Az intézkedést az indokolta, hogy 11 megyében és Budapesten összesen 83 vadmadárban mutatták ki a madárinfluenza vírusát, valamint, hogy két hete - valószínűsíthetően vadmadártól eredő fertőződés miatt - Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében is megjelent a betegség - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján csütörtökön. Az előírással tovább csökkentik az állományok vadon élő madarakkal történő érintkezésének lehetőségét.
A járvány kezdete óta mintegy 3 millió baromfit kellett leölni, az ebből származó közvetlen kár körülbelül 3,5 milliárd forintra tehető. Az állategészségügyi hatóság haladéktalanul megtesz minden szükséges intézkedést. Ezzel párhuzamosan, a jogerős határozatok alapján, a járványvédelmi intézkedésekből eredő közvetlen károk miatt járó 100 százalékos állami kártalanítás kifizetése is zajlik, eddig 45 gazdálkodónak mintegy 1,16 milliárd forintot fizettek ki - írja az MTI.
Kulcsfontosságú, hogy az állattartók szigorúan betartsák az általános járványvédelmi szabályokat és jelezzék az állatorvosuknak vagy az állategészségügyi hatóságnak, ha állataikon bármilyen betegségre utaló tünetet észlelnek.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kitálalt a mérnök, ennyi ideig maradnak állva a panelházak

Nem cáfolták a titkosszolgálatot: Putyinék érzékelőkkel kémlelhetik a brit tengeralattjárókat

Itt a fordulat! Európa vezető országa sem támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását

Furfangos módszerrel ússzák meg a tranzakciós díjat

Ezermilliárd forintot érő arany van a Balatonban, mégse bolygatná a kormány

Pintér Sándor szerint el lehet innen menni

A gyerek azt hitte, mumus van az ágy alatt, és tényleg

Még idén lezárná a háborút Kijev, elvesztettek egy F-16-ost

Van baj: 44 ezer Audit kell visszahívni, miután trükkös problémába ütköztek
