A VG-nek nyilatkozó elemzők szerint éves alapon 5,5–6,2 százalékos is lehetett a bruttó hazai termék bővülése az első két negyedévben Magyarországon. Viszont most jön csak a feketeleves, és akár technikai recesszióba csúszhat a magyar gazdaság.
A második negyedévben is lendületben maradhatott a magyar gazdaság, a legtöbb nemzetgazdasági ág teljesítményében még nem érződött a háború hatása – mondta a lapnak Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője, aki szerint áprilisban és májusban némileg lassulhatott az egyes szektorok kibocsátása az első negyedévhez képest, azonban így is erőteljes maradhatott a GDP-bővülés. Becslései szerint éves bázison 6,2, míg negyedéves alapon 0,6 százalékos lehetett a növekedés mértéke.
Suppan Gergely szerint viszont a kilátások egyáltalán nem biztatók: nem is a kamatemelések, hanem az növekvő energiaárak fojthatják meg a növekedést, emiatt az elemző az év végére már egy technikai recessziót sem zár ki a magyar gazdaságban. A Magyar Bankholding prognózisa szerint az idén 5,7, jövőre 2,7 százalékos lehet még így is a növekedés.
A rezsicsökkentés hiánya lehúzhatja a GDP-t
Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint is A következő negyedévekben már beleszaladhatunk egy technikai recesszióba. A szakember szerint egyelőre nem látszik pontosan, hogy a rezsicsökkentés részleges kivezetésével a költségek várható emelkedése mennyivel csökkenti a háztartások rendelkezésre álló jövedelmét és húzza vissza növekedést, mindenesetre szerinte már az elmúlt hónapokban fékezhetett a gazdaság.
Míg éves alapon 5,5 százalékos lehetett a bővülés, negyedéves bázison mindössze 0,2, ami jókora lassulás annak fényében, hogy az év elején 2,1 százalékos volt a negyedéves növekedés – véli a szakértő. Németh Dávid azzal számol, hogy eleinte csak stagnálhat, aztán mínuszba fordulhat a kibocsátás. Így 2023-ban egy százaléknál kisebb lehet a GDP-bővülés, sőt ebben az esetben az éves visszaesés sem zárható ki. Egyelőre 1,5 százalékos növekedéssel számol, de továbbra is bőven vannak lefelé mutató kockázatok.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Járványügyi vészhelyzet Szlovákiában, bevetik a katonaságot

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Óriási támogatást kapnak a nyugdíjasok, ebből szépíthetik a házukat
