, hogy a szektorban a nyereség jelentősen csökken tovább, akár el is tűnhet.
Május 26-án, pénteken tartotta a Napi.hu egész napos konferenciáját Válságálló-e Magyarország címmel, melyen többek között
- Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke is felszólalt, és a magyar gazdaság egyensúlyi stabilitásának visszaszerzéséről beszélt.
- Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke pedig kijelentette, nem lehet azt várni, hogy az állam oldja meg a kkv-k problémáit.
- Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára optimistább hangot ütött meg, szerinte az idei év végére az ország eladósodottsága 70 százalék alatti szintre fog csökkenni.
Magyarország elszokott az inflációtól, de állja a válságot: gazdasági vezetők értékeltek a Napi.hu k
A szigorú monetáris kondícióknak fenn kell maradniuk az infláció minél gyorsabb letörése érdekében, fogalmazott Virág Barnabás a jegybank alelnöke a Napi.hu Válságálló-e Magyarország? című konferenciáján. Parragh László, az MKIK elnöke arról beszélt, nem lehet várni, hogy az állam oldja meg a kkv-k problémáit, Tóth Tibor államtitkár értékelése szerint teljesíthető, hogy még ebben az évben egyszámjegyű legyen az infláció, és hogy ezzel párhuzamosan az erőteljes növekedés jövőre visszatérjen. Takáts Előd a Corvinus Egyetem rektora az infláció generációs problémáit járta körül. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!