2023-ban a húsfeldolgozás és -tartósítási ágazat termelésének volumenindexe 15,7 százalékos visszaesést mutat, míg a húskészítménygyártás 14,4 százalékosat. Ilyenre szintén nem volt példa az elmúlt 25 évben – mondta Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetsége társadalmi elnöke a budapesti sajtótájékoztatójukon.
Ráadásul a húsipart és a sertésipart számos más probléma is sújtotta és sújtja, így kicsit sincsenek könnyű helyzetben a termelők. Az afrikai sertéspestis 2018 áprilisában jelent meg Magyarországon. A fertőzött állományokat fel kellett számolni, a húsok pedig nem kerülhetnek közfogyasztásra. Itthon a sertéseket és a vaddisznókat érinti a gyilkos kór, házi sertésben nem fordult elő, de alapvető intézkedéseket kell betartania az állattartóknak, hogy ez így is maradjon – írja az Agrárszektor.
A »Termőföldtől az asztalig« uniós stratégia egyik kiemelt témája az antibiotikumok csökkentett használata. Magyarországon sok antibiotikumot használnak ebben az ágazatban, az EU-ban az egyik legtöbbet. Ezeket sokkal nagyobb mértékben kell majd csökkenteni
– mondta a sajtótájékoztatón Nemes Imre, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke, hozzátéve: a sertéságazat jelentős antibiotikum-felhasználó, itt még a baromfiágazatnál is többet használnak.
Ingadozó forintárfolyam, aranyáron a sertéshús
A kritikusan fontos antibiotikumok csökkentése még inkább prioritás mindenki számára. A szakember kiemelte, hogy a magyar élelmiszerek és a magyar sertéshús biztonságos, a Nébih folyamatosan ellenőriz.
A sertéshús exportunk és importunk is csökkent tavaly, soha nem volt ilyen magas a sertés ára, mint 2023-ban.
A német jegyzés elérte a 2,5 euró/kilogrammos történelmi szintet, emellett 100 százalékos élősertésár-növekedés ment végbe. A Magyar Húsiparosok Szövetsége társadalmi elnöke, Éder Tamás szerint ez egy brutális hatás, hiszen mindezt nem lehetett beépíteni az értékesítési árakba.
Továbbra is ott tartunk, hogy a forintárfolyam bizonytalansága óriási kockázat a rendszerben. Ez egy húsipari vállalkozásnál komoly fejtörést okoz
– tette hozzá a szakember, aki szerint a reáljövedelmek, és ezáltal a hús -és húskészítmény-fogyasztás tartós és jelentős növekedésére volna szükség.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!